Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - FIGYELŐ - Csiba Géza: Két MATESZ-előadás

Két MATESZ-előadós

Az évad második bemutatója jóval szerényebb volt az előzőnél. Elmaradt a beharangozás, a sajtó képviselői sem igen tisztelték meg jelenlétükkel az előadást. A Magyar Területi Színház illetékesei viszont elmondhatják: a kitűzött tervet teljesítettük! Jöhet a következő ... Várjuk is, reménykedve! Ám azt is megkérdezhetjük: ha a színház a már ismert, jeles szlovák drámaíró, Ján Soloviö alkotásához nyúlt, miért nem valamelyik ú] művét tűzte műsorra?

Az újra színre vitt S. O. S. a maga idejében, tíz-tizenöt évvel ezelőtt, a tartalmát, a fölépítését nézve időszerűbb volt, mára talán kicsit „megkopott”. Az ifjúság életszemlélete, életvitele és a beszédmodora ugyanis azóta változott. Persze, a vígjáték napjaink problémáit is érinti, hiszen a család válsága, a szülő-gyermek kapcsolat fellazulása, a fiatalok lázadása a familiáris „zsarnokság” ellen a felnőttek kispolgári előítéletei ma is adottak.

Kapitáfíová, a rendező jó ráérzéssel, hozzáértően közelítette meg a szövegkönyvet, eltalálta a mű dinamikáját. Le tudta kötni a nézőt. Sokszor kellemes szituációt teremtett, a mű felszín alatti lehetőségeit is kiaknázta. A művészeket nem kötötte gúzsba, szabad kezet adott nekik, de az aprólékosan kidolgozott rendezői koncepció nem engedett ripacskodást, szépen kordában tartott komikumot kívánt.

A realista rendezői elképzeléshez és játékmodorhoz Platzner Tibor díszlet- és jelmeztervei nem a legjobban illettek. Itt van mindjárt az apa és anya „házassági” képeinek dömpingje. Az esküvői fényképeket az „igen” kimondása után szokás csináltatni, nem deres fejjel. A nagymama menyasszonyt megillető fehér hálóinge is kilógott, a szalmasárga fürtökhöz már csak a mirtusz hiányzott.

Kanyar urat, az apát Bugár Béla személyesítette meg. Játéka kiegyensúlyozott volt, szerepét átélte. Mellékesen megjegyzem: a magyar nyelv hanglejtése ereszkedő, a hangsúlyt nem tolhatjuk a sző közepére vagy a végére. Remélem, Bugár Béla ezt nem tartja majd szálkakeresésnek. Angyalka szerepében Lőrincz Margittal találkoztunk, hitelesen alakította a háziasszonyt, az aggályoskodó kispolgárt, majd a melegszívű anyát.

Az est kedves színfoltja Fabó Tibor és Kódek Rita könnyed és gyerekes jelenléte. Pőthe István találó Csulija a cselekménynek lendületet adott. Ferenczy Anna érdemes művészre ezúttal a nagymama megformálását bízták.

Tháliánk kedves, halkszavú művésznője, Udvardy Anna Máli nénije emlékezetes alakítás. Nagy kár, hogy a színésznőről megfeledkezünk, mármint az arra hivatottak. Ajánlatom Udvardy Annának: keményen, bátran törtessen a „pecsenyéstál- hoz”, ezzel nemcsak önmagának tesz Jót, hanem a publikum „epebántalmain” is segít.

Csupa évforduló: kétszázhetven—háromszáz éves a konok, kálvinista szellemű, lázadó, a népeink testvéri összefogását példázó kuruckor, száz a romantikus Jó- kai-regény, harminc az újkori ekhósszeke- res Társulatunk.

Jókai Mórnak, Komárom legnagyobb szülöttjének méltón adózott a jubiláló MATESZ, amikor a Szeretve mint a vérpadig c. regényének a színpadi változatát tűzte műsorára.

Jókai kútfőként a Thököly- és a Rákó- czi-világ buzgó kutatójának és avatott ismerőjének, Thaly Kálmánnak Ocskay Lászlóról írt történelmi tanulmányát használta föl, fantáziájával jócskán felruházva. A regényt Török Tamás dramatizálta.

Ocskay, kuruc dandár, bátor, de szertelen, többször cserélt hadurat, szolgált a töröknek, a franciáknak, a császárnak. Neje, Tisza Ilona, feddhetetlen erkölcsű, jóságos teremtés, hazafi. A frigy után, ifjú, bájos hitvesét ocskói kastélyába viszi, ahol megfeledkezik az igaz ügyről, hetekig tivornyázik, amit Bercsényi gróf, a fővezér dörgedelmesen felró neki, Csajághy és Jávorka Adám is óva intik, emlékeztetik fogadalmára. A becsvágyó, hiú bri- gadérost árnyékként kíséri rejtélyes szeretője, Szunyoghy Ozmonda grófnő, a Habsburg-kém, a megsebesült Ocskayt ő ápolta; átállásra össztökéli, fényes karriert ígér neki. Ocskay László önmagát