Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - Koncsol László: Sár, gépek, harangok

épp ezért egyetlen szobában bonyolódott le minden: alvás, étkezés, vendégfogadás.

Apámhoz napokig bejárt egy tiszti tolmács, magyar fiú, szovjet egyenruhában.

Mesélte, milyen az élet odakint, s milyen a háború az ő szemükkel.

Feküdtem este az ágyban, éppen a Hegyi beszédet böngészve („Boldogok, akik ..

de fél füllel a tolmácsot és apámat figyeltem.

— Félig kilőtt T-34-esekkel is szántanak most keleten — magyarázta —, rendbeszedik őket...

— Elkelne az itt is — mondta apám. — Alig maradt férfi, ló, tehén, ökör.

— Mit olvasol? — szólt oda a tolmács.

— Mátét — mondtam.

— Szép, szép — bólogatott.

Egy este valami civilt fogtak el a határban.

Gyanúsnak találták, bekísérték és vallatóra fogták.

Azt mondta, ismeri apámat.

Behozták a konyhába, elénk tuszkolták.

Apám soha sem látta.

Aznap éjjel kemény lövöldözésre riadtunk föl.

Azt beszélték, hogy az idegen kiugrott az ablakon, s a kert felé menekült.

Megélt-e vagy meglett, senki se tudja.

Később átvittek a nővéremmel Nagyráskára.

Ott alig voltak katonák,

s igy akartak enyhíteni az otthoni zsúfoltságon.

Ráskán áthozták Béres Sanyit, hogy legyen ott egy barátom.

Tömzsi fekete fiúcska volt Sanyi,

s mint két kutya- vagy macskakölyök,

mindjárt a földön hemperegtünk, összegabalyodva.

Miféle ösztön, szomjúság vagy indulat fűtött minket, nem tudom.

Gyönge hárem év múlva, negyvenhét szeptember elsején a pataki iskolakert kapujában láttuk meg újra egymást, azonos sorsban,

s ott ráztunk kezet ismét, két kölyök.

Mire a nővéremmel visszamehettünk a falunkba, kezdett visszazökkenni rendes medrébe az élet.

Kiürült a házunk,

folytak a szertartások,

megkondult a harang reggel, este,

s apám fölfigyelt rá,

hogy egy öreg katona

többször is beült a leghátulsó padba,

s részt vett a szertartásban,

noha, mint kiderült,

sem a nyelvet, sem a liturgiát nem értette.

Tőlünk Dargó felé vonult tovább.