Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - ÉLŐ MÚLT - Tóth László: Tanulmány a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszásról (részlet)

utóbbi években olyan fontos feldolgozásai születtek, mint amilyen Vladimír Stefko és Milan Polák munkái voltak,32 vagy amilyen legutóbb Ivan Turzo monográfiája.33 Milena Cesnaková—Michalcová vállalkozásához hasonlóan itt volna az ideje a mai Szlovákia területére eső magyar (és német) műkedvelő színjátszás feldolgozásának is.

S noha jelen tanulmányomnak mások a céljai, legalább vázlatosan hadd rajzoljam meg mégis azt az ívet, amely Dél-Szlovákia magyarlakta vidékei műkedvelő színjátszásának egy és háromnegyed évszázados történetén húzódik keresztül. Egy és háromnegyed évszázadot említettem, s nem véletlenül, hiszen már a XIX. század első évtizedéből is vannak adataink losonci műkedvelőkről.34 A múlt század közepe táján és. főleg második felében viszont már elég gyakoriak a műkedvelő színjátszó együttesek. Az 1843/1844-es pozsonyi országgyűlésen tartózkodó „Pozsonyi Magyar Színész Társaság” színházi almanachjából35 például tudomást szerezhetünk a Nógrád megyei, Fehér megyei és Bars megyei műkedvelők szerepléséről. Ez utóbbiak 1843. október 18-án Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékát adták elő a lévai „égettek” — tűzkáro- sultak — megsegítésére. A műkedvelők előadásai elsősorban jótékonysági vagy gazdasági-politikai célokat szolgáltak. Egyes helyeken ezekben az években „a műkedvelést irányító helyi szervek segítséget adnak a hivatásos társulatoknak”:36 statisztériát biztosítanak, díszleteket és jelmezeket kölcsönöznek, közreműködnek a bérlők megszervezésében stb. A műkedvelő színjátszó együttesek szerepe a század második felében és a századforduló táján sem csökken, sőt, tovább növekszik. Ebből az időszakból most csupán három példát hozunk fel: a komáromi műkedvelők hat előadásból álló bérletes sorozatát 1881-ben és az ugyancsak komáromi műkedvelő gárdának az állandó színház javára tartott előadásait 1899-ben,37 valamint a kassai női daloskör jótékony céllal egybekötött előadását 1900. december 7-én, amikor is a Szerelmi varázsital című egyfelvonásos operettet és a Hamupipőke című regényes daljátékot adták elő.38 És lássunk egy példát faluról is: az ipolypásztói műkedvelők 1910. januárjában Csep- reghy Ferenc: Piros bugyelláris című népszínművét mutatták be a helyi népiskola fölszerelése javára.39 A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után a hivatásos társulatok mellett erős műkedvelő színjátszó mozgalom bontakozott ki Dél-Szlovákia magyarlakta vidékein. Az 1920-as években például Rimaszombatban nem kevesebb mint öt aktív színjátszó együttes működött.40 A dunaszerdahelyi színjátszók 1920 és 1923 között Műkedvelő címmel „színházi és irodalmi alkalmi lapot” adnak ki „a műkedvelő gárda hivatalos közlönyeként.41 1921-ben a nagymagyariak alakítanak Műkedvelő Kört, amely 1925 és 1927 között 10 előadást tart. Ugyanebben az időszakban Doborgazon 12, Vajkán 10, Bacsfán 6 előadást tartanak a műkedvelők. Az illésháziak Shakespeare-t lSzeget szeggel) és Moliére-t /Botcsinálta doktor) játszanak. A műkedvelő színjátszás aktivizálódásának magyarázataként elfogadhatjuk Turczel Lajos érvelését, aki szerint „a hivatásos magyar színjátszás anyagi rendezetlenségének, hiányos megszervezett- ségének és művészi színvonala egyenetlenségének következtében” került sor erre a jelenségre.42 A Csehszlovák Köztársaság szétrombolása után kialakult új helyzetről, amikor az ún. Szlovák Államban a műkedvelés jelentette a magyar nyelvű színjátszás egyedüli formáját, korábban már szóltam. Igazat kell adnunk Szilvássy Józsefnek, aki szerint „legfőbb ideje, hogy végre megszüntessük kultúrtörténetünk e fehér foltjait, s feltárjuk haladó és forradalami hagyományainkat”.43 Mert e hagyományok tükrében hitelesebb és történetileg is érvényesebb képet alkothatunk magunkról. Persze, az előbb mondottakkal korántsem akartam arra a furcsa következtetésre jutni, hogy a csehszlovákiai magyar műkedvelő színjátszás kezdetei a XIX. század első éveire nyúlnak vissza. Meglehetősen történelmietlen volna minden ilyenfajta igyekezetünk. Viszont ugyanígy történelmietlen szemléletre vall, ha valaki egy-egy jelenséget elszigetelten, közvetlen vagy közvetett történelmi előzményei nélkül kíván vizsgálni.

Ráadásul egy megalapozottabb, átfogóbb és a történelmi fejlődést is figyelembe vevő hagyományismerettel — jelen esetben színházi hagyományismerettel — csak erősödhetünk, gazdagodhatunk valamennyien. Először is azért, mert általa önszemléletünk válhat reálisabbá. Végezetül pedig azért, mert önépítkezésünkhöz a biztos talajt, szilárd alapokat jelentheti.