Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - Zeman László: Egy fejezet a hazai humanizmus filológiai vizsgálatából

Theognidész verseinek szövegfeltárását illetően] és másokkal. A reneszánsz tudomány e központjában 1548 novemberében két beszédet mond (Oratio de beatudine [A boldogságról], Questio An honesta sint natúr a, an verő opinione [Vajon az erény a természettől való, vagy csupán vélekedés dolga]; mindkettőt 1549-ben ugyanott ki is nyomatta], Az ugyancsak ekkor készült, a szokásos ajánlások szerelékével ellátott (a művet a szerző Perényi Péternek dedikálja), az ismert evangéliumi anyagot hatvankét szapphói strófában feldolgozó „karácsonyi ének” (Genethliacon in diem Natalem ChristiJ s a hasonlóképpen szapphói versszakokból álló, főképpen az Ötestámentumból merítő Hymnus de Angelis Velencében jelent meg 1548-ban.

Gyalui Itáliában megismerkedett a tanulmányai befejeztével Erdélybe készülő, a későbbiek során Bártfán Stöekellel is hitvitázó s az erdélyi reformációban bolygó és bolygató modenaival, Francesco Stancaroval5; egyik válaszlevelében (1549) azt tanácsolja neki, hogy a fennálló állapotokra való tekintettel gondosan mérlegelje elhatározásának célszerűségét.

A dolgozat részletezi Gyalui Zsigmond szereplését a História Francisci Spierae (Bázel 1550) szerzői között. E gyűjteményben (amelybe Henricus Scotus, Kálvin és mások is írtak) az egyes írások F. Spierának, az eretnekséggel vádolt, majd hitének nyilvános megtagadására kényszerített s ezután búskomorságba és — rokonai, orvosai és vigasztalói, köztük Gyalui Torda, mindennemű igyekezete ellenére — e lelki kór áldozatául eső gazdag itáliai polgárnak és jogtudornak esetét (1548) kommentálják.

Életrajzának adatolásából megtudjuk, hogy Gyalui Torda Zsigmond 1550-ben tért vissza Itáliából. Egy ideig Szklabonyán időzik még Révayéknál, de csakhamar Eperjesre megy, elvállalja az iskola rektori tisztségét, s még ugyanebben az esztendőben feleségül veszi Wernher György leányát, Eufémiát. Ebből az alkalomból adják ki a csehországi humanisták, élükön Matthias Colinusszal ünneplő epigrammagyűjteményüket: De nuptiis clarissimi ductoris Sigismundi Geloi Pannonii et honestissimae puelae Euphe- miae (Pannónia Gyalui Zsigmond, a legnevesebb tanár és a legerényesebb Eufémia hajadon esküvőjéről; Prága 1551). A kiadványban tizennyolc szerző vett részt. Melanch- ton négy latin és két görög disztichonnal. Collinus jókívánságaiban többek közt még a városnév etimológiáját is felhasználja (az etimologizálás egyébként mint költői módszer a poémákban gyakori], az ifjú arának gyermekáldást kívánva ugyanis az „ahány hal van a Tiszában...” szólásmondást továbbszőve „és ahány eper Eperjesen, mely gyümölcstől a város nevét eredezteti” toldással él. Okál professzor megjegyzi, hogy a városnév származtatását6 Collinus a Prágában tanuló Wernher-fiúktól hallhatta.

Az üdvözlő költemények a műfaji szabályokhoz híven az ifjú pár erényeit méltatják, Gyaluinak a humanista tudományokban való rendkívüli jártasságát, orvostudományi erudícióját, valamint asztrronómiai és asztrológiai érdeklődéséről is megemlékeznek. Némely vonatkozásban Gyalui életrajzához szolgáltatnak adalékot, így például Bozinius (Bazini) János már az itáliai útját megelőző időkből tanárának vallja, ennek alapján valószínűnek látszik, hogy a költő 1545 végén és 1546 elején már taníthatott Eperjesen.

De a humanista díszletek felvonultatásán túl a gyűjteményben felsejlik a kor másik történeti vonulata, a török veszély. Simon Ennius azt kívánja, hogy a magyaroknak s a mátkapár utódainak sikerüljön megtörni Mahomet hatalmát és felújítani Magyar- orszag dicsőségét. Collinus barátja, Johannes Balbinus — aki nem tartozott prágai iskolájához — a kötet művészileg legértékesebb költeményében a témát jelenések sorozataként verseli meg, amelyekben a nyilazgató Cupido, Apolló, Hermész és a Gráciák egyaránt fellépnek, s bár a szerzőnek Hermész az olümposziak üzeneteként tolmácsolja, hogy a múzsák szolgálata mindenek fölött való, s a szerelemért el nem cserélendő . . ., végül azt látja, hogy Apolló is Gyalui esküvői ünnepségére távozik. Nem hiányzik azonban a költeményből az „intés” sem: mivel Gyalui hazája oly bizonytalan sorsú s a költészetnek alig kedvező, a múzsák (Thália) ne szálljanak le közvetlenül Eperjesen, hanem válasszák e célra a Szepességet...

De a rideg magyar valóság, ahogy azt a tanulmányban feltártak által követhetjük, a legáthatóbban természetszerűleg a résztvevőknek a korszak jellegzetes tényirodalomműfajává váló episztoláiban jelenik meg. Gyalui Melanchtonnak már az 1545 karácsonyán Eperjesről keltezett levelében a magyarországi és erdélyi politikai és hatalmi helyzet alakulásáról ír, a török dúlásáról, az ország megosztottságáról és a magyar királyok nemtörődömségéről, s bár örül annak, hogy Erdély virágzásnak indult, nyugta-