Irodalmi Szemle, 1983

1983/4 - Duba Gyula: Hašek és Švejk

ságainkon, Hašek sárral és epével fröcsköíi be az élet felszínének azon torzulásait, melyek a mélyben gyökereznek. Anekdotázó kedve és népi érdeklődése talán inkább Mikszáthtal rokonítja, de igazi szellemi társai a későbbi szovjet humoristák: Ili és Petrov, Zoscsenko.

A Švejket azután írta meg, hogy hazatért Oroszországból, ahol tevékenyen részt vett a cseh légiók szervezésében, majd a Vörös Hadsereg harcaiban. A monarchia összedűlt, romjain új nemzeti államok születtek. A szatíra alkalmának nagy pillanata ez: a születő újnak minden életerejével kell eltemetnie a halott régi emlékét. Korfordulón kell kegyetlen igazságot fogalmazni a múltról. Švejket alaposan félreértik, akik azt hiszik, hogy hülye. Švejk bohém és felelőtlen, mert érzi, hogy nem lehet felelős. Olyan magatartást képvisel, melynek a meglevő értékrend értelmében természetesnek kellene lennie, de nem lehet természetes, mert az értékrend elavult, benőtték friss életerők, gyökereikkel átfonták, fojtogatják és felbomlasztják. Švejk magatartása az ésszerűtlen események forgatagában intellektuális erőt képvisel, magasfokú iróniát és groteszk ítélökészséget, mely arra alapul, hogy a derék katona komolyan veszi a szokásrendet, a törvényeket és jelszavakat, lelkesedik az uralkodó eszmékért és becsületesen igyekszik teljesíteni a kötelességét. Az író felfedi általa az eszmék, jelszavak és kötelességek abszurdumát. Egyedül Švejknek van igaza, s nem azért, mert igazolják őt az események, hanem azért, mert kénytelenek vagyunk igazat adni neki. A regény első felében még amolyan kelekótya népi bölcselőnek tűnik, aki véletlenül mindig ráhibáz az ésszerűre és igazra, de a második részben fokozatosan „megokosodik” és szinte teljesen elveszíti azon vonásait, melyek értelmi fogyatékosságaira utalnak.

Hašek írói alkatában van valami reneszánsz teljesség és életerő, népi érdeklődése és vaskos humora Rabelaás-vel rokonítják. A hasonlóság azonban közelről sem jelent Hašeknél valamilyen archaikus vonásokat, éppen ellenkezőleg: a reneszánsz emberiszellemi tulajdonságok modern képviseletét. Tárgyi- és eszmevilága, gondolkodása aktuálisan intellektuális, népi szemlélete sajátosan huszadik századi. Valóságlátásában,, kifejezésmódjában egyénien ötvözi a természetes népi ösztönösséget és a modern, nagyvárosi kultúrtudatot. Animális és művelt egyidőben. Szatírájának stílusa a legkorszerűbb elemeket tartalmazza: a groteszket, abszurdot és iróniát.

Hašek azon világirodalmi alkotók egyike, akik nemcsak megírták, hanem megélték művüket — ez a tény külön alkotáslélektani tanulmányt érdemelne —, és alkotásuk: törvényszerűen lett egyetemesen maradandó.