Irodalmi Szemle, 1983

1983/1 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe II.

vénykönyvében. A pogány hitvilágot felszámolandó, parancsba adta: „Ha valamely pap vagy ispán avagy valamely hivő személy valakit vasárnap ökrökkel lát dolgozni, vegyék el tőle az ökröt, és adják a várnépnek elfogyasztásra (...); vasárnap mindenki menjen a templomba, öregek és fiatalok, férfiak és nők, kivéve azokat, akik a tüzet őrzik”. László király ugyancsak nagy szigorral járt el a pogányság maradványaival szemben. Elrendelte, hogy azokat, akik vasárnaponként nem járnak templomba, „verésekkel javítsák meg (...) Akik pedig pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékot visznek, bűnükért egy ökörrel fizessenek.”

Hogyan tettek eleget e szigorú parancsolatnak falum lakói? Az államalapítás első századában a környékbeli templomos helyeket kereshették föl. Ilyen volt például Börzsöny, melynek Szent István korabeli temploma mindmáig áll. Megtelepedésük második századában azonban valószínűleg már a saját templomukat látogatták. Okleveles adat falum egyházhely voltáról ugyan csak 1465-ből maradt fenn; egyéb források alapján azonban csaknem bizonyos, hogy a XII. században állott már itt egy kisebbfajta templom. A vámosmikolai egyházi levéltárban (falum egyik e századi lelkészének állítása szerint) őriztek valaha olyan feljegyzést, hogy Kálmán király húga, Gizella hercegnő, Pásztón van eltemetve. Mivel Kálmán a két korai század fordulóján (1095— 1116) uralkodott, Gizella is ez idő tájt élhetett s halhatott. S ha igaz, hogy Pásztón temették el, akkor itt a XII. században már kellett lennie templomnak. Megerősíti ezt a föltevést a művészettörténet is. A mai Szlovákia műemlék épületeit számon tartő kézikönyv szerint az ipolypásztói templom a XII. századból származik. Budapesti szakértők, a Műemlékek Országos Bizottságának építészei, műegyetemi professzorai, akik 1943-ban tanulmányozták falum (időközben persze többször is átépített, bővített) templomát, ugyanilyen következtetésre jutottak. Szerintük a templom nagyon régi. Déli falának vastagsága váltakozó: több szakaszos építkezésre vall. A templom keleti része a gótika, nyugati (torony felőli) oldala pedig még a román stílus korában készülhetett. Az utóbbi templomrészben freskók is kerültek elő a vakolat alól. A román kori stílusban az apszisnak (a főhajó, illetve szentély építészeti lezárásának) hangsúlyos szerepe volt; dr. Lux Kálmán budapesti szakértő szerint a templomnak ez a vonása XII. századi építésre vall. Román kori eredet mellett szól az a tény is, hogy a templom alá szerény kis „altemplom” került. Műtörténészek ezt az előkelő „refúgium” (menedékhely) névvel illetik; a nép egyszerűen „röijtök”-nek mondja a templom alatti, földbe vájt „termeket”, üregeket.

A két háború között a templommal szemben álló telkek egyikén pinceásás közben beszakadt a talaj. Folyosó tárult föl, amely a templom alá vezetett. Tudományos föltárása, sajnos, elmaradt. Néhány helyi „régész” azonban bemerészkedett az épségét kitűnően őrző, száraz lösztalajba vágott folyosóba. Korabeli egyházi följegyzés szerint tíz-tizenkét csontvázat találtak a templom alatt. A helyi „régészek” fölfedezése, ím, egybevág az állítólagos vámosmikolai följegyzéssel, mely szerint az „altemplomot” temetkezési helyül használták volna. Lehetséges hát, hogy Gizella hercegnő földi maradványai az ipolypásztói templom alatt nyugszanak, valószínűsítve az épület XII. századi származását. Végül, de nem utolsósorban korai eredet mellett szól Hont vármegye monográfiájának az a megállapítása is, hogy a templom kezdetben a premontreieké volt. E világi papi hivatást is teljesítő rendről tudjuk, hogy a XII. században már jelen volt a korabeli Magyarországon.

A királyi udvarház s az ekkor minden valószínűség szerint már álló templom Hont déli csücskének rangos településévé avatta a honfoglalás utáni két század Paztuh]át. (A hajdani Hont megyében még 1526 előtt is csak nyolcvanhárom helységben volt — kétszázhárom település közül — okleveles adatokkal igazolható templom.) Növelte a falu jelentőségét, hogy kezdettől fogva forgalmas útvonalon feküdt. A megye legelső útvonalai ugyanis a Dunát s a királyi Esztergomot kötötték össze az aranyban, ezüstben gazdag Selmecbányával. Az útvonal — mint Bakács István megállapította — Szálkán, Pásztón, Szetén, Deménden át haladt Egeg felé; onnan pedig a Selmec patak völgyében folytatódott a híres bányavárosig, s hozta belőle a kincseket, falumon is át, a főváros felé.

Bolec, Bolset, Polo, Keseleiid, Mysin, Ragudi, Wroc, Wsyudyn ... E korai ipolypásztói lakosok leszármazottainak életében a kereszténység elterjedése s végleges megszilárdulása indítja el a változást. Az államalapítás első két századának fordulóján Kálmán