Irodalmi Szemle, 1983
1983/5 - Lovicsek Béla: Feltámadás hajnali négykor (elbeszélés)
Látogatásai újra meg újra arról a félreérthetetlen és egyértelmű tényről győztek meg, hogy annyi együtt töltött év után még mindig szerelmes vagyok a feleségembe. A közvélemény úgy tartja, hogy idővel megkopik a szerelem és átváltozik szeretetté. Ha ez valóban így igaz nagy általánosságban, akkor én kivétel vagyok. Tudom, badarság, mégis bevallom: állandó hiányérzet kínoz, ha nincs a közelemben. És képzeld: még álmomban is magam mellett érzem, és önfeledten, olyan mohón szeretkezem vele, mint egy... mint egy férfivá érett kamasz ... És féltem ... féltékeny vagyok, no!... Néha csapzottan, feldúltan ébredek, ha álmomban netán idegen férfit látok a közelében. Olyankor legszívesebben hazarohannék, hogy meggyőződjem az ellenkezőjéről. Látod, ilyen marha vagyok én ... De ezt az italt nem azért párolták, hogy elillanjon a pohárból. A köztudatban úgy élnek a művészek, hogy szélsőségesen feltűnő a viselkedésük, sok mindent megengednek maguknak, hogy az igazi nagy művészek négyszer-ötször elválnak és újra házasodnak, egyszóval bohém emberek. Rö- hej... Közönséges halandók is gyakran válnak és házasodnak, ők is isznak és dorbézolnak, szeretőket tartanak, feltűnően öltözködnek, sőt vetkeznek is, csakhogy a közvélemény a művészeket tartja jobban számon, és az mindjárt feltűnést és szenzációt kelt, ha egyikük-másikuk nem az elképzelt erkölcsi normák szerint él és cselekszik .. . Nézd, öregem, megmondom őszintén: én soha nem koslattam idegen nők után, pedig bőven lett volna rá alkalmam. Tudod, sok buta liba rögtön hanyatt esik a „művész úr“ előtt, az sem számít, ha netán sánta vagy púpos az illető ... Én idegen nőben új témát, új élményt soha nem kerestem, mint ahogy azt néhány kolléga — talán önvédelemből — nagy előszeretettel hangoztatja és nyilván műveli is, azt tartván, hogy olykor-olykor fel kell kavarni az állóvizet, fel kell oldani a tespedtséget, újra meg újra fel kell töltődni ahhoz, hogy az életet sokrétűségében és sokszínűségében tudja ábrázolni, amit — állítólag — a művészfeleségek nem is tartanak egetverő bűnnek, és elnézik a „botlást“ ... Nem tudom... Lehet, hogy én vagyok a hülye és ők az okosok .. . ítélkezzék ki-ki a maga nézete és belátása szerint... Bizonyára hallottál róla, volt egy időszakom, amikor sokat ittam. Annyira fajult a dolog, hogy már akkor is részegnek éreztem magam, ha egy korty italt sem nyeltem le. Zúgott a fejem, mint a méhkas, a fülemben meg mintha milliónyi tücsök zenebonáit volna, és a szemem előtt, öregem, llláskék ködök úszkáltak. .. Ennek nem lesz jó vége, gondoltam, tenni kéne valamit. Igen ám, csakhogy akkoriban hallottam, vagy olvastam valahol, vagy tán én magam találtam ki, és ez a valószínűbb, hogy ha az ember testébe komoly betegség telepszik, uralkodóvá válik és minden más kórt kiűz onnan. Márpedig azt mondják az okosok, hogy az alkoholizmus komoly betegség... Mégis rászántam magam valamire: tévúton elvonóztam, pszichológushoz jártam. Azért is tetszett a dolog, mert a lelki búvár gyönyörű nő volt. S az eredmény? Harminckilenc hónapig nem ittam. A második év vége felé folytonosan ittallal álmodtam, pokoli kínokat álltam ki, de nem ittam, és ez volt a lényeg ... Amikor már azt hittem, hogy minden rendben van, egyik napról a másikra megvadult a gyomrom: ha ettem, azért fájt, ha nem ettem, azért. Egyszer aztán fogta magát és kilyukadt. Megműtötték... Rá egy fél évre kidobták a vakbelemet. Nesze neked! De ez még mindig nem volt elég: rövid időn belül megcsapolták a homloküregemet. Akkor már eldőlt bennem a borjú: mi a fenének kellett abbahagynom az ivást. Amíg részegeskedtem, soha semmi baj nem volt a nemesebb szerveimmel, most meg... S végül jött a gégehistória... Szóval nagyon vacakul éreztem magam a leletemre várva ... A főorvos nem nyilatkozott, csak hümmögött. Tudom, neki más a dolga, de
