Irodalmi Szemle, 1983

1983/1 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe II.

élt egy magányos úrnő. Irtózatos étvágyának híre bejárta széles e környéket. Egy ültében vágott be egy sült ökröt, méghozzá minden áldott nap. De hát több nap, mint kolbász, ezért aztán a nagyevő asszonyság felajánlotta a kiskeszieknek: rájuk hagyja birtokát, ha haláláig minden nap jól tartják őt. Miért, miért nem, a kesziek úgy gondolták, jobb, ha nem áll az alku. Erre a nagyevő úrnő a szalkaiakkal kötött egyezséget. Azok aztán úgy elhalmozták minden jóval, hogy a falánk nagyasszony egy szép napon holtra ette magát. így jutottak a birtokhoz a szalkaiak; innen a rejtély, hogy a pásztói határ nem a szomszédos Kiskeszi földjeivel, hanem a távolabbi szalkaiak pusztájával érintkezik.

S hogy mi köze mindennek a tatárjáráshoz? Az, hogy a faluhatárok furcsa szomszédsága a vidék tatárjárást követő újranépesltéséhez kapcsolható hozzá. A mese birtoktörténeti magva ugyanis egy okleveles tény, mely szerint 1252-ben IV. Béla király Szálkáról Tiospeseket (idegen származású jövevényeket, „vendégeket") telepített át Kis- keszire, s az ottani határ Ipolypásztóval szomszédos részén adományozott nekik birtokot. A vendégeket pedig minden bizonnyal azért „ültette földre”, hogy növelje a vidék gyér, tatárok által megtizedelt lakóinak számát.

A IV. Béla haláláig (1270-ig) terjedő időszakot a történetírás nyugalmasnak tartja. Az utána következő fél század azonban a főurak egymás közötti és királyellenes villongásainak a jegyében zajlott. Az utolsó Arpád-házi királyok tehetetlenül szemlélték, hogyan csúszik ki kezükből a gyeplő. Miképpen függ ez össze a kicsi „Paztuh” sorsával? Aképpen, hogy a vidéket a hatalmaskodó nagyurak közt is nagyuraknak számító Hont- Pázmán nemzetség uralta. Egyik ivadékukkal, Lampert ispánnal, aki falumat a bozó- kiaknak adományozta, az 1135-ös oklevél kapcsán találkoztunk már. Mivel Bozók Pásztótól messzi esik, Pásztó egy idő után visszakerülhetett a Hont-Pázmánok kezére. A nemzetség egyik családja a XII. században már a „Pásztói” névvel illeti magát. Bizonyára, mert birtoka feküdt itt. De voltak földjeik a Börzsönyben, az Ipoly—Garam közén is. „Pásztói” Kázmér 1236-ig Csepel földjét bírta (Lontó és Szete között), Mortund falu pedig (Tergenye és Peszek között) bizonyos „Pásztói” Mete tulajdona volt. Az ő emlékét a Kissalló és Tergenye közötti település, Metejölde neve is őrizte hajdan. 1273-ban „Pásztói” Istvánt említi egy oklevél. Rá három évre arról van tudomásunk, hogy a Hont-Pázmánokat hatalmaskodás, más birtokain elkövetett garázdálkodás miatt jószágvesztésre ítélik. Részleges kegyelmet kapván, egy ideig még Drégelyt és tartozékait uralják. Pásztót azonban kivehettek a kezükből: a falut 1293-ban is, 1295-ben is az esztergomi érsekség birtokaként említik már az oklevelek.

A hírhedt kiskirály, Csák Máté garázdálkodásaitól a Hont-Pázmánok, jószágvesztésükből csöppet sem okulva, még inkább vérszemet kapnak. Bosszút lihegve vetik rá magukat az érsekség birtokaira. Egy 1293-as oklevél szerint „Pásztói” István fiai: László, János és Miklós az érsek jobbágyait Ipolypásztóról elűzték, a barmokat lefoglalták. Érseki parancsra háromszor idézték meg őket Hídvég, Ipolyság és Egeg piacára (akkoriban forgalmasabb vásáros helyek voltak a bírósági eljárás színhelyei); háromszor hánytak fittyet a felszólításra, míglen negyedszerre az országbíró Kemence birtokuk elkobzásával nem sújtotta az egykoron István király jobbjának számító, megbízható, hű lovag, Hunt egyre-másra hatalmaskodó, vad farkasokká vedlett ivadékait. Hírük- nevük, rangjuk az 1300-as évek elejére le is hanyatlik. A „Pásztói” ág ugyan még később is föl-fö'ltűnik az oklevelekben, egykori névadó birtoka azonban nincs már a kezén, s később a család egyéb jószágairól kezdi megnevezni magát.

Jellemző a korra, hogy nemcsak a Hont-Pázmánok vetik rá magukat a vidékre, hanem messzebbről jött nagyurak is. Köztük a leghírhedtebb: Csák Máté. A fékezhetetlen tartományurat, büntetésül számtalan garázdaságáért, 1311-ben egyházi átokkal sújtották. Hanem ez csak olaj volt a tűzre! Mert ugyanazon évben Csák hadai befészkelték magukat, méghozzá jó tíz esztendőre, Drégely várába, s onnan dúlták az esztergomi érsekség falvait: Keszit, Kisgyarmatot, Szálkát, Páldot, Lelédet, Bajtát, Szetét. A kiskirály hívei lefoglalták az érsek börzsönyi ezüstbányáit is. 1311 nyarán, mint hajdani krónikások fö'ljegyezték volt, az Ipoly—Garam közén egyetlen község sem maradt sar- colatlan...

Az „úri tatárok” kora, amely sok gondot-bajt hozhatott a vidéki jobbágy népének fejére, Csák Máté halálával, 1321-ben ért véget. A trónra lépett új királynak, Károly Róbertnak (1308—1342) sikerült letörnie a hatalmaskodó főurakat. A király és a sok,