Irodalmi Szemle, 1983
1983/2 - Rácz Olivér: A Khan el Khalili özvegy vőlegénye (elbeszélés)
Vajon ki lehet? Talán amolyan kóbor világcsavargó, aki ma itt, holnap ott tűnik fel a mázolmányai- val? Kétgarasos, pályát tévesztett kontár? Zajló nagyvárosok, fényes tengerparti üdülők sóvár vándora? Vagy talán menekülnie kellett otthonról? A konok értetlenség elől? A nyomor elől? Vagy talán elkövetett valamit, és a törvény elől szökik? Esetleg egy lány miatt kellett elhagynia a csinos, tiszta, rendezett flamand utcákat, a takaros és álmatag vallon tereket? Igen, egy lány miatt... — s a megbízott már látta is maga előtt az alkonyi kikötőben, az esti pályaudvaron, a holdfényes országúton a két könnyes szemű szerelmest, valahol Gent vagy Antwerpen vagy Liéges csillagtalan ege alatt, szótlanul, reménytelenül, megtaposottan — kegyetlen, részvétlen, rideg élet... Meglátod, odakint majd talpra állok; híres, keresett festőművész leszek, s akkor majd visszajövök hozzád, diadalmasan, szerelmem.. . Igen, zokogta a lány, tudom, hogy visszajössz hozzám, szerelmem .. . Vajon milyen képeket festhet?, tűnődött a megbízott, s mert a férfi nyugtalanítóan vigasztalan alakja sehogyan sem illett a lágy, illatos éjszakához, a Nílus alig néhány méternyire meg-megcsillanó, sejtelmesen sötét vizéhez és a két szálloda előkelő légköréhez, önkéntelenül hangosan is megkérdezte: — Vajon milyen képeket festhet? A titkár követte a pillantását, aztán vállat vont, kérdően a tanácsosra pillantott. A tanácsos kinézett a forgóajtón. — Vagy úgy — legyintett kényszeredetten, amikor megpillantotta a festőt. — Majd meglátja — mondta álmosan, és ismételten megpróbált elfojtani egy diszkrét ásítást a tenyere mögött. — Majd meglátja. Feltétlenül. De most, ha megengedi, magára hagyom: holnap találkozunk. Jó éjszakát. A piramisok népe már várja önt. S valóban, a krémszínű galabéjja, mintha csak a végszóra várt volna, váratlanul megperdült a tengelye körül, hozzájuk táncolt és hajbókolva a hófehér galabéjjához kalauzolta őket. A fehér burnusz tovább táncolt velük a recepció felé, miközben két barna köntös kis, lapos gumikerekű targoncára rakta a bőröndöket, s a világoskék galabéjja bebocsátotta a kocsit a felvonóba. A csíkos galabéjják nesztelenül suhantak a háttérben ide-oda. A megbízott nem tagadhatta, hogy a színek alkalmazásában bizonyos utilitarista ésszerűség mutatkozik: a környezethatás, valamint a szennyeződési hányados lehetőségei és fokozatai szerint. A recepció mosolygó szemű arab szépsége éppen ezért szmoking szabású galamb- szürke egyenruhát, a kulcsok szertartásmestere katonás szabású, bordó formaruhát viselt. Tagadhatatlan, hogy együttesen ragyogó látványt nyújtottak. — Un passeport diplomatique — mondta a kulcsok szertartásmestere megilletődve, miközben átvette a megbízott útlevelét a galambszürke szmokingos szépségtől és kellő tisztelettel a szobakulcs rekeszébe csúsztatta. — Soyez les bienvenus, sir — mondta, némileg következetlenül párosítva egymással a nyelveket, továbbá az egyes és többes számot, ám hamarosan kiderült, hogy a szertartásmester egy tökéletesen egyéni, de annál lendületesebb angol-francia nyelvet beszél, amelynek segítségével a megbízott megtudta, hogy a Shepheard’s szálloda a világ legelső, legelegánsabb és legkényelmesebb szállodája, és hogy a szálloda vezetősége — amely alatt elsősorban és minden kétséget kizáróan tulajdon becses személyét értette — mélységes megtiszteltetésnek érzi, hogy Excellency náluk szállt meg. — Oui, sir! És most — lesz szíves követni. Monsieur? Men fadlak. Aywa.Men fadlak — mondta udvariasan sürgető hangsúllyal, kezében magasra emelve a súlyos, cifra szobakulcsot. A megbízott tanácstalanul pillantott a titkárra. A titkár vigyorgott. — Nagyon kéri — tolmácsolta. — Men fadlak — nagyon kéri. Aywa — igen. Nagyon kéri. Nos, ha annyira kéri, hát kövessük. — Türelmetlennek látszik — vélte a megbízott. — Van rá oka — mondta a titkár. — Majd nyomban ön is megtudja, miért. Ez az ihletettség türelmetlensége. Tartogat valamit az ön számára. Egy nagy-nagy meglepetést. Figyeljen. Jól figyeljen. Nagy meglepetés lesz. Une trés grande surprise — mondta csúfondárosan. — Aywa, Ali?
