Irodalmi Szemle, 1983

1983/10 - ÉLŐ MÚLT - Gyüre Lajos: Simándy Pál emlékére

Na, hát meghívtam, hogy jöjjön, nézze meg, hol folyik itt a kultúráiét. És akkor raktam eléje az előtte teljesen ismeretlen Győry Dezső verseinek néhány kéziratát. Elolvasta az öreg, s el volt ámulva, föllelkesült, és akkor írta meg a Nyugatba, hogy Ady után az első, akiben ez a hang szólal. Szóval, Dodóval (Győry Dezső) nem mint szerkesztővel, hanem mint baráttal, költővel tartottam levelezési kapcsolatot; személyeset is, mert Dodó sokat volt itt.

— Ö egy időben a Losoncon működő YMCÁ-nál dolgozott...

— Igen, de az előbb volt. A megismerkedésünk is érdekesen jött létre. Kilencszáz- huszonkettő tavaszán került Losoncra, az ottani református pap, Sörös Béla jóvoltából. Győry Dezső akkor állástalan volt, és Sörös Bélának megvolt már az a vágya, hogy Losoncon ennek a Keresztyén Ifjúsági Egyesületnek teremtse meg az alapjait. Ez egy régi, még az első világháború előtti intézmény volt, és a háború után az amerikaiak föltámasztották sorra a dél-, majd a kelet-európai országokban. Na, most így került sor arra, hogy Losoncon is megindult ez az YMCA-mozgalom, s annak a magyar osztálya titkárául Sörös Béla kineveztette Győry-Wallentinyi Dezsőt. Az egyesület alapszabálya az volt, hogy bibliai alapon kell nevelni az ifjúságot, tehát bibliaköröket kell szervezni és ott magyarázni a bibliát. Nahát, én azt hiszem, hogy Dodó mindenre inkább alkalmas volt, csak erre nem.

Ámbár udvarlásokkal összetoborzott ő nagyon szép kis társaságot, csak legkevésbé azokhoz jutott el, akikre a legjobban számított: a fiatal serdülőkre. Igen ám, de a diákok a cserkészetbe húzódtak Scherer Lajos tanár vezetése mellett, a munkásifjak pedig a kommunista párt kebelébe siettek inkább, mint a Dodóéba. De szép lányokból, asz- szonyokból, értelmes felnőtt fiatalokból jó kis társaságot hozott össze. Na, Dodónak énvelem érintkeznie tilos volt huszonkettőben. Nagyon rossz hírem volt. Volt református pap létemre szakítottam a pályámmal, otthagytam az egyházat, kommunista lettem, most meg emigránsként otthagyom az országot. Szóval, volt egy ilyen magyar társaság, Britannia Kávéháznak nevezték azt a kávéházat, ahova jártak — mert ezek az ébredők is ebbe jártak, az úgynevezett 105 százalékos magyarok. Ezeknek a gyámsága alatt volt az YMCA.

És hát szegény Dodó, ugye, fiatal ember, huszonkét éves lehetett, féltette is az egzisztenciáját, meg hát kielégítette őt az a társaság. Ö bizony akkor még kicsit nacionalista értelmű legényke volt. Na, mostan az történt, hogy huszonhárom januárjában ünnepelni kívánta a magyarság Petőfi Sándor születésének százados évfordulóját. Az ünnepség előkészítése céljára megbeszélésre hívott össze egy kis társaságot, többek közt a lapoknak a képviselőit is, szerkesztőit is. Hát énnékem akkor abban a tisztességben volt részem, hogy a helybéli Magyar Közlönynek voltam a szerkesztője. És így került sor arra, hogy erre az összejövetelre, amelyre szinte kizárólag a reakciós, nacionalista elemek jöttek ősze, meghívtak. Hát én, ugye, tisztességgel hallgattam is, végig az egész idő alatt. Dodóval ott találkoztam először, kezet szorítottunk, és hát tudomásul vettük, hogy vagyunk. Na most, kérem, mi történt? Elhatározzák, hogy ünnepi szónoknak Győry, illetve Wallentinyi Dezsőt fogják felkérni. Fiatal költőt kell ünnepelni, hát itt van egy fiatal költő, tartsa ő a beszédet. Hát Dodó erre vállalkozott is. Mindnyájan helyeseltünk, hát én is miért nem helyeseltem volna? És akkor, mint akik jól végezték a dolgukat, kezdett a társaság szedelőzködni. Erre szólaltam meg végre, azt mondtam: „Kérem, tessenek még maradni egy percig. Van egy fontos mondanivalóm!” Jó, jó, halljuk, mondta Scherer tanár úr. Ű volt a főkolompos. Hát, mondom, itten mi elhatároztuk, hogy Petőfi Sándort ünnepeljük januárban. Hát ne felejtsük el, hogy januárban egy másik nagy költőnk is született, éppen száz éve, és ahhoz nekünk sokkal több közünk is van, mint Petőfihez — Madách Imre. Scherer a homlokához kap: „Tényleg, igaz, igaz!” Hát ez novemberben volt, ez az összejövetel. Mondom, most már ne menjünk el anélkül, hogy valamit ne határoznánk erről is. Mert nekünk, losonciaknak a Madách-ünnepet nem is helyivé kell tenni, hanem országossá! Mi vagyunk jogosak és kötelesek arra, hogy országos ünnepséget rendezzünk Madách tiszteletére. „Jól van, jól van” — azt mondják. Hogy no, hát akkor bízzuk meg Simándyt meg Győry Dezsőt, hogy készítsenek valami programot. Na, most aztán bejöttél az utcámba! Dodóka, nem tudom, örült-e vagy sem a megtiszteltetésnek, de minden esetre most már jogában volt, igazolt dolog volt az, hogyha eljön hozzám. El is jött, de az ablakon láttam, mikor be akart lépni a kapunkon, kicsit szétnéz, hogy nem látja-e valaki, hogy