Irodalmi Szemle, 1983

1983/4 - Jaroslav Hašek: Dekameron (IX.)

a tveri forradalmi ezred 5. százada. A katonák minden arra járóra rákiabáltak: „Balra menj, ide nem szabad!”

A szóban forgó hely közepén egy kis meglepetés fogadott. Három frissen emelt sírhalom. Mindhármon fejfa, táblával és felirattal. Az elsőn ez állt: Itt nyugszik az agyonlőtt ex-prisztav. Agyonlövettetett 1918 októberében mint ellenforradalmár. A másikon ez: Itt nyugszik az agyonlőtt pópa. Agyonlövettetett 1918 októberében ellenforradalomért. A harmadikon meg: Itt nyugszik a város sztarosztája. Agyonlövettetett ellenforradalomért 1918 októberében.

Reszkető lábbal, tovariš Jerohimov által támogatva tértem vissza a városba.

„Egyetlen éjszaka elkészültünk vele”, mondta Jerohimov, „megígértem, segítek neked, hogy mutathass valamit az inspekciónak, ha majd megérkezik. Sokáig semmi sem jutott eszembe, amivel segíthetnék rajtad, végül is ezt a dolgot találtam ki. Akarod láni őket?”

„Kit?”, kérdeztem ijedten.

„Hát a pópát, a sztarosztát meg a prisztavot”, mondta Jerohimov, „bezártam őket a disznóólba, s csak akkor lesznek hazaengedve, ha az inspekciónak vége. Ne gondold, hogy bárki is megtudja. A sírokhoz nem engedünk senkit. A legényeim hallgatnak, mint a sír, te meg felmutathatsz valamit az inspekció előtt.”

Ahogy oldalról ránéztem, arcvonásai Potyemkint idézték fel bennem. És elmentem megnézni, igazat beszél-e. Meggyőződtem róla, Jerohimov nem hazudott. A disznóólból kihallatszott a pópa basszusa; valami nagyon szomorú zsoltárt énekelt, „Könyörülj, úristen, könyörülj, úristen” refrénnel.

Eszembe jutottak a Potyemkin-falvak.