Irodalmi Szemle, 1983

1983/4 - Duba Gyula: Hašek és Švejk

HASEK ÉS ŠVEJK

A huszadik század nagy ellentmondásainak az abszurditása irodalmi műben a legteljesebben először Švejk alakjában összegeződik. A derék katona a magyar olvasónak már közeli és bizalmas ismerőse, de annál kevesebbet tudunk alkotójáról, Jaroslav Hašekrôl. Pedig századunk cseh irodalmának nem kevésbé érdekes — és meghatározó — alakja, mint maga Švejk. Mintha a századforduló elemi erejű történelmi metamorfózisa arra Készítette volna elő az írót, hogy kifejezze a társadalmi ellentmondások lényegét. Az irodalmi valóságábrázolás törvényei szempontjából a laikus számára is sokat mondó, íróember számára pedig végtelenül tanulságos vizsgálni Hašek szatirikus művészetének jellegét, mert pontos eligazítást nyerhetnek általa századunk valóságának alapvonásairól, a modern emberiség közösségi életvitelének meghatározó összefüggéseiről, történelmi értelméről.

Mindenekelőtt arról, hogy korunkban a népi-társadalmi életet fokozottabban át- meg átszövi a politikai irányok és hatalmi erővonalak rendszere, mint régebben. A szervezettség és irányítás komplexumának megnövekedése és erkölcsteremtő kényszere összefügg a nemzeti életforma tizenkilencedik századi kicsúcsosodásával, a népi tömegek feltörésével és érdekeik demokratikus kifejeződésével, a kapitalizmus kiteljesedésével, a világimperializmus korával. Ezek a történelmi erőgócok és fejlődési irányzatok az emberiség életének olyan benső mozgását eredményezték, melynek tartalma és ellentmondásai, erkölcsi törvényei és humánumának igazságai lényegesen különböznek régebbi korok életvitelétől és értékrendjétől. A közép-európai életforma demokratizálódása haladó forradalmi szempontokra és reakciós, visszahúzó kölöncökre osztotta a közéleti

— politikai szintért.

Hašek egész írói pályája alatt a közép-európai politikai erőközpontok pusztulásra ítélt reprezentánsával, az Osztrák—Magyar Monarchiával küzdött, s annak természetes széthullása után, a Švejk megírásával tulajdonképpen eltemette azt. (A másik önmagát túlélt birodalmat, a cári Oroszországot a szocialista forradalom söpörte el.) Hašek alapállása, mondhatnánk lövészárka, melyből humora és szatírája különféle kaliberű lövegeivel a monarchia kívülről erősnek és fényesnek látszó, de bévülről korhadozó épületére lövöldözött, cseh nemzeti érzéséből, bizonyos szocialista-anarchista eszmeiségből és a népi élet mély, realista átéléséből épült. Konkrét célpontjai az állami-katonai bürokrácia, a degenerált uralkodó osztály és a cseh polgár, valamint az egyház és képviselői teljes egészükben. Kézenfekvőnek tűnik, hogy munkásságát egybevessük a mi nagy humoristánkéval, Karinthy Frigyesével: egy korban lettek íróvá. Különbözőségük azonban szemmel látható. Míg Karinthy irodalomközpontú, intellektuálisan elvont és egyetemes értelemben általánosító, addig Hašek életközpontú, népi és közvetlenül konkrét. Karinthy esztétikai és bölcseleti indítékú, Hašek politikus és gyakorlati. Az előbbit a monarchia Magyarországának szelleme indítja, az utóbbit a kor mélyében vajúdó cseh nemzeti erők. Bár közös vonásaik is vannak. Mindketten bohémek, szellemijátékos alkatúak, a groteszkre hajlamosak. De mások a játékaik: Karinthy társaságában nyelvi- és agytornákkal, barkochbával és irodalmi játékokkal szórakozik, Hašek pártot alapít — a Törvények Közötti Mérsékelt Haladás Pártját —, melynek ugyan semmi réménye a legcsekélyebb győzelemre sem, de annál hatásosabban parodizálja vele a korabeli választási formalizmust. Azonkívül baráti alapon politikai kabarét hoz létre, melyben fellép. Karinthy a lélek mélyét keresi és bölcsen mosolyog emberi gyarlóDuba Gyula