Irodalmi Szemle, 1983

1983/4 - František Langer: Emlékezés Jaroslav Hašekre

nia a kéziratot a nyomdába, s ha nem ment másképp, rá kellett kényszeríteni a rendszerességre. Nem tudom, milyen módszerrel és csalafintasággal érték el nála ezt a rendszerességet, lehetséges, hogy az idősebb, tapasztaltabb és eléggé sorsverte Hašek maga is hajlott rá. Prágában azonban úgy hitték, s egész könnyen el is hitték, hogy Hašeket ott a Cseh-morva felföldön, Lipnicében, amely majdnem olyan messze van Prágától, mint Brixen, kiadója érdekében tirannusi módon fogva tartják és nem engedik Prágába, a prágai mulatókba, ahol az ő igazi helye volna.

Ez még nem volt minden. Három unokatestvérem élt Havlíöküv Brodban, az egyikük, Arnošt Pachner, jóhírű fogorvos volt. Gyöngéd, művelt ember, aki szerette az irodalmat és a képeket. Ö volt az, aki, úgy hiszem, 1922 nyarának végén vagy őszének elején hosszú levelet írt nekem Hašekrôl. Járt nála a rendelőben, mert hirtelen megfájdult a foga; a feje be volt kötve, mint egy vénasszonynak, az arca egészen feldagadt. A fogat ki kellett húzni. Nyilván már a műtét előtt bizalmas lett 'köztük a kapcsolat, mint kiderült, hogy egyikük az unokatestvérem, a másikuk pedig a (barátom. S ha már ilyen fontos páciense akad, dr. Pachner nagy figyelmet szentelt neki.

Ezért is írt nekem. Hogy Hašek egész fogsora el van hanyagolva — jóllehet Lipnicében megbízható kezelést kaphatott volna —, a legrosszabb fogakat rögtön rendbeszedte, de megígértette vele, hogy rendszeresen eljár hozzá. Azt is írta, hogy általában nyugtalanítja őt Hašék egészségi állapota, mintha testileg megroggyant volna, az injekció beszúrásakor elájult s egészében véve egy teljesen beteg ember benyomását keltette. S ami a lényeg, Hašek azóta nem mutatkozott nála.

Odaadtam elolvasni a levelet két-három ismerősnek; Hašek lipnicei robotolásának legendájából valami az én fejembe is befészkelte magát, s nyilván valamennyien baráti kötelességünknek éreztük, hogy egy kicsit törődjünk Hašekkel. Az említett ismerősök között volt a brodi születésű Julek Schmitt is; valamikor költőnek indult, most cseh filmmágnás volt, s haza szokott járni a szüleihez Brodba. [Hašek járt is náluk valamikor; nem valami dicső emlékezetű látogatás volt.) Most is Brodba készült, s megígérte, hogy utánanéz Hašeknek.

Amikor visszatért, elmondta, hogy kereste őt Lipnicében, de nem találta. Mint mondták, éppen látogatóba utazott vagy kirándul valamerre, s csak néhány nap múlva tér haza. Prágában ezt úgy értelmezték, hogy Hašeket egyszerűen letagadták, vagy valóban fogolyként él Lipnicében. Amint ennek híre ment, mind szélesebb körben kezdtek érdeklődni felőle. Már majdnem afféle Hašek-mentô kampány lett a dologból, félig komoly, félig tréfás; a Mérsékelt Haladás Pártja számára ismét alkalmas vállalkozás lehetett volna, sőt, fel lehetett volna támasztani a régi szép bohém szokásokat. Schmitt- nek, mint az ottani viszonyok alapos ismerőjének mindenben döntő szava volt. Először is egy nagyobb, az alkalomhoz illő küldöttséget kell meneszteni Lipnicébe. Dr. Forster és Schmitt engem is személyesen meghívtak, talán azt képzelték, hogy a katonai egyenruhám kellő tiszteletet parancsol majd. Az idő azonban esős volt, s engem nem vonzott különösebben a fennsíkra való utazás. Gondolom, másokat sem túlságosan, elvégre tíz évvel idősebbek voltunk és a bohém lélek meg az ifjúkori vállalkozószellem elpárolgott belőlünk. így aztán az expedícióból semmi sem lett.

Lelkiismeretem megnyugtatása végett azonban rögtön megkértem másik brodi unoka- testvéremet, Oskar Pacimért, aki Hašeket már személyesen ismerte, hogy utazzon el Lipnicébe és nézze meg, hogyan él ott Hašek. Ha netán riasztó híreket küldene, bizonyosan akadna valaki a régi barátok közül, aki meglátogatná őt. A hír azonban több mint megnyutgató volt, ráadásul az összes rossz elképzelést megcáfolta.

Unokafivérem csúnya őszi időben, hintón indult el Lipnicébe. Hašeket a kocsmában találta egy meglehetősen nagy társaság gyűrűjében. Voltak ott valami Prágából jött vendégek is. Hašek az asztalfőn elnökölt, remekül nézett ki, jó kedve volt, de nem a sörtől, mivel azt csak szürcsölte [állítólag azért, mert megfázott). Csak nevetett, amikor meghallotta, hogy mi itt Prágában mennyire aggódunk miatta, de meg volt hatódva, hogy František [vagyis én, ámbár csak ritkán hívtuk egymást Frantának és Jarkának) szintén félti őt. Jó egészségi állapotát bizonyítandó, azzal dicsekedett, hogy nagy sétákat tesz Lipnice környékén, még ebben a ronda időben is. Elnézést kért, hogy a sok elfoglaltsága miatt nem mehetett el Pachner doktorhoz, a fogait azonban nem hanyagolja el. Unokatestvéremet ünnepélyesen maga mellé ültette, bemutatta őt az egész társaságnak mint az én rokonomat, egyszóval példás vendéglátóként viselke