Irodalmi Szemle, 1983
1983/3 - FIGYELŐ - B. Kovács István: Néprajzi tanulmányok
tek. A parasztkertészetek jellegét illetően utal az eszköztelenségre, a munkaigényes műveletek (öntözés, karózás, kötözés) hiányára, valamint arra, hogy csak minimális befektetést engedett meg (vetőmag vásárlásra, melegágy létesítése) és az értékesítést maga a termelő végezte. A terbelé- diek a hagymát Losoncón, Fülek és Rimaszombat piacain értékesítették. A paradicsommal az említett piacokon kívül az Osgyán és Poltár közti szlovák és a med- vesaljl magyar falukat keresték fel. A kertkultúrák az említett falvak népének fő jövedelmi forrását jelentették. Mellettük a földművelés egyéb ágai csupán az önellátást szolgálták. A szerző hangsúlyozza, hogy a kertkultúrák elterjedése elősegítette az említett falvak polgárosodását. A kertészkedéshez hapcsolódó árutermelés lényegesen különbözik a szomszédos szlovák és gömöri magyar vándorárusok tevékenységétől, mivel ez utóbbi „nem bizonyult az anyagi felemelkedés egyik lehetséges változatának.” A tánc egy mátyusföldi közösségben c. dolgozatában Méry Margit Tardoskedd tánchagyományait mutatja be. A közösségi táncéletben való egyéni részvételt döntően három szempont befolyásolta: a kor, a települési rend és a nemek szerinti tagolódás. A századforduló körül és azt megelőzően minden nagyobb utcának megvolt a maga kocsmája (,,dudaház”-a), ahol hetente 1-2 alkalommal rendeztek mulatságot. Itt rendezték azonban a búcsúi, farsangi és húsvéti bálokat, sőt a vasárnap délutáni táncokat is. A zenét a duda, ci- tera és facimbalom szolgáltatta. A táncanyag alaprétegét az etnikus táncok (ver- bunk, váskatánc, szinalázás, friss csárdás) képezték. A táncrend szigorúan kötött volt. Egy táncszakasz (ún. darab, v. nóta) mindig a férfiak szólótáncával (verbunk) kezdődött és a friss csárdással fejeződött be. A tilalmi időszakokban (advent, nagyböjt) folyt az ún. szinalázás. Ez legények és leányok közösen folytatott énekes körtánca volt. A századfordulót követő polgárosodás több síkon is változásokat hozott a hagyományos táncéletbe. Az elkülönülő társadalmi rétegek és csoportok (iparosság, gazdakör, legényegyesület, zsellérek) kezdetben zártkörű mulatságokat rendeztek, majd az ún. Egylet (művelődési ház) felépülését követően ez a zártság feloldódott és a bálokon bárki résztvehetett. Ezzel egyidejűleg kezd oldódni a települési rend szerinti zártság is. A polgárosodás új táncokat honosított meg a tardoskeddi hagyományban (polka, reszketős, magyar kettős, birkatánc). A zenét mindinkább cigányzenekarok szolgáltatták. Az új táncok fellazították a hagyományos táncrendet is, bár még sokáig megfigyelhető volt, hogy az új táncok eljárására csak a hagyományos táncokat követően került sor. A változások más vonatkozásokban is megfigyelhetők (pl. illemtan, viselkedés, stb.). A polgárosodási folyamat a két világháború között válik erőteljessé. Erénye a dolgozatnak a tánctanulással és táncalkalmakkal kapcsolatos rendkívül gazdag hagyomány árnyalt bemutatása. Ujváry Zoltán Találós kérdés és mese az apját megmentő lányról c. rövid dolgozatában egy, az antikvitásban gyökerező történet gömöri magyar változatait közli Le- vártól és Mikolcsányból. Utal egy bajmóci szlovák variánsra is, amelyben Jánošík szerepel mint a történet egyik hőse, valamint közöl egy amerikai angol változatot is. Említeni kell még Cs. Schwalm Edit tanulmányát (A poszrik. Adatok a palóc poszrikos kendőhöz), amelyben gyakran hivatkozik Alsó-Garam menti adatokra. A Dankó Imre tiszteletére megjelent kötet lenyűgöző adatgazdagsága, az egyes dolgozatok szemléleti sokoldalúsága miatt gyakran forgatott műve lesz a magyar néprajzi kutatásnak. A kötetet Módy György közreműködésével Balassa Iván és Ujváry Zoltán szerkesztette. (Debrecen, 1982.) B. Kovács István