Irodalmi Szemle, 1983
1983/3 - ÉLŐ MÚLT - Tóth László: Tanulmány a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszásról (részletek)
mindmáig nem számolt le olyan értelemben és olyan súllyal a csehszlovákiai magyar játékszíni sematizmussal, mint ahogy irodalomkritikánk és irodalomtörténetírásunk megtette az irodalmival.102 Persze, igazuk van azoknak, akik azt mondják, fontosabb ennél az, hogy színjátszásunk túllépett a sematizmuson. Igen, lényegében túllépett rajta, de anélkül lépett túl, hogy azt lezárta volna, s bizony még ma is nemegyszer véljük fölfedezni játékszíni kultúránkban annak egynémelyik vonását. A sematizmus szövevényes problematikájának árnyalt értelmezéseként fogadhatjuk el Rudolf Mrlian magyarázatát: .. rögtön Február után ... hozzáláttunk ahhoz, hogy a politikai-társadalmi folyamatokat közvetlenül is alkalmazzuk a művészi alkotómunka folyamatában. S mindez mintha nagyon is egysíkúan történt volna, igaz, ama jószándékú elképzelés jegyeben, hogy a műalkotást az átfogó társadalmi változások részévé tegyük, s hogy a művet a nemegyszer túlságosan utilitáriusan értelmezett társadalmi szükségletek viszonylatában is meghatározzuk. S ha ehhez hozzászámítjuk a marxizmus—leninizmus eszméinek a művészetek területén való alkalmazását, amelyek leegyszerűsített, s a szóban forgó időszak szükségleteinek megfelelő formájukban jutottak el hozzánk, ... teljesen érthető, hogy elméleti következtetéseinkkel gyakran csak a tulajdonképpeni problematika legszélére juthattunk. Hibáznánk viszont, ... ha nem tartanánk e tendenciák nagy részét őszintének, s nem ismernénk el, hogy ezek is a kor és a szocialista társadalom követelményeinek megfelelő művészetszemlélet keresésére és érvényre juttatására irányultak. Mert a szocializmust is leegyszerűsítve értelmeztük azokban az időkben... 103 És a szocializmus leegyszerűsítését jelentené, ha színpadjainkon bármit is újramelegítenénk a sematizmus művészetpolitikájának receptjei szerint készült csemegékből” ... A Faluszínház magyar tagozatának küldetése — hasonlóképpen a szlovák együttesekéhez — még egy 1958-as megfogalmazásban is a következőképpen szerepel: „Segíteni a falu szocializálásában, kulturális téren közelebb hozni a falut a városhoz, dolgozni az új emberért az új, épülő társadalomban...”101 Láthatjuk: inkább politikai feladatok ezek, mintsem művészi célkitűzések, de talán nem is lehetnek különösebb elvárásaink a művészi munkát illetően, ha ennek a legelemibb feltételei sem voltak adottak. És nemcsak az egészséges művészeti fejlődésnek aligha kedvező művelődéspolitikai irányvonal tekintetében, nemcsak a magyar tagozat frissen és sietve toborzott, s a felvételi vizsgán a legminimálisabb követelmények elé állított, zömében fiatal és tapasztalatlan tagjainak felkészültsége és ismeretei miatt, hanem az alapvető szervezési és működési kereteket és munkafeltételeket szemügyre véve sem. Az előbb idézett jegyzetben olvasható az alábbi visszaemlékezés: .. sok helyen találkoztunk meg nem értéssel, sőt rosszakarattal is. Az autóbusz mögötti pótkocsiban vittük magunkkal nemcsak a díszleteket és kellékeket, hanem a színpadot is. ... Iskolatermekben, dohányszárítókban, korcsma- helységekben (sic!) is felléptünk. Játszottunk gyertya, petróleumlámpás, vagy jobb esetben gázlámpa fénye mellett, délután gyerekeknek, este felnőtteknek. Játszottunk fűtetlen termekben télen, szabadtéri színpadokon, vagy gőzfürdőhőségű kis termekben nyáron.”105 Déryné, Molnár György, Szuper Károly, Szilágyi Pál és társaik naplójába, visszaemlékezéseibe is beillenének ezek a sorok! Fennállásának kilenc esztendeje alatt — 1950. augusztus 1. és 1959. augusztus 1. között — a Faluszínház magyar tagozata húsz szerző huszonnégy művét mutatta be, ebből egy irodalmi összeállítás volt.106 A huszonnégy színpadi mű közül hét a mesejátékok és az ifjúságnak szánt produkciók száma. A repertoár felét — a huszonnégy színműből tizenkettőt — a kortárs szovjet, cseh és szlovák szerzők művei tették ki. Ha ehhez még hozzávesszük e három nemzet literatúrájának a magyar tagozat műsortervében szereplő klasszikus alkotásait, akkor ezek az irodalmak több mint kétharmad részben, azaz nem kevesebb, mint tizennyolc színpadi művel szerepelnek ott. Ennek a ma már nyilvánvaló aránytalanságnak az okai egyrészt valószínűleg a kor művészetpolitikájában, másrészt viszont — feltételezésem szerint — a Faluszínház művészeti vezetésének és dramaturgiájának — említettem már: a magyar tagozatnak nem volt külön dramaturgiája — nemzeti (szlovák) jellegében kereshetők.107 Magyar szerzőtől az első színművet csak több mint hároméves működés után, 1953. december 19-én mutatta be a társulat, s ez Szigligeti Liliomfiia. volt. Ezt még két további szerző színpadi munkája — Karinthy Ferenc Ezer év című drámája és Benedek András Csudakarikás című mesejátéka108 — követte. Mellettük még két csehszlovákiai
