Irodalmi Szemle, 1983

1983/10 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A huszita magyar bibliafordítás problémái

második kiadásában (262.) — Meiich nyomán — már ő is a biblia cseh hatás alatt kialakult írásmódjáról beszél. Bújnák professzor szintén a cseh helyesírás hatását hirdette: „(Thomas a Valentin) osvojili si Husov pravopis a prispôsobili ho písmu maďarskému: mäkčenie hlások značili bodom nad písmenou alebo i mäkčeňom: gimol- •čet, t, z, a vôbec každý hlas označujú len jednou písmenou” (Praef. verb., 137.).

Vizsgáljuk meg, hogyan tükröződik a Husz-féle helyesírás a kérdéses három kódexben. Előrebocsátjuk, hogy közülük a Bécsi- és a Müncheni-kódex helyesírása a legkövetkezetesebb és legegyszerűbb. Húsz helyesírási rendszerének is — Palacký szerint: (Dejiny národu českého, Prága 1845. III. köt.) — az egyszerűség és következetesség a fő sajátságai. Simonyi (Magyar nyelv, II. kiad. 126—127.) és Zolnai (Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig, Budapest 1894. 112.) szerint a biblia helyesírásának legjellemzőbb sajátságai ezek:

a) Legnevezetesebb e helyesírásban, hogy minden hangot, a mai kétjegyű mássalhangzókat is, egyszerű jeggyel írják; pl. a cs hangot a mai nagy L-hez hasonló jeggyel. {Húsznál a cs pontozottt c.) Az sz hangot egyszerű vagy pontozott, illetőleg vonásos z-vel írják. (Húsznál szó elején és közepén z, szó végén s.)

b) A jés hangokat (gy, ly, ny, ty) — a gy kivételével mellékjegyes, 1, n és t betűkkel Írják. A gy hangnál éppen megfordítva járnak el: az egyszerű g betű gy hangot jelent,

I •

a vonásos g ellenben g-t. (Húsznál g — j, pontozott d — gy.)

c) A j hangot sző végén az i-től való megkülönböztetés céljából ih-val írják, pl. ■akarih — akarj. Melich más véleményen van. Nem fogadja el Simonyi nézetét, hogy •az ih — yh helyesírási megkülönböztetésből van a kódex-bibliában. Kétségtelennek tartja (Ny. K. 1910—11, 240. és 381.), hogy hangzásbeli, nem pedig helyesírási jelenséggel van dolgunk. (Húsz helyesírásában az ih jelnek nincs nyoma.)

d) A magánhangzók írásában nagy fontosságú a nyílt és zárt e megkülönböztetése: emezt tompán ékezett e-vel, amazt pontos e-vel jelöli. E két e betűn kívül még egy harmadik, jeltelen e-t is használ. Sok fejtörést okozott e háromféle e hangértékének megállapítása. Ennek egész irodalma van, anélkül azonban, hogy a kérdés megnyugtató megoldásával dicsekedhetnénk. (Húsznál a háromféle e jelzése ismeretlen.)

Ha a két kódex helyesírását összevetjük Húszéval, bízvást megállapíthatjuk, hogy a két helyesírás sarkalatos elvei tagadhatatlanul azonosak. Ezt még a huszita eredet tagadói is elismerik: Békési Emil (Oj Magyar Sión, 1880. 3. és 200.), Szerecz A. Imre (Kódexeink párhuzamos szentírási töredékei, Budapest 1916), Tímár Kálmán (Pré- montrei kódexek, Kalocsa 1924). A biblia sajátos helyesírásának nincs vagy alig van előzője. Később pedig különösen ferences kódexeinkben tűnik fel ez a helyesírás. Jellemző ferences sajátságként szokták említeni a cs hang L formájú jeggyel való jelzését. Ez a jel előfordul a Bécsi- és Müncheni-kódexen kívül a Döbrentei-, Debreceni, Vitko- vics-, Teleki-, Guary-, Nádor-, Simor-kódexekben, úgyhogy Katona Lajos méltán szólhatott sajátos ferences helyesírásról (Nelvemléktár XV. kötet, bevezetés). Azt is megjegyezzük, hogy Húsz helyesírásának sarkalatos elvét — a kettősjegyű betűk diakritikus jelekkel való helyettesítését — a lengyel helyesírás is átvette, de a lengyelek nem utánozták mindenben a cseh írásmódot, így pl. nem vették át a š és a č jegyeket.

Hogyan hatolt be Húsz helyesírása Ferenc magyar rendjébe? Jakubovich (Ö-magyar Olvasókönyv, Pécs 1929. 248.) úgy véli, hogy a moldvai husziták megtérítésén buzgól- kodó magyar ferencesek „elkobozták a huszitáktól magyar bibliájukat és magyar liturgikus könyveiket, de bölcsen nem semmisítették meg azokat. Sőt célszerű helyesírásukat eltanulva, a szent könyvek szövegét is több-kevesebb átdolgozással csaknem egy századon át felhasználták magyar nyelvű kódexeikben”. Szerinte tehát a magyar ferencesek Tamás és Bálint huszita bibliájából tanulták sajátos helyesírásukat. Tamás és Bálint — Melich szerint (Megjegyzések a régi magyar helyesíráshoz, 1931; említi ezt az értekezést Horváth János: A Msgyar Irodalmi Műveltség kezdetei, Budapest 1931. .299.) — Prágában ismerték meg Húsz helyesírási elveit. Ez sem lehetetlen, mert két lelkes tanítvány is hazavihette mesterének helyesírási újításait. Ámde gondolkodóba kell, hogy ejtsen bennünket a következő körülmény.

A Müncheni-kódex elején levő egyházi naptár alapján Szily Kálmán hozzászólása óta általában 1416 és 1435 közé teszik a biblia fordításának idejét. Eszerint ebben az időben Magyarországon a szerzetesek közt már eléggé el kellett terjednie Húsz helyesírásának,