Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - Alabán Ferenc: Eszmeiség és életérzés Bábi Tibor költészetében

védtelenek a tenger vizei, / a bennük leledző egysejtűek és óriáshalak, / védtelen az egész világ: mitévők legyünk?.. A világot alkotó összetevők védtelenségének felsorolásával a helyzet súlyosságát érzékelteti. A civilizációt látja veszélyeztetve, mert sejti, hogy „valaki a chiliaszták lázálmait, a végítélet napjait szeretné megrendezni”. Gondolatai kétségbeesettek, elbizonytalanodásának egyik jele, hogy maga is menekül a problémák megoldása elől: „Futok, futok én is, őzek és nyúl nyomán, / erdőn és hegyen át, a mindenségen át, / magányba, magamhoz, végül is magamhoz”. Bábi érzi és később tudatosítja is, hogy ez a félelemérzet eltorzítja gondolkodását; ezt elemzi a Vissza a forrásokhoz című tanulmányában. ,,Az emberiség és civilizáció létét fenyegető világméretű feszültségek és ellentmondások szkepticizmussal, félelemmel töltik el a fiatal (és valljuk be, nemcsak a fiatal) nemzedék tudatát, eltorzítják életérzését. Nem látok más kiutat. Vissza kell térni annak az eszmeiségnek a forrásaihoz, mely as embert a természet középpontjába állította, s mely épp ezért — kozmocentrikus volta ellenére — az egyetlen emberközpontú filozófia, amelyben a civilizációtól rettegő, elforduló alapállásoknak nyoma nincs, az ember és a természet egységének gondolata és ténye összeegyeztethető benne a modern tudományossággal, mely nem azt mondja, hogy vissza a természethez, hanem: előre a természethez!” Az eszmeiség, amelyről szó van, a dialektikus materializmus eszmeisége, mely legyőzi a kétségeket. .. E dialektikus megfogalmazás szép példája a költő Herakleitosz mondását idéző Panta rhei (minden folyik) című költeménye, melyben mondanivalójának kifejezésére sajátos formát, szonettet választ: „Kínoz és fáj a mozdulatlan ész. / Am a szem, fül figyel, tapint a kéz; / érzékeimben dúl e roppant ár. /... Folynom kell, és folynom csak úgy lehet, / ha rábízom e képzelt terheket, / s megújhodom, mint a főnixmadár.” E tömör versforma kiveti magából a szólamosságot és sablonokat s így erősebb megvilágításba helyezi a gondolatot, elősegíti a művészi koncentrációt, az eszmei-gondolati és a filozófiai értelmű általánosítást. A „megújhodás” az újraértékelés igényének bizonyítéka — a költő a materialista dialektika szemszögéből kutatja az egyetemes emberi lét értelmét és célját, keresi a harmonikus élet és világ létrehozásának lehetőségét.

Bábi 1965-ben megjelent A forrás éneke című kompozíciója a filozófiai líra legmű- vészlbb példája a csehszlovákiai magyar költészetben. A kötet öt tétele és két közbeiktatott éneke (Internacionálé, A forradalom) megbonthatatlan egészet alkot. A szinte epikusi megszerkesztettségű keret az egyénitől, a költő saját életének (gyerekkorának) idilljétől kezd tágulni: „A parton / százszorszépek, aranyló kislibák közt, tűnődő árva / gyermek játszott..A vissza nem térő kép után változás következik — „A gyermek nem gyermek többé. / Űttalan utakra vetve / űzte mord férfikedve, szakálla, bajusza nőtt” ... A tapasztalatok és a küszködés döbbentik rá az egyetlen továbblépést biztosító megoldásra: „tudás keserves ösvénye, te vagy az egyetlen járható út”.

A szubjektívtől az általánosig vezető úton a költő analizálja az élő és élettelen világot, hogy feltárhassa a lét egyetemes kérdéseit — így lírája még nagyobb mértékben válik meditatívvá, mint azelőtt. A darabjaira szétszedett világ a marxista dialektika alapjait fogalmaztatja meg a küllővel: „Ami van: / anyag, ami van: minőség, ami van: mozog... A mindenség annyit fogy, amennyit nőtt, és annyit nő, amennyit fogy. / El nem kallódhat / egyetlen porszem, vízcsepp, sodródó hang energiája. / E lüktető mozgás a nyugalom, a lét állandósága.” A tér és idő, valamint az anyag harmóniáját keresve mindenütt ellentétet talál a költő, ezért a „világmindenségben kell összhangot teremtenie”.

A társadalom vizsgálata sem hozza meg számára a megnyugvást, mert amint felismerése jelzi: a világ természetéből adódó rendet kell megtalálnia és kifejeznie, amit csupán az ész teremthet meg: „Csak az alázatosra / csiszolt ész lehet a mindenség hű tükre... Szabadságunk egyetlen záloga, hogy a Föld színét s fe- / jünk fölött / a burjánzó kék eget se lakják haragvó, zsarnok istenek: / csak az ész erős”. A költő szerint a válságokból a harmonikus létbe vezető utat az emberi haladás jelentheti, melynek egyetlen irányítója a gondolat (az ész). Kritikusai vetették fel Bábi lírájával kapcsolatban a kérdést: mennyiben filozófia és mennyiben költészet az alkotó műve? Maga Bábi válaszolt erre egyik fejtegetésében: „A költészetnek és filozófiának mindvégig lesz valami köze egymáshoz, mint ahogy a filozófiának és a költészetnek is mindig volt valami köze az igazsághoz. Elképzelhetetlen az embernek a világhoz való viszonya az igazság ismerete nélkül, akár a mindennapi élet gyakorlati kialakításáról,