Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe III.

került be az összeírásba. A rét, a kincstári birtok részeként, a törökök tulajdonában volt. Egy szekér széna tíz-húsz akcsét ért; a kimutatott Jövedelem szerint évente tehát négy-nyolc szekér szénát kaszálhattak róla.

Értékes adalék a malomra vonatkozó közlés. Az egykori kétkerekű vízimalom nyomai, mohlepte cölöpmaradványai nyári alacsony vízálláskor a minapig elő-előbukkantak a nemrég betemetetett öreg Ipoly medréből, melynek ez a része a Malom nevet viseli. Érdekes fényt vet a hódoltsági állapotokra az a tény, mely szerint a malom gyermekkorunk eszményképének, Dobó Istvánnak a tulajdonában, viszont Mahmud bej esztergomi mirlívának („zászló urának”) a használatában van. Töröknek, magyarnak egyaránt becses és nélkülözhetetlen volt a malom: gabonáját mindkét fél ott őrlette, óva az építményt. Falum malma ezt annál inkább kiérdemelte, hogy kétkerekű volt, s egész évben járt. (Ez utóbbi abból állapítható meg, hogy kétkerekű és fél évig működő malomért csupán ötven akcse adót szedett a török.)

Harács- és kapuadón, terménytizeden kívül a török minden egyéb alkalmat megragadott arra, hogy pénzt csikarjon ki a hódoltsági emberből. Minden harácsadóra kötelezett családfő mezei bírságpénzként (a marhái okozta károk megtérítéseként) két-két akcsét fizetett évente. Szedtek pénzt hordóadó fejében is. A menyasszonyadó a házassági engedély díja volt. Ha özvegyasszony ment férjhez, harminc akcsét kellett fizetni; lányt a duplájáért vehetett magának a vőlegény, aki e boldogtalan korban is próbált lelni valakiben, valaki által egy csipetnyi boldogságot.

A hódoltság alatti kétféle adózás jellegzetes bizonyítéka az esztegomi érsekség 1571— 1573 közötti bevételeinek jegyzéke is. Egyik tétele szerint az Ipolypásztóból, Perő- csényből, Tölgyesből, Sakállasból, Vámosmikolából, Gyarmatból, Szokolyából és Henye- ro (?) faluból álló tizedkörzet bérlete (előre megállapított átalány összege, melyef a kérdéses helységek földesura fizetett az esztergomi érsekségnek) „régen” — valószínűleg 1571 előtt — hatvan forint volt. Ez az összeg a bevételi jegyzék kibocsátásának évében százhatvan, később kétszáz forintra emelkedett. Nem föltételezem, hogy a feldúlt tájon ily látványos mértékben emelkedtek volna a terméshozamok. Hiszen e vidék — mint az említett iratban olvashatjuk — „most puszta és a török alá tartozik ... nehéz a tized behajtása”. Az érsekség éppen ezért azt javallja, ha lesz rá vállalkozó, a jövőben is bérlőnek kell kiadni a tizedkörzetet. Egy 1594-es oklevél szerint a bérlő a lévai vár s a hozzá tartozó falvak ura, Dobó Ferenc volt. Képviselője, Kálnay István várnagy, ünnepélyesen tiltakozott az ellen, hogy az esztergomi érseki tizedek kezelője a szokásos bérletet Dobótól nem fogadta el. Nagyobb árendát követelt. Miután Dobó ezt visszautasította, az érsekség a tizedkörzetet az újvári katonai erősséghez csatolta, nagy kárára a bérlőknek. A tizedbérlet növelésének oka az lehetett, hogy az esztergomi érseknek, akinek három bandériumot kellett fenntartania, a törökellenes harcokhoz egyre több pénzre volt szüksége. A neve szerint is érseki végvárat, Érsekújvárt, amely

1571—1581 között épült, neki kellett pénzelnie. Mivel a kiadások egyre nagyobb összegeket emésztettek föl, úgy látszik, a tizedkörzet is egyre nagyobb árendáért volt csak bérelhető.

Nemcsak természetbeniben adózott kétfelé e korban vidékünk népe, hanem pénzben is. A török császárnak a harácsot fizették, a magyar kamarának pedig az ún. portális adót. Katonai szükségletekre a nemesi rendek időről időre hadi segedelmet szavaztak meg, amely portánként egy-három forint körül mozgott. Hont török megszállásának évében, 1552-ben a megyében 2136 portát írtak össze, 1564-ben 1433-at, 1567-ben 803-at,

1572-ben 765-öt, 1578-ban 950-et, 1582-ben 989-et, 1593-ban 994-et. A portaszámok csökkenése irtózatos pusztulásról, elnéptelenedésről vall. Még akkor is, ha tudjuk: a porták száma nem azonosítható a ténylegesen élt családfők számával; arról nem is szólva, hogy az összeírások elől e zavaros időkben sokan időlegesen meg is szöktek. A portaszám csökkenése mögött ennek ellenére mégiscsak pusztuló, gyérülő, elszegényedő népesség áll. Csak falum közvetlen környékén több falu tűnt el ekkor a föld színéről; Orsány például csak dűlő- és majornévben él tovább. De fölperzselte s időlegesen elnéptelenítette a török Ipolydanásdot és Ipolyszalkát is.

1593-ban megkezdődik a törökellenes harcok hosszúra nyúlt, a hódoltsági állapotokénál is sokkalta nagyobb megpróbáltatásokat hozó hadjárata, a tizenöt éves háború. Vidékünk szempontjából sikeresen indul; két rettegett fészkéből, Esztergomból és Palánkról veti ki a törököt. Pálffy Miklós érsekújvári tábornok tízezres serege megtisztítja