Irodalmi Szemle, 1983
1983/4 - Jaroslav Hašek: Dekameron (IX.)
NEHÉZSÉGEK A FOGLYOKKAL A pétervári lovasezred egyáltalán nem felelt meg tovariš jerohimov elvárásainak. Nemcsak hogy nem állt át az ellenséghez, hanem még foglyokat is hozott magával, a baskírok két lovasszázadát, amelyek fellázadtak századosuk, Bahivalejev ellen és átpártoltak a Vörös Hadsereghez. Azért lázadtak fel, mert Bahivalejev nem engedte, hogy visszavonulás közben felégessenek valami falut. így hát a másik oldalon próbáltak szerencsét. A baskírokon kívül más foglyokat is ejtettek a Péterváriak, tizenhét—tizenkilenc éves bocskoros ifjoncokat, akik, miután a fehérek mozgósították őket, csupán a legközelebbi alkalmat lesték, hogy olajra lépjenek. Körülbelül háromszázan lehettek, s csontjaik zörögtek a rongyos egyenruhákban. Voltak köztük tatárok, mordvinok, cseremiszek, s ugyanannyit tudtak a polgárháború jelentőségéről, mint egy x-edfokú egyenlet megoldásáról. Teljes rendben, puskástul és töltényestül álltak át, egyik ezredesüket hajtva maguk előtt. Az öreg cári ezredes magánkívül volt a haragtól, vadul forgatta a szemét, s egykori alattvalóinak még a fogságban sem felejtette el ismételgetni, hogy mindahányuk „szvolocs”, és hogy szétveri a „mordájukat”. Megparancsoltam, hogy a foglyokat az üres szeszgyárban szállásolják el, élelmezésük goirdját pedig, fele-fele arányban-, a pétervári lovasság és a tveri forradalmi ezred viselje. Ezek után tovariš Jerohimov meg a pétervári lovasság parancsnoka szaladt hozzám, és kategorikusan követelték, hogy a foglyokat mint frontparancsnok magam élelmezzem. Tovariš Jerohimov tudomásomra hozta, hogy a neki jutó foglyokat, ahelyett, hogy etetné, inkább agyonlöveti. A pétervári lovasság parancsnoka belerúgott tovariš Jerohimov lábába és megkérte, hogy ne beszéljen marhaságokat. Ö senkinek sem engedi agyonlövetni a foglyait, hiszen ezt mindjárt a fronton is megtehette volna, nem pedig most, miután katonái mindvégig megosztották a foglyokkal kenyerüket meg dohányukat. Ha valakit is agyonlövet, hát kizárólag az 54. szterlitamati ezred ezredesét, azt a Ma- karovot. Ez ellen tiltakoztam és kijelentettem, hogy a régi cári hadsereg tisztjeit, még ha fogságba esnek is, mozgósítja az 1918. június 16-i dekrétum. Makarov ezredest elküldjük a keleti front törzséhez, ahol már ül néhány volt cári tiszt és egyenesen a törzsnél szolgál. Tovariš Jerohimov megjegyezte, hogy az ellenforradalom így elterjed a Vörös Hadsereg törzseiben. Megmagyaráztam neki, hogy ezek a tisztek a politikai szervek felügyelete alatt állnak és kizárólag mint specialisták vannak alkalmazva. Jerohimov azonban csoda, hogy sírva nem fakadt radikalizmusában: „Galambocskám, semmi mást nem kérek, csak add ki nekem azt az ezredest.” Aztán fenyegető hangnembe csapott át: „Jól tudod, hogy a legközelebbi napokban megérkezik az inspekció. Mit szól majd? Ezredes került a kezünk közé, s élve és egészségesen megy el innen. Köpj a dekrétumokra, lehet, hogy azokat is specialisták állították össze.” A pétervári lovasság parancsnoka hirtelen felugrott és ráüvöltött Jerohimovra: „Lenin specialista? Beszélj, nyegodaj. A népi komisszárok, akik a dekrétumokat kiadják, specialisták? Kakaja ti szvolocs, szukafi!” Gallérjánál fogva megragadta és kipenderítette az ajtón Jerohimovot, s tovább dühöngött: „Hol volt az ő ezrede, mikor Csismát vívtuk és elfogtuk a baskírok két eszkadron- ját meg az 54. szterlitamati ezred zászlóalját ezredesestül? Hol bujkált a maga tveri forradalmi ezredével? Hol volt a maga latraival, mikor Kapelék meg a lengyelek huszonöt versztányira voltak Bugulmától? Fogom a lovasságomat ;és az egész híres forradalmi ezredet kizavarom a vonalra. És golyószórókat állítok mögéjük, úgy hajtom őket rohamra. Rühes szvolocs!” Jerohimov meg az ezrede anyukáját is emlegette, de mikor figyelmeztettem, hogy ily módon kizárólag a frontparancsnok hajthatja végre a hadak széthelyezését, méghozzá a vezérkar parancsa alapján, elhallgatott. Visszakanyarodott beszélgetésünk kiindulópontjához, hogy a városban kizárólag a vá-
