Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - Alabán Ferenc: Eszmeiség és életérzés Bábi Tibor költészetében

eltörölték / rólunk a februári nagy napok, / aki üldözött volt és hontalan, / mind, mind hazát kapott”. Az otthonra találás életérzését, örömét konstatálhatjuk a Bolyongtam sokat c. költeményben is, amelynek már a címe is sejteti a megfogalmazandó gondolatot. A „szolgalegény, zsákoló, fűtő, kifutó” munkakörben dolgozó költő sokáig öntudatlanul élt és Prágában döbbent rá, hogy szabadságot, szabad országot keres, mely anyagi és erkölcsi biztonságot nyújt. A létbizonytalanság elmúltával az óhajtott felismerés örömét hangsúlyozza: „...érzem, hogy édes egy hazám e föld”, a hazaszeretetét nyilvánítja ki: „Itt van, ez itt a te hazád! / hol minden fűszál ismer téged!” ...

Bábi szülőfödd- és hazafiság-élménye egész költészetén végigvonul. Az otthon emlékének képei kísérik a költőt, erőt és vigaszt adnak elkeseredésében is (Billen a tető már stb.). Későbbi prózai műveiben is vissza-visszatér ehhez a témához (Patak és forrás, 1976; A hűség arca, 1974). A kisebbségi sors alapvető politikai és szociális kérdéseinek megoldása után Bábi a csehszlovákiai magyar nemzetiség létének, problémáinak ábrázolásán, elemzésén túl az emberi lét egyetemes kérdéseit fogja vallatóra egy olyan lírai szférában, amelyben a szocialista humánum és a marxista elkötelezettség jelentik az alapokat.

BÄBI HUMANIZMUSA ÉS INTERNACIONALIZMUSA MINT AZ ELKÖTELEZETTSÉG ÉS PÁRTOSSÁG FORRÁSA

A költő egész lírájának gyújtópontjában a szocialista ember valósága és öntudata áll. Ennek az embernek a szemszögéből látja a világot, alkotja meg ítéleteit és ennek érdekében állapítja meg a maga költői nyelvén az alapvető erkölcsi és esztétikai mértéket A szép és a jó emberhez méltó összetevőit fedezi fel és vallja magáénak, mert meg- békíthetetlen különbséget lát igaz és hamis között: „A szépség nem szín, holt betű vagy hang: / mosolygó élő ember arca, könny. / A szépség jó igazsággal rokon, / vádló nagy sírás, újjongó öröm”. Bábi attitűdjére és törekvéseire jellemzően érvényesnek tartjuk Fábrynak az alkotó-egyéniségről tett megállapítását: „Minden igaz író humanista: az emberi méltóság szószólója. Ö a vox humana: az emberhez méltó szó. az emberért kiáltó ige, — gondolat igaza és funkciója. És ez a szó, ez a szerep, amely fényét, ízét és varázsát az igazságtól kapja, nem lehet hazugság. És ha nem hazugság, akkor legfőbb valóság!” Bábi valóságigényű költészetének legfőbb inspirálója az ember

— így válhatott ő a szabadságát kivívott nép, a méltóságát visszanyert nemzet és nemzetiség szószólójává. Nem szolgál című versében az igazi emberi méltóság megfogalmazója: „Nem szolgáló cselédnek jöttem én, / aki lapul és jutalomra vár. / Ember vagyok, értelmes büszke lény, / aki magát adja, de nem szolgál... Gyűlöljék bár a cinkos törtetők, / osztálya, népe óvja, érti őt. / Küzd és él, de nem szolgál. Nem szolgál!”

A lírikus tudatos elkötelezettje népének, nemzetének — humanizmusából is erre következtethetünk. Tudja, hogy csak a kisebbségi sors vállalásával valósíthatja meg saját emberi lényegét, de azt is tudatosítja, hogy „magyarsága létjogát csak többségbe ágyazva bizonyíthatja és nagy közösségi eszmék, összefüggések és igazságok keretében és szolgálatában biztosíthatja . . . Népek és nemzetek, kultúrák és emberek közelítésében ... A kisebbség a született, az adódó közvetítő ...” (Fábry Zoltán). Bábi hangsúlyozza ezt a közvetítő, híd-szerepet, szimbolikus formát adva a lényegi mondanivalónak: „... híd, ó, híd ... ó, tündökölj, / te békesség leánya, / te vagy az éjszakák, / két ősi part haragját / megbékítő / szivárványa” (Híd a Dunán). Maga is békítő, köze lítő és közvetítő hídnak érzi magát, de felelőssége kiterjed az egész emberiség jövőjének féltésére is. Aggódva kérdezi: „Mi lesz, ha bolygónk tátongó egén / héliummá robban a hidrogén? / Eleven állatok a fegyverek . ..” Az emberiség katasztrofális pusztításának megelőzésére vállalkozik önfeláldozóan: „Őrködöm: fogom a világ torkát” — mondja Félelem című költeményében. Rádöbben azonban, hogy csak a nemzetközi összefogás képes az emberiség léte ellen irányuló veszélyeket megfékezni: „vannak nekem is álmaim, / van életem, jövőm, de védelmét a nemzetközi munkásmozgalomra bízom én” — fejeződik ki internacionalizmusa a Kétely és bizalom éneké ben. Reménykedik és élteti a nemzetközi munkásmozgalmat, mert úgy véli (amint azt a Világtávlat c. tanulmányában megfogalmazta), „az emberi egyetemesség szinonimája az internacionalizmus".

A költő már első verseiben hangsúlyozta társadalmi elkötelezettségét, a nép mellé