Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - Alabán Ferenc: Eszmeiség és életérzés Bábi Tibor költészetében

állt és képviselte érdekelt, amely „nem a régi rabszolga nép!... Épít serényen, / békés, büszke, boldog és szabad” (Ez a te néped]. Hazám, hazám című verskötetében ez a meggyőződéses hang már kulminál; Bábi a nép fiának vallja magát, megverseli az új társadalmi rend vívmányait: „A népé vagyok én — tettben, vágyban, / minden kis szóban, rejtett gondolatban..Mivel a munkásosztály érdekei megegyeznek a nép érdekeivel, ezért a költő hálát érez a munkásosztály élcsapata, a kommunista párt iránt, melynek harca, politikája és Irányítása létrehozta a változásokat és megteremtette mindazt, amit a nép akart. Bábi maga is öntudatos és harcos kommunista, művészete is a kommunista párt ideológiájának megfelelően alakul — a lenini népiség elvét követi és feladatának érzi a nép érdekei mellett való kiállást. A Korszerűség és pártosság című tanulmányában foglalja össze marxista alapállásának lényegét, a szocialista humanizmus és pártosság elvének meghatározását: „A marxista társadalomtudományok igazságainak ismerete teszi lehetővé a dolgozó osztályok egységét, az eddig körvona- lazatlan emberfogalom határozott körvonalakat ölt, s kitágul az egész dolgozó emberiségre. A tudományos ismereteken alapuló gyakorlat, erkölcs és magatartás így összefonódik az osztályérdekeken alapuló magatartással. A kettőnek az összefonódása azonos értelmű a pártossággal, új történelmi távlatokat nyitó szocialista humanizmusával, mely azonos értelmű Fábry Zoltán terminusával: az összegezett elkötelezettséggel. Az ilyen szellemiségtől áthatott irodalom már szükségszerűen és nyíltan a proletariátushoz kötött irodalom. Létrejöttének a történelmi és társadalmi szükségszerűség az alapja.” Bábi lírája, különösen a kezdeti években tipikusan hazai, konkrét társadalmi és történelmi problémák feltárásának szükségszerűségéből íródott. Gondolunk itt az ország iparosításának, szövetkezetesítésének lelkes irodalomba emelésére, a dogmatizmus és sematizmus elemzésére, a szlovák—magyar viszony perspektívájának pártos megfogalmazására a költészet nyelvén ... Pártosságának és nyílt állásfoglalásának különösen az ötvenes évek bonyolult helyzetében volt fontos szerepe. Végülis Bábi realista lírájában a társadalom időszerű kérdéseinek megragadása és költői kifejezése jelenti a pártosságot és a társadalom, ember, nép iránti elkötelezettséget, mely szocialista humanizmusából és Internacionalizmusából fakad és alkot azzal szerves egységet.

DIALEKTIKUS FILOZÓFIA — HARMÓNIA- ÉS SZINTÉZISKERESÉS

A hatvanas években Bábi lírája szembeötlő változáson megy át — új lendülettel folytatja lírikusi pályáját a költő a korszerű gondolatiság szintézisének jegyében. A szocialista tartalmú „verses publicisztikától” jutott el a bonyolultabb, intellektuális igényű, átfogó világképet teremtő lírához, később sem adva fel a közéletiséget, a határozott filozófiai és politikai állásfoglalást — így válhatott fontos összetevőjévé az 1958-tól számítható és a hatvanas években kibontakozó csehszlovákiai magyar líra fejlődésének Bábi már első korszakában megfogalmazza, igaz egyelőre csak szűk keretekben, két későbbi versciklusának [A forrás éneke, Könny a mikroszkóp alatt) alapgondolatait és irányait. Mielőtt azonban még ide eljutnánk, meg kell röviden említenünk Bábi költészetének azt a jellemzőjét, amit az ötvenes évek végétől tarthatunk számon. Keresek valakit című költeményében írja: „... körülvettek és fellázadtak ellenem a dolgok” ... „eltévedtem a jól megtervezett, mégis oly kusza rengetegben” ... „Körös-körül mindenfelé falak, vad szürke fémek, / a napnak nincs heve, s a színes éjszakai fények / fagyot sugároznak. Sírok. Fázok. Valaki megvert.” Elkeseredés, csalódottság, bizonytalanság érzését jelentik e szavak, melyeknek a későbbiek során nem kis szerep jut a költői életműben. A költőt pesszimizmussal tölti el az, hogy: „valahogy elkallódott, megkopott már minden érték, / és hirtelen apró, csilingelő pénzre váltva / silány dolgokká testesült az ember szabadsága”. A költő „vak, süket dolgok mögött” keresi az embert — félelmek gyötrik, gondolatai komorak: „... és nem tudom, a félelmes világ mit érlel, / vajon ki tudja, visszatér-e még a Nap?” (Újévi Nap). A Kétely és bizalom éneké ben felteszi a kérdést, hogy bízhatunk-e abban az emberben, aki saját létének veszélyeztetőjévé vált: „A tábornokok fenyegetéseikkel / siralomházzá tették: őrült vegyészek, / fizikusok segítik őket. Mitévők legyünk? Mitévők legyünk? Mitévők legyünk?” A mondatok, részek ismétlésével nyomatékosítja mondanivalóját, védtelennek érzi magát a veszéllyel szemben: „A gyermek védtelen, / az asszony védtelen, / a férfi védtelen e gyilkosokkal szemben, / védtelenek a fák, füvek, védtelen a Föld, / a levegő.