Irodalmi Szemle, 1983
1983/2 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe III.
seben, kétkerekű, adója.........................................................................100 b írságpénz, menyasszony- és hordó-adó.................................................50” E z az összeírás úgy jött létre, hogy a török adószedők faluról falura bejárták a meghódított területet, s jegyzéket készítettek a családfőkről, valamint a családon belül élő férfiakról. A gyermek- és asszonynépet nem említi; az adóköteles személyek érdekelték őket. Ezeknek a száma harminckilenc. 1554-hez, a korábbi összeíráshoz viszonyítva, amikor is ötvenhárom főt írtak össze, ez jelentős (egynegyedes) visszaesés. Hatalmas arányú népmozgásról vallanak a két jegyzék nevei is. Mindkét listán ugyanis csak Orbán Miklós, Molnár János, Tar Simon és Kis Péter neve szerepel; megvan emellett a Tóth és a Nagy nevű családok folytonossága — ám ez minden! Rajtuk kívül csupa- csupa új családnév bukkan elő, bizonyítván, hogy a török uralom röpke két évtizede alatt a falu lakossága szinte teljesen kicserélődött. A lévai urbáriumban rögzített családok szétszóródtak, elmenekültek, rabszíjra jutottak, elpusztultak: helyükbe pedig — vagy önszántukból, vagy, ami valószínűbb: török telepítés folytán — újak érkeztek: a Benevi, János, Fekető, Rába, Bercik, Balbál, Zaltán, Zaltáni, Herestin családok. Két- három emberöltő múltán, az 1715-ös összeíráskor egyik család utódját sem találjuk majd a faluban, amelynek lakossága az eljövendő évtizedekben, sőt évszázadokban csak apadt, apadt, s a település árnyéka lett csupán egykori virágzó ö-nmagának. Bizonyítja a helység lefokozódását a török összeírás is. Pásztó, a korábbi oppidum itt már egyszerű „falu”-l:ént van feltüntetve; török iga alá jutva elvesztette tehát mezővárosi rangját. Lakossága csökkent; házainak száma is csupán tizenöt. Bőven elfér az ősi falumagban, a templom mögötti Suttyomban, még akkor is, ha valamennyi ház — mint ezt a kapuk számából tudjuk — külön telken épült. Mivel a török az elfoglalt területeket a magáénak tekintette, a föld használóitól természet- és pénzbeli adót követelt. A jobb módú telkes jobbágyoktól harács-adót hajtott be. Szigorú törvény írta elő: „Aki házán, szőlején és földjén kívül, marháit, házán belül lelhető holmiját és hordaiban levő borát számítva 300 akcsét érő ingósággal rendelkezik, annak évenként 50 akcse harács-adót kell fizetnie.”Az ötven akcse egy forintnak felel meg; nagy pénz volt ez, hiszen akkoriban egy jó ökör hat forintot ért. Törvénybe iktatta a török az „iszpendzsé”-t, a kapuadót: „Az a rája, aki harács-adó fizetésére képes, vagyis házán, szőlején és földjén kívül marháit, házán belül lelhető holmiját és hordaiban levő borát számítva 300 akcsét érő ingósággal rendelkezik, földesurának kapuadó címén Szent György napkor 25 akcsét fizessen.” (Ennyiért meg az idő tájt két bárányt lehetett venni.) E két adófajtán kívül minden rája (keresztény alattvaló) minden terményéből tizeddel tartozott török urának. Mit termesztettek ekkor falumban? Búzát, amelyből 82 kejl erejéig fizették a tizedet. Egy kejl körülbelül a véka fogalmának felel meg, huszonöt— harminc kiló gabonát jelent. A falu összes búzatermése, a levont tized alapján, nyolc- százhúsz kejl (véka) körül mozgott. „Kevert”-en búza-árpa vagy búza-rozs értendő; az évi termés tizenl.ét-tizenöt mázsa lehetett. Gabonaneműeken kívül ismerték a lencséi (talán a borsót], a káposztát, a bibert és a hagymát. Tized fejében, mivel a „pinte” valószínűleg a másfél liternyi pintnek felel meg, 425 liter mustot kellett a töröknek beszolgáltatniuk. A szőlők évente tízszer ennyi bort hoztak a falunak. A török szokások a borivást ugyan tiltották, ám a katonák nem vetették meg az isteni nedűt. Takáts Sándor művelődéstörténeti dolgozataiban olvasható, hogy az esztergomi törökök vezére holtrészegen ült a lován . .. S nemcsak jót húzott, hasznot is húzott a borból a török. Törvény írta elő, hogy a szőlős faluban két hónapig és tíz napig monopóliumot kell tartani; vagyis a rája nem árulhatja borát addig, amíg a kincstáré el nem fogyott. Némely bortermelő vidéken szokás volt a bornemissza török földesurat kosár szőlővel is megajándékozni; 1580 körül „kosárpénzként” minden szőlőtulajdonostól két-két akcsét hajtottak be. Az állattartásról csak annyit árul el az összeírás, hogy vannak a falumbeliek tulajdonában méhek és sertések. Egy sertés értéke húsz akcse volt; a tized alapján tehát a pásztóiak 1570-ben tizenhét disznót tartottak: minden háznál lehetett egy-egy. Juhok- böl viszont — melyek után ugyancsak járt a töTöknek báránytized — nem szól az összeírás; ezek szerint nem voltak még a faluban. Nem tudunk következtetni a szarvas- marha- és lóállományra sem; lévén a török törvények szerint adómentesek, egyik sem
