Irodalmi Szemle, 1983

1983/4 - Jaroslav Hašek: Egy hét a szesztestvérek között

Arra is emlékszem, hogy a két úr vendéglőben vásárolt felvágottal akart kedveskedni Písecký barátunk kutyájának, de Pluto elutasítóan morgott, és nem fogadta el a csemegét.

Szem nem maradt szárazon, amikor láttuk, hogy a hű eb nem hajlandó megveszte- gettetni magát azoktól, akik elhurcolták a gazdáját.

Én viszont így szóltam a két úrhoz: — Vajon nem szakad-e meg a szívük eme lelkes teremtmény láttán, eme lelkes teremtmény bánatos szeme láttán, hiszen elragadták, elrabolták tőle utolsó reménységét, tisztes vénsége utolsó támaszát? — A két úr bánatosan bámult maga elé. — És gondoljanak csak az önökre váró szégyenletes meghurcoltatásokra, a könyörtelen vizsgálatokra, utóvégre itt tiltott szöktetés bűnténye forog fenn, önök személyes szabadság korlátozásában vétkesek, s ha ehhez még hozzá vesz- szük az emberrablás főben járó bűnét, amelyet önö'k minden kétséget kizáróan elkövettek, s ha ráadásul még azt is feltételezzük, hogy szerencsétlen barátunk valahol legurult a targoncáról, bele a patakba és megfulladt, akkor még a gyilkosság bűntette is a nyakukba szakad, de ha a legjobb esetben is csak megfagyott a nyomorult, akkor is a fiatalkorúak iránti köteles gondoskodás elhanyagolásában találtatnak majd vétkesnek.

Ekkor az idősebbik úr, az, aki tanító volt Pankrácon, ingerülten megjegyezte: — Most pedig, uraim, szíveskedjenek megmagyarázni nekem, hogyan lehetséges az, hogy mi a targoncára kötözve bukkantunk rá a kedves barátjukra, mert úgy vélem, ez nem lehetett a puszta véletlen műve.

— Természetesen, tisztelt uram — válaszoltam én —, egyáltalán nem volt a véletlen műve, mint ahogyan önök sem puszta véletlenségből sikkasztották el valami kétes helyre a mi szerencsétlen barátunkat. Csakhogy mi jeles és nemes cselekedetet hajtottunk végre, ezzel szemben önö'k egyszerűen eltulajdonítottak egy vagyontárgyat, amelyhez nem volt jogigényük, jelesen Písecký urat. De hogy kellőképpen megvilágítsam önök előtt a tényállást, figyelembe kell venniük a Vynohrady-negyed Palacký-során, a Véres Tondához címzett vendéglő közelében uralkodó állapotokat. Ott ugyanis mostanában sorra tűnnek el az emberek. Minden jel arra mutat, hogy valaki lopkodja őket. Alig egy hete pontosan ebben az utcában tűnt el rejtélyes körülmények közepette Klofáč országgyűlési képviselő úr. Velünk együtt ballagott, s mire a sarokra értünk, nyoma veszett. Azóta fityiszt sem tudnak róla; sem a választói, sem az országgyűlés. Az ügyet mindmáig titokban tartják. Azután egy jogász tűnt el nyomtalanul. Ezt az ügyet nem tussolták el, mert az illető jogász négy nap múltán hazatért a szülei lakására, de a szülei nem bírták kiszedni belőle, mi történt vele. Csak amikor az apja leszögezte: „Akkor hát téged egyszerűen elloptak”, akkor bólintott, és mindössze ennyit mondott: „Elloptak, igen, ez a helyes kifejezés!” Többet nem sikerült megtudniuk tőle. Nyilván valami szörnyű titoktartásra kötelezték. Mi tehát, hogy nyitjára jöjjünk a bűnös titoknak, ki lopkodja itt az embereket, az indiai maharadzsák egy régi, jól bevált módszeréhez folyamodtunk. Ott ugyanis a tigrisek lépre csalása és elejtése végett, kikötnek éjszakára a dzsungel valamelyik fájához egy megfelelő politikai foglyot. A tigris természetesen előoson és felfalja a csalétket. Másnap újabb politikai foglyot kötöznek ki, s ezt mindaddig ismételgetik, amíg a tigris meg nem szokja, hogy rendszeresen eljöjjön a vacsorájáért, s amíg a politikai foglyok készletéből tart. Aztán egy szép éjszaka körülveszi a helyszínt a vadásztársaság és lelövik a tigrist, amint éppen a fához lopakodik a politikai foglyáért. Olykor ugyan az is megesik, hogy a politikai foglyok kötözik a fához a maharadzsát, s a tigris aztán azt rabolja el. Ez azonban a mi szempontunkból tökéletesen mellékes.

Ezzel a Szesztersvérek Társasága közrefogta a két úriembert, s a Krčí felé vezető országút szélén gyöngyén eldalolta nekik:

Fütyülünk rá évek óta,

bim-bam, kong a toronyóra.

— Nos, uraim — mondtam —, amint látják, az alapelv kétségtelenül kifogástalan. Mi tehát rákötöetük Píseckýt a targoncára, és odabent, a mulató mélyén vártuk, hogy valaki majd ellopja tőlünk. És most mondják meg maguk; elvégre intelligens férfiakkal van dolgunk, önö'k családos emberek, bizonyára osztatlan tiszteletnek örvendenek, és most képzeljék el, hogy kiszerkesztjük önöket az újságba. Aztán egyszerre mindenki