Irodalmi Szemle, 1983
1983/4 - Ardamica Ferenc: A tizenharmadik oldal (szatirikus elbeszélés)
Mindössze néhány hónapot töltött bizonytalanságban. Őszintén meglepődött, amikor az „Unalom Kiadó“ szólalt meg elsőként: „Tisztelt Vidéki! írásait az érdekes, fordulatos sztori jellemzi, s a tizenharmadik oldalak hiánya páratlanul modern megoldás (elismeréssel jegyezzük meg, ilyen még nem volt a csehszlovákiai magyar irodalomban!), mégis úgy döntöttünk, hogy hozzánk benyújtott írásait inkább nem adjuk ki. Tekintettel kell lennünk kiadónk profiljára. Idővel jelentkezzék újra ... Utóirat: Lektoraink tanácsolják: Ön a regényírás felé hajlik. Hagyja a novellát a fenébe! Az utóirat utóirata: Megírandó regényének egyetlen megjelenési feltételt szabunk. Ne szóljon semmiről!“ Vidéki — miután rángógörcsei elmúltak — tiszta papír és faragott ceruza után nézett, majd alkotni kezdett: „Semmi“ (regény) írta: Vidéki ... és szorgalmasan körmölt, tartva magát az „Unalom Kiadó“ profiljához, valamint a készülő regény kifejező címéhez. Tette ezt mindaddig, amíg el nem érkezett műve tizenharmadik oldalához. Itt komoly zavarba jött. Legyen-e a „Semminek“ tizenharmadik oldala, vagy sem... (ml?) Dilemmájából csengetés zökkentette ki. A postás volt. Bár Vidéki mostanában úgy tudta, hogy a postás mindig kétszer csenget, mégis beengedte. Helyesen cselekedett, a postás a „Kancsi Pillantások Irodalmunkra“ válaszát hozta „A gyík farkára“ — a főszerkesztő helyettesének aláírásával: „Kedves Vidéki! Hozzánk küldött írását elolvastuk, s kénytelenek voltunk megállapítani, hogy Ön nem igazi író. A vidéki magány másnak (nekünk) jót tenne. Önnek — Vidéki — nem használ! Ön fél végiggondolni a gondolatait, megtorpan a tizenkettedik oldal után, a tizenharmadikra már sor sem kerül, csak holmi a, b, c toldalékokat biggyeszt a tizenkettedikhez. Ön rálép a gyík farkára ... Ön gyáva ... Majd ha vállalni meri egyszer — valamikor — a tizenharmadik oldalt, talán mi is vállalni merjük írásainak közlését. Utóirat: Vegyen példát főszerkesztőnkről, aki új regényének kétezer hatszáz tizenharmadik oldalán dolgozik, s még nincs vége! Egyre, csak örvénylik benne az idő . . . Legyen végre Önnek is mersze beleszédülni egy ilyen örvénybe!“ Vidéki rövidet sikkantott, majd hosszú időre elnémult. Utána szomorúan felsóhajtva rápillantott a „Semmi“ kéziratának meg nem írt tizenharmadik oldalára. — Nem lesz belőle semmi . .. . Pedig Vidéki nem volt gyáva. Holmi örvényektől sem tartott. Eme viszontagságok után egyszerűen babonás lett... Ne csodálkozzunk hát rajta, hogy örökre letelte a tollat, helyesebben mondva a faragott ceruzát.
