Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - Koncsol László: Sár, gépek, harangok

ha meghallja a harangokat, odapörköl.

Hozzánk is jöttek katonák, betódultak apámmal vagy hatan.

Más egyenruha, más nyelv,

fegyverek, mozdulatok és hangerő,

lucskosan, bőrig sárosán, ajzottan, ugrani készen,

ahogyan a késő őszi árkokból kiemelkedtek,

de mámorosán is, hogy mégsem kell verekedniük,

hogy élnek, isznak-esznek, száradnak, melegednek.

Hangosak voltak, szidták Gitlyert,

míg Gorti dicséretet is kapott tőlük,

nyilván a másfél hónapja tett kiugrási kísérlet miatt,

mely nagy és friss élményük volt,

hisz életükbe s életünkbe vágott,

s mondták, amit mindenütt mondtak,

hogy meg sem állnak Berlinig,

meg hogy da, meg nyet, meg harasó.

Úgy ettek, mint a farkas, s itták a bort, amivel apám kínálta őket, de azért nem egészen bíztak meg bennünk.

Minden odakínált ételből és italból vennünk kellett, s lövésre kész dobtáras géppisztolyaikkal a porta minden zegzugát bejárták.

Engedtek néhány sorozatot a tűztől megmentett kazalba, hátha lapul ott valaki.

Egyikük a pincébe is leereszkedett.

Engem éppen akkor szalasztottak le valamiért, még égett odalent a viharlámpa, s láttam, hogy egy virágállvány alsó polcán ott hever a postamester revolvere.

(A felső polcon a lámpa égett.]

Jött a katona lefelé, szoktatgatta szemét a homályhoz, belesett minden priccs alá, s én jó ösztönnel a pisztoly elé húzódtam, hogy ne lássa.

Végigmért, sarkon fordult, s fölkaptatott a fényre.

Loholtam én is, hogy figyelmeztessem a postamestert:

— Géza bácsi, a pisztoly ...

— Köszönöm, jól csináltad. —

(Míg benn voltak a németek, s hullt ránk a bomba, apámék járták a falut,

s védték a házakat a fosztogatóktól.

Ezért kellett a fegyver.)

Vagy két óra múlva bevonult,

s áradni, zúdulni, hömpölyögni kezdett a hadsereg nyugat felé. Nem látott még ilyet az én falum.

Egy vagy két hétig dőlt-e a gép, a ló s az ember a falun át, nem tudom.

(Akadna még, aki pontosan meg tudná mondani, meddig.]

A kozáklovak s a tartalék ménesek