Irodalmi Szemle, 1983
1983/4 - Dénes György: Történetek hazai írókról
eredmény: a legrosszabb klapancia... Annyira viheted talán, mint az öreg Pósa bácsi... Én: De kérlek! Ö: Aztán az a sok nyavalygás a verseidben. Krónikus hascsikarásban szenvedsz, hogy ilyen pesszimista vagy? Én: Tudod, ez alkati kérdés dolga. Ö: Egy nyavalyát! Nem siránkozni kell, hanem megírni, ami nyomja az ember lelkét. Én már tíz évvel ezelőtt rámutattam a feladatra. Ismered azt a versemet, hogy ... Magyarul, szlovákul kelepéi a szarka? Én: Persze hogy ismerem. Nagy feltűnést keltett. Te voltál az első költő, aki a szarkát kelepeltetted. Ö: Na látod. Én ezt is meg mertem tenni... Nekem a szentimentalista siránkozás nem a kenyerem. De neked?! Szóval miért is látod feketének ezt a jó öreg világot? Én: Mert ilyen a természetem. A költők elenyésző kivétellel pesszimisták voltak. Például Juhász Gyula, Tóth Árpád vagy József Attila ... Ö: Elég, te kurafi! Ne hivatkozz másokra. Szóval neked nem tetszik ez a világ úgy, ahogy van? Én: Nem. Ű: Akkor azt ajánlom, kösd fel magadat! Én: De Tódorkám... Neked nem tetszik Tóth Árpád? ♦ Ö: Nem. Én: Kit szeretsz a régiek közül? Ö (dühösen): Senkit. Én: A kortársak közül? Simon Istvánt, Juhász Ferencet, vagy talán Illyést? Ö: Őket sem. Én: De hát miért? Ö: Mert írnak ... Nekem mindenki ellenségem, aki ír. Érted? Mindenki. És harcolni fogok ellenük, amíg csak bírok. Én: Jó, jó, csak csillapodj! A hazaiak közül sem kedvelsz senkit? Ö: Senkit. Én: Miért, Tódorkám, miért? Ö: Mert bikficek és kurafiak! Én: Mégis, mit kívánsz költőtársaidnak? Ő: Gebedjenek meg! Ennyi volt a képzeletbeli beszélgetés. Tibor irtózatos dühbe gurult, amikor elolvasta az Oj Szó humoros rovatában. Tudjuk, hogy belőle hiányzott a humor, életében egyetlen viccet, anekdotát nem mondott el, nem is szerette igazában a derűt... Ezért sokkolta őt e képzeletbeli beszélgetés ... Az (Üj Szót, mint valami tárgyi bűnjelet, lobogtatta a kezében. Fel s alá rohangált a szerkesztőség folyosóin és válogatott kifejezésekkel szidalmazott. Szerkesztőtársai mosolyogva csitítgatták. Felhozták példának, hogy annak idején Karinthy Frigyes is kigúnyolta társait az Így írtok ti sorozatban. De ők nem sértődtek meg, sőt akkor haragudtak volna, ha kimaradnak. Kosztolányi is hahotázva olvasta a róla szóló paródiát. — De Dénes nem Karinthy! — üvöltötte Tibor. — Bocsáss meg, te sem vagy Kosztolányi — felelték szerkesztőtársai és magára hagyták a dühöngő költőt.
