Irodalmi Szemle, 1983
1983/3 - Poór József: Az öreg Ördög Tengerén (elbeszélés)
válhat az ember. Egy-két hét elteltével ismét a Cape Tatánál álltam, s fanyar mosollyal faggattam a tengert, vajon engem befogadna-e Taaroa, eljutnék-e a csodás paradicsomba, miután a helyi hatóság könyörtelenül tudtomra adta, hogy két hetet kapok a kerékoldásra. Egy európai tisztviselő közbenjárásától eltekintve senki sem tett értem semmit. Ki értette volna egy qadarossi álmait [?), kivéve Ericet, aki fölajánlotta, hogy visszavisz Dél-Amerikába. Amikor bemutattta pár napja befezetett vizijárművét, a Fényes Tahitit, meghökkenten ugyan, de sovány pénztárcám hamar kijózanított; így csöppentem egy tudományos expedíció kellős közepébe. Búcsúztatásunkat egy hollywoodi filmstúdió sem rendezte volna meg olyan remekül, mint a tahitibeliek. Hogy villanófényben jelezzem a megható pillanatokat, még élő malac is szerepelt a temérdek ajándék és virágkoszorú között. A Fényes Tahitiról csak annyit, hogy kínai, polinéz és perui hagyományok szerint épült bambusztutaj volt, amellyel Eric és a többiek Heyerdahllal szemben valami olyat akartak bizonyítani, amit én — bár nem nagyon értettem, s mások szerint merő badarság — a leghangosabban hirdettem. Mivel láttam, hogy a tömeget a tudományokkal a magunk oldalára sose állítjuk, Ériekéi ellentétben, a nép nyelvén szólva így oktattam hallgatóságomat: A szigetek és Dél-Amerika közt nem véletlenszerű, hanem rendszeres kapcsolat volt, mégpedig oda-vissza alapon, s így alakult ki az a helyzet, amellyel most is találkozunk a különböző népek között; példát szolgáltatnak rá az amerikai nők — hoztam le a problematikát a csillagok közül jóságos bolygónkra —, akik francia divat szerint öltözködnek, és a francia zenészek, akik amerikai dzsesszt játszanak. Megjegyzem, utunk a Bömbölő Negyvenesek felé vezetett, mert itt uralkodtak olyan áramlási és széljárási feltételek, amelyek bennünket vagy négy-hat ezer mérföldes út után a szárazföldig vittek volna. A százkilencvenkilencedik napon jártunk, vagyis úsztunk, amikor felbukkant az egyik parti állam cirkálója, s mindössze néhány pár száz mérföldre a kontinenstől fedélzetére vett bennünket, mert a Fényes Tahiti, mint később beigazolódottt, ritka évszakban járta az Öreg Ördög Tengerét, amely éppen az utóbbi években észlelt két legelemibb viharát szégyenítte meg. Ennek ellenére — hiszen már csak pár száz mérföldre voltunk a partoktól — expedíciónkat rajtunk kívül a nemzetközi sajtó és a közvélemény is sikeresnek tartotta. Odahaza felejthetetlen fogadtatásban részesültünk. A fővárosban a polgármester várt bennünket. Mikor megjelentünk a városháza erkélyén, meghúzódtam egy fányi nagyságú páfrány mögött. A várakozó kétszázezres tömeg hangorkánja egyszer csak követelődző, egy szót ismétlő gigantikus kórussá változott, s a falak remegve verték vissza a nevemet: Ju — a — ni — toooo — harsogta az embertömeg, s mikor kiléptem a dísznövény mögül, fülsiketítő hurrázás adta tudtomra, hogy nemzeti hősként vártak. A fogadás után — lehet, hogy szemérmetlenséggel vádolnak, de ez is az igazsághoz tartozik — első gondolatom az volt, hogy most már biztosítom magamnak a két dundi gyereket. Népszerűségem azonban megakadályozott abban, hogy megtaláljam a megbízható asszonyt. Tejben-vajban fürösztve utaztam keresztül-kasul az országban, de eredménytelenül. Lassan derengett föl előttem igazi kötelességem, menekültem is előle, de ugyan hova bújhat az ember lelkiismerete unszolása elől. Késő éjszaka figyelmeztető hangokat hallottam magam körül. — Juanito, a nemzet elvárja tőled, mint egy igazi hőstől, hogy hősként cselekedj. Kezdődik az expedíció második szakasza. Juanito, a nemzet...! Kérdezem én, találhattam magamnak igy asszonyt? Három héttel a partraszállásunk után Callaóba utaztam, s csatlakoztam Derryhez. Nekifogtunk az új tutaj építésének. Eric valahol az Andokban alkotott, távirata sugárzott a derűtől és a tettrekészségtől. Természetesnek vette, hogy az útikönyv írása a legelső feladata, s letorkollt bennünket, hogy az új tutaj tervei felől érdeklődtünk: aki — úgymond — vele egyszer már áttanglizott az öreg Ördög Tengerén, annak nem lehet szüksége tervrajzokra, s miután balsafát idő hiányában nem tudott biztosítani, a callaói hajógyár ajándékából, szóval a kutter és a kaporsó faanyagából épült űj otthonunk, a Fényes Tahiti II. A régiek közül csak hárman maradtunk, bár naponta nyakunkra járt egy cseh származású férfi, ha jól emlékszem, Eduardo Ingris, aki az elmúlt évben a La Cantuta tutajával próbált átevickélni a kontinensről Polinéziába, de túlságosan északra ragadta a Hum-
