Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - KRITIKA - Mészáros László: Valóság és költészet

„Minden kő már, régi, régi formák, a lelkeket, a lelket kirabolták, s mi kong, a sírbolt tele árva porral, nem köszönt a drága bánat borral.

A gránittömb, a szentek néma arca, a csöndbe foszlott életek kudarca, a szent kereszt és fönt az Isten árnya nem emeli szíved új csodára, és nincs erőd, a gránit s bazalt érdes, a világ kínja sajgat, összevérez, s mi volt: az éden, bűnbeesés, átok, a nyűtt legendán lassan átszivárog, és éj fakad, és éjre éj rakódik, és nincs öröm, mely újra visszaszólít a szép valóság eleven hitébe, mint ószövetség csipkebokra, égve”.

Talán külön tanulmányban kellene kimutatni Dénes költészetének metamorfózisát, illetve az optimista hangvétel pesszimistává való átbillenésének az okát és logikáját. Minden bizonnyal az életkori meghatározók is jelentős szerepet játszanak ebben. Az idősebb embernek egyszerűen joga van a borúra, bánatra, lemondásra is. Ezekről az összefüggésekről gyakran elfeledkezünk az egyes költők művének elemzésekor és értékelésekor.

4/4. (Gál Sándor: Oj Atlantisz] Gál Sándor válogatott verseit egy különálló vers vezeti be, mely A költészet eredetéről értekezik és felvázolja a költő ars poétikáját: „Az Idő a Tér / s az Értelem háromszögéből / kipattan / a SZŐ”. Az idézett rész kulcsszavai meglepő pontosággal jellemzik Gál költészetét. A tér a szülőföldet, a természetet jelenti. Az idő a történelem, a nemzetiségi lét és az elmúlás szimbóluma. Az értelem pedig a megismerő és az ismereteit világgá kiáltó, panaszoló költő sorsát jelzi, mely ilyen konstellációban végül is tragikussá válik, hiszen a költészet szó csupán, mely, közvetlenül nem változtathatja meg az oly sok változtatásra szoruló létet. A vállalt kötelezettségek, a választott sors terhét aztán meg is érzi a költő: „mindaz ami kimondhatatlan / öröm kín kétség tizennégy sorban / hogy írjam le hogy mindenki értse” (Tíz szonett]. Vagy a Szembejön című versben: „kínlódva épülnek a szavak a tiltakozás / a tagadás mert nem igaz hogy nincs ami / elveszett”.

A költői egyéniség struktúráját tekintve Gál hagyományos alkatú költő, tehát verseiben az első helyen az egyéni érzelmek motívumai állnak, melyeket a társadalmi állás- foglalások, az emberközti kapcsolatok és a világnézetek motívumai követnek. Az egyes motívumcsoportokon belüli motívumelosztás azonban már kimutatja Gál Sándor költészetének egyedi, markáns vonásait. Az összes elemzett költők közül Gál Sándor kötetében a legmagasabb a természet kulcsszóval jelölhető motívumok részaránya. Erkölcsi érzelmeit, küzdelmeit, a szerelem és a barátság indulatait Gál mindig a természet képeivel, kellékeivel önti versbe. Illusztrációként a Jelentés az időnek című vers kínálkozik ide:

„az úton letört ágú fák íratlan jelek számlálatlan éjszaka fekete érődéi felépíthetetlen bástyák tornyok sötétség- katedrálisok befelé mélyülő üregek ki lép előre egyet az éjfél elé sírok felnyíló ezredéveit közel hozni az úthoz árnyéktalan tájakról vak földrészekről ki áll elő felemelni hangunk csonkjait ólmos esőt locsol az ólmos földre az ég csontlovak nyerítenek szélsuhogásban új árnyék lép minden árnyék nyomába omladoznak a partok pusztul a nyelvük tavalyi füvek levágott emléke a réten