Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - Koncsol László: Sár, gépek, harangok

Nyugalomra és békés megadásra szólította föl a falunkat, mintha bizony a falu népe harcra készült volna ellenük. Hangszóróik elképesztő erővel harsogtak: nem tudom, van-e olyan pop-zenei erősítő, mely versenyre kelhetett volna velük.

Nem hiszem, hogy van.

Egy reggel aztán azzal rontott be valaki, hogy jönnek az oroszok.

Látta őket a vajáni úton, ott lapultak a cseresznyefasor végén, az árokban, a sárban és a vízben: az előőrs.

Apám a leggyorsabban elérhető emberekhez szalajtotta a gazdát, a bíróhoz, a kurátorhoz, a harangozóhoz: jöjjenek szaporán.

Anyámtól tiszta fehér lepedőt kért, hosszú rúdra szögelte és kötözte, s indult a kis csapat élén a zászlós parlamenter szerepében az oroszok, szabatosabban szólva a 4. Ukrán Hadsereg elé.

Nem fújt szél, nem lengedezett szellő,

nem lobogott, csak ide-oda himbálózott a póznán

a szintén egyszeri és kivételes

[történelmi!]

szerepébe csöppent fehér lepedő.

A falu legszéléig jutottak el apámék: ekkor bújtak elő az árkokból

a tetőtől talpig lucskos, sáros, vacogó fogú katonák, a felderítők és az előőrs.

— Nincs német?

— Nincs.

— Semmilyen katona?

— Semmilyen.

— Mióta?

— 0, már napok óta.

— A birtokos?

— Elmenekült.

Kézfogások,

és közös bevonulás a nagy fehér lepedő, a békezászló jegyében.

— Te vagy a pap?

— En.

— Húzasd meg a harangot. Hadd hirdesse,

hogy nálatok már vége a háborúnak. Hogy béke van. —

Félve indult a toronyba a harangozó Lengyel Pál,

s húzta, de csak kurtán-furcsán, ugrásra kész inakkal,

s szedte a lábát a toronyból,

attól tartva, nem is minden ok nélkül,

hogy ez vagy az a tüzérség,

akár félreértve a dolgot, akár bosszúból,