Irodalmi Szemle, 1983
1983/5 - Koncsol László: Sár, gépek, harangok
KONCSOL LÁSZLÖ Sár, gépek, harangok Már napok óta senkiföldje voltunk, s legfőbb tanyánk a pince volt. Igaz, hogy fel-feljöttünk, mint a pockok, enni, inni vagy gyűjtögetni, de éjjel-nappal fejünk fölött vijjogtak az ágyúgolyók, s húztak magasan a kötelékek, s noha újra meg újra tapasztaltuk, hogy nem mi vagyunk a címzettek és a kiszemeltek, ajánlatos volt figyelni rájuk, hiszen az isten éber, de az ördög sem alszik. Hallottuk a kilövés csattanó zaját keleten, ezt követte az elnyújtott, fölkunkorodó, majd visszahajló fütty, s nagy sokára a becsapódás robaja nyugat felől. Aztán az újabb kilövés, a füttyel meg a robbanással. A visszavonuló németeket lőtte elég takarékosan, ráérősen, majdhogynem lustán a szovjet nehéztüzérség, legfeljebb egy üteg, négy vagy hat ágyú, nem több. Megszoktuk, már aludni is tudunk ebben a zörejekből és sivításokból kikevert zenebonában, ebben a világvég előtti macskazenében. Egy fényes december délelőtti órán ki is ülteiu a nyárikonyha elé, az épület nyugati falához, onnan lestem az eget: hátha megcsillan odafönt egy sivító ágyúgolyó. De azért mégis csak a pince ígérte nekünk a iegveszélytelenebb álmot. Ötvenhármán szorongtunk odalent a gyorsan összeácsolt priccseken, az aládúcolt, boltozatos téglamenny alatt, viharlámpák és gyertyák fényei körül, fenyőgallyat is pörkölve olykor a sűrű emberszag miatt, este pedig, ha a pince elé álltunk, hallhattuk a szovjetek hangszóróját magyarul, a szomszéd Vajánból.
