Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - ÉLŐ MÚLT - Tóth László: Tanulmány a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszásról (részletek)

Természetesen nem kell és nem Is szabad messzemenő következtetéseket levonni ebből az összehasonlításból. Hiszen a két társulat feladatai és működési keretei egymással összehasonlíthatatlanok voltak. A kettő közti különbségek ebből a táblázatból is nyilvánvalóak. Magyarázatra csupán a két együttes bemutatóinak száma és látogatottsága közötti szembetűnően nagy eltérések szorulnak. Az elsőnek feltehetően az az oka, hogy a magyar tagozatnak nem volt olyan értelemben vett állandó székhelye, mint a Magyar Területi Színháznak, tehát folyton úton volt, s a másiknál feszítettebb tempóban dolgozott. A másik feltűnő eltérés pedig azzal magyarázható, hogy a Faluszínház

— küldetéséből adódóan — jobbára a másfélezres létszám alatti településeket 'kereste föl.116

Thália felszabadulás utáni első csehszlovákiai magyar igehirdetői tehát valóban a vándorszínészet hőskorára emlékeztető körülmények között, s ugyancsak arra emlékeztető munkabírással és igyekezettel dolgoztak; többet voltak úton, mint amennyi idejük a pihenésre, a munkára való felkészültségre, vagy éppenséggel hiányos ismereteik kiegészítésére, tudásszintjük emelésére, tehát az önképzésre jutott. A társulat életébe, tájolási szokásaiba néhány korabeli riport is segíti a betekintést: „a Magyar Faluszínház minden hónapban több mint 25 napot tölt vidéken.. ,”,117 „A Faluszínház magyar együttese hetek óta járja Fülek környékét. . .. Két csoportban járnak Alois Jirásek Apa című drámájával és Arbuzov Hat szerelmes című vígjátékával. ... Az előadások után rendszerint beszélgetést folytatnak a közönséggel... A vita után visszamennek Losoncra, ahol állandó lakásuk van.”118 Tanulságos lesz, ha kicsit közelebbről szemügyre vesszük legalább három tájolási tervüket is. 1957. június 21-e és július 9-e között — tizennyolc nap alatt — a nagyrőcei és a tornaijai járásokban három darabbal 13 helységben 22 előadást kellett tartaniuk. 1958. november 7-e és 23-a között — tizenhat nap alatt — a komáromi, ógyallai, nagymegyeri és párkányi járások tizenhárom helységében ugyancsak három darabbal huszonöt tervezett előadásuk volt. 1959. május 11-e és 28-a között — tizenhét nap alatt — ezúttal négy műsorral a király- helmeci és nagykaposi járások tizenegy településén ismét huszonöt előadásra szólt a tervük.119 Ilyen feltételek mellett aligha csodálható, hogy a társulat tagjait még hat-nyolc évi működés után is a színészi mesterség elemi — jó esetben a főiskolán is megszerezhető — ismereteinek hiánya miatt volt kénytelen elmarasztalni a kritika.

A művészileg érett színészi teljesítményeket kéri számon a társulat tagjain például Zoltán Rámpák cikke is a Pravda 1957-es évfolyamában.120 A tárgyilagosság kedvéért persze meg kell jegyeznünk, hogy e tekintetben nemcsak a Faluszínház magyar tagozatát, hanem annak szlovák együtteseit is elmarasztalja. Dobos László ugyanekkor a színészképzés kérdésének mielőbbi megoldását sürgeti az Oj Szóban.121 Meglehetősen fonák helyzet ez, főleg ha meggondoljuk, hogy magának a Faluszínháznak is eredendően volt némi színészképző funkciója.122 A magyar tagozatra is érvényes, amit Ivan Turzo írt a szlovák társulatok kapcsán: „A Faluszínház csaknem minden idényét tulajdonképpen elölről kezdte. Ami nem is csodálható, mivel a munka rendkívül igényes volt, a munkafeltételek viszont a kis falukban, holott évről évre javultak, nem voltak irigylésre méltók. Mindenki, aki csak tudott, az évad végén átment a területi színházakhoz .. ,”123 A magyar tagozatból a Magyar Területi Színházhoz. A Faluszínház egyes tagozatai 230 színjátszót emésztettek föl, ebből több mint hatvanat, tehát az átlagosnál is többet a magyar tagozat,124 ami egy újabb beszédes adalék lehet a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszás indulásához.

S ha már a beszédes adalékoknál tartunk, hadd mondjunk el még egyet, annál is inkább, mivel nem egy, még ma is élő gondunk gyökereire, eredetére vet fényt. Ma már aligha tudjuk sajnálkozó és tehetetlenül kínos mosoly nélkül olvasni a Száll a madár című verses összeállításban szereplő színészek vallomásait: „... hogy nyilvánosság előtt verset mondjak, Ilyenben még nem volt részem”, vagy: „Tekintettel arra, hogy színészgárdánk nagyrészt műkedvelőkből tevődik össze, így nem rendelkezünk megfelelő előképzettséggel az igényes versmondásra”125 stb. Belegondolni is rossz, hogy ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el hét-nyolc esztendeje a pályán levő — s most hadd szorítsam idézőjelek közé a szót — „színészek” szájából. Ám a kritika, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna, boldogan tapsolt a vállalkozásnak, s a földig hajolva hajbókolt „az igényes versmondásra megfelelő előképzettséggel nem rendelkező” előadók előtt: „A Faluszínház magyar csoportjának ... műsora