Irodalmi Szemle, 1983

1983/4 - Dobossy László: Hašek és a magyarok

Hašek magyar tárgyú műveit összefoglalóan értékelve megállapíthatjuk, hogy a két tematikai csoport párhuzamosan jelenik meg bennük, s hogy inkább műfaji szempontból mutatkozik bizonyos (időbeli fejlődés; kb. 1906-tól kezdve ugyanis egyre gyakrabban találkozunk a politikai szatíra hiperbolikus módszerének alkalmazásával. Az ilyen határozott tendenciájú művek mellett azonban Hašek magyarországi karcolatai és elbeszélései közt szép számmal akadnak semlegesnek mondható, több-kevesebb humorral átszőtt életképek is;, amelyek főleg csak helyzeti érdekességükkel vagy az idegen környezet varázsával kívántak az olvasó képzeletére hatni. Típuspéldaként említsük meg az Elindula Ajgó Márton című karcolatot (1905), amely fölött a cím is magyarul áll, a fent írt módon, s csak csillag alatt olvasható a cseh fordítás: Vypravil se Ajgó Márton... Maga a történet humoros változat a Molnár Anna címen ismert népballada témára, amelyet a szerző, elbeszélése elején, össze is foglal. Nála azonban Ajgó Márton kövér és egyre kövéredő legény, akinek hiába próbálnak aszonyt szerezni a falujában. Végre jó hírt hall egy távoli molnárlánytól, elindul hát keresésére, hegyen át, völgyön át: ámde útközben széttépi egy medve, és sem a falujabeliek, sem a távoli mátka — Tüske Etelka — nem tudják meg, hová tűnt, mivé lett Ajgó Márton.

Ebben a fekete humorú balladaváltozatban a cím ;is magyar, s a szövegben is számos magyar szó, közbeékelt kifejezés, sőt itt-ott egész mondat is festi, hitelesíti a magyar környezetet. A plébánost „nagyságosnak” szólítják a (parasztok, Ajgó Márton pedig hibátlan magyarsággal válaszol az aggályoskodóknak: „Nem sokat tesz (nezáleží moc na tom).” A plébános töprengését öszefoglaló magyar mondat már kevésbé hibátlan: „A fö'ldön sok állatok élnek (na zemi žije mnoho zvíŕat].”

Az Ajgó Márton tragikomikus története kapcsán szóvá tett magyar nyelvhasználati példa voltaképpen Hašek minden magyar tárgyú művére vonatkoztatható. Szerzőnk kedvvel, sőt olykor már fitogtatási szándékkal, öncélúan illesztett műveibe magyar nyelvi elemeket; arra is van példa, hogy a humor fokozása végett magyar címet ír egy minden ízében cseh tárgyú és cseh személyeket érintő nyílt levél flöíé: Tekintetes Pelant Károly (Hunyiády gulyás) redaktor úrnak, Csehország, Plzeííben, Örökayi viliág (Peklo).

Ezzel már körülbelül körvonalazódik is az a tételünk, amely szerint Hašek műveiben a magyar nyelvi elemeknek főleg stílusszínező szerepük van. A nem annyira nyelvi pontosságra, mint inkább csak hangulati aláfestésre törekvés eredményezi, hogy a viszonylag nagyszámú és sokféle magyar nyelvi elem rendkívül változatos módon fordul elő a Hašek-életmfiben. Következő fejtegetésünk ezeket a módokat teszi vizsgálat tárgyává.

Több közvetlen és közvetett bizonyítékunk van arra, hogy Hašek tudott magyarul, ha nem is hibátlanul, legalább annyira, hogy sajátos művészi alkatának és alkotási módjának megfelelően, emlékezetből iktathatott szövegeibe — gyakran pontosan, máskor elferdítve, sőt néha (talán szándékosan) halandzsává torzítva — olyan magyar nyelvi elemeket, amelyekre a helyzet vagy a hangulat érzékeltetése végett szükség volt.

A kereskedelmi akadémián, ahol érettségizett, František Brábektől, irodalmunk érdemes prágai közvetítőjétől, Petőfi, Madách, Arany fordítójától tanult magyarul; az érettségi bizonyítványán is olvasható: „magyar nyelv — jeles”. Magyar nyelvtudására maga is nem egy helyen hivatkozik műveiben: „Magyarul tudok” („Maďarsky znám”) — olvassuk A Törvény Keretei Közt Működő Békés Haladás Pártjának történetében,11 — másutt szintén hasonlóképp nyilatkozott: „Kissé beszélek magyarul” (Trochu mluvím madarsky).12 A misztifikációs Párt történetének kiadói jegyzetei pedig arról tájékoztatnak, hogy az egyik fejezet az író feleségének a kézírásával maradt fenn, a fejezetben előforduló magyar szövegrészeket azonban Hašek iktatta be.13

A prágai bohém-korszak legmegbízhatóbb tanúja és hiteles fölidézője, František Lan- ger, főleg azt emeli ki emlékirataiban, hogy Hašek szívesen és gyakran, „hamisan és rekedten, de azért hangosan és nyomatékkai” énekelt magyar dalokat.'4 Végül, ugyancsak illetékes tanúként, Zalka Mátéra hivatkozhatunk, aki önéletrajzi regényében így mutatja be Hašeket: „Aztán Csasztekkel itt van a cseh Hašek — kitűnő fiú és ritka tréfás ember! Beszél egy kicsit magyarul is.”'5

E bizonyítékok alapján nyilvánvalóan lett volna módja Hašeknek arra, hogy a szövegeibe foglalt magyar nyelvi elemeket ellenőrizze vagy ellenőriztesse, illetve, hogy ezeket a stílusélénkítés végett alkalmazott elemeket már eleve előkészítetten válassza