Irodalmi Szemle, 1983
1983/2 - Rácz Olivér: A Khan el Khalili özvegy vőlegénye (elbeszélés)
— Ennek is Ali a neve? — Hallgat rá — mondta a titkár diplomatikusan. — Nagyon alkalmas név. Ha egyszer például a Khan el Khalili-n vagy az El Gawhara vagy akár az Al-Azhar környékén — majd ezekkel is sorra megismerkedik — eszébe jutna elkiáltani a bűvös Ali nevet, és nagyon kérem, hogy ezt ne tegye, pillanatokon belül egy tízezres tömeg kellős közepén találná magát. Persze, az Alik között akadnának bőven Ahmedok, Hasszánok, sőt Abdurrahmánok is, de ez mellékes. Az Ali — gyűjtőnév. Ekkor már a diszkréten és ízlésesen díszes folyosó egyik diszkréten és ízlésesen díszes ajtaja előtt álltak. — És most figyeljen — suttogta a titkár. — Jól figyeljen... Adja oda a baksist a liftesnek. Van még? A megbízott megnyugtatóan a zsebére ütött. — Még úgy egy fél kilónyi. Maguk errefele mivel bélelik a zsebüket? Bivalybőrrel? Acélhálóval? A kulcsok szertartásmestere figyelmeztetően megköszörülte a torkát. A megbízott zavartan elhallgatott. A bőröndök cipelője átvette a szertartásmestertől a kulcsot, ünnepélyesen feltárta az ajtót, és diszkréten várakozott. — Két darab — suttogta a titkár figyelmeztetően. — Kettő kerek darab... — és a megbízott, a zsebébe kotorva, kellő tájékozódás után (a pénzdarabok között voltak romboid és hatszögletes alakúak is), sietve engedelmeskedett. — Sir — mondta a szertartásmester átszellemülten —, kérem, lépjen be. Men fadlak — nagyon kérem, szíveskedjék belépni... Ez az appartement — cet apparttement glorieux, szállodánk leghíresebb lakosztálya — szavalta magasba emelt állal, szemét lehunyva. — Ebben az appartement-ban — dans cet appartement glorieux — lakott egyiptomi hadjárata során, ezerhétszázkilencvenizében l’Empereur, a nagy Napóleon, le plus grand souverain francais, well, the great Napoleon! Sir — monsieur — excellency — Wellcome dans l'appartement le plus célébre to the Hotel Shepheard’s! — Voilá — mondta a titkár halkan. — De azért ne illetődjék meg túlságosan: Egyiptom csodálatos ország, és Kairó a meglepetések pompás városa... Erre mellesleg a megbízott magától is rájött; amikor másnap reggel szerényen a recepció márványlapjára csúsztatta a történelmi nevezetességű szobakulcsot, a kulcsok soros szertartásmestere (az arc új volt, de az egyenruha színe és szabása, továbbá a szertartás menete nem változott) éppen egy hórihorgas, idősebb angol urat kápráztatott el a megbízott szobakulcsának egyik díszes hasonmásával: — Please, sir, men fadlak; kérem vegye át tőlem az ön számára kijelölt lakosztály kulcsát, yes, sir: ez az a lakosztály, amelyben hajdan a nagy Napóleon, the great Napoleon, the must celebry Empereur lakott... Az angol kis híján elájult a gyönyörűségtől, a megbízott pedig elismerően megcsóválta a fejét és reggelizni indult. A láza mindenesetre elmúlt, a karja lelohadt. Pompásan érezte magát. De mégis: a Nagy Napoleon — le pauvre Empereur — ezek szerint vagy elégedetlen volt az első számú lakosztályával — Berthier, miféle kutyaólat adtak ezek itt nekem?... Azonnal intézkedjék — vite, vite, subito... canaille... — vagy, biztos, ami biztos, sorra végig lakatták vele a szálloda összes glorieux appartement-jait. Le pauvre Napoleon. Meglehetősen kényelmetlen lehetett naponta költözködnie, gondolta a megbízott, és intett a pincérnek. A pincér fekete volt, szálas termetű, makulátlan fehér galabéjjája festői redőkben omlott alá széles vállairól. A megbízott — szabadon, Kari May nyomán — valaha valahogyan így képzelte el a szabad szudáni törzsek — a Mahdi és a szirdán és lord Kitchener meg minden — büszke sejkjeit. De a pincér nem látszott harciasnak, és a megbízott kávét kért, sült sonkát tojással, vajat. Ham and eggs, walad, yes? — Yes, sir — mondta a sejk mozdulatlan arccal, s a megbízottat ettől kétség fogta el. A változatosság kedvéért franciául is elmondta szerény óhaját, s közben eszébe jutott, hogy Egyiptom voltaképpen mohamedán ország, ahol a sertés tisztátlan állat. Ezért a jambon szót kétszer is megismételte. — Jambon — mondta nyomatékosan. — Sonka, walad. Ham. Ham and eggs. Aywa, walad? — Yes, sir — mondta a sejk rendíthetetlen nyugalommal. — Yes, yes, sir. — Még néhány másodpercig várakozott, aztán mély meghajlással távozott.
