Irodalmi Szemle, 1982
1982/10 - Felletár Béla: Mikulás Schneider-Trnavský levelei dr. Péczely Attilához
Városunk zenei életében akkor a következő faktorok tevékenykedtek. Egy lehetetlen férfi dalárda, amely egy néhány „xanglin” és magyar népdalegyvelegen kívül nem produkált semmit. Már azért sem, mert énekelni kottaismeret nélkül, „fejből” énekeltek, ki ahogy tudott, s ha a kottát kezükbe kapták is, csak a szöveg után tudták, hogy a kottalapot fordítva tartják-e vagy sem. „Orchesterünk” egy asztmatikus vetérán rezesbanda volt, amely hogy kettő legyen belőle néha fajervér-uniformisban is játszott. Volt aztán egy cigány banda is: Rigó Laci nemzeti zenekara, amelynek klarinétosa előszeretettel játszott esz-klarinéton, már a paganini-szerű hegedűhangolás mián is. Hogy ez a visítás egy olyan táncmulatság után hogy „feküdte meg” a fülemet, attól még ma is zúg a fejem, ha rágondolok! Szerettem volna úgy egy lábon ugrálva kirázni a fülemből trilláit, mint az uszodában a vizcseppet szoktuk volt, ezt azonban sem kirázni, sem kiretusálni nem tudtam a fülemből. Egy legényegyleti meghívón különben ilyen képen volt Rigó bandája bekonferálva, hogyhát: „Isten áldja a tisztes ipart?” .. . tehát így: „A talp alávalót Rigó Laci nemzeti zenekara fog hangoztatni...!” Raufstein káplánt, a Kath Legényegylet akkori elnökét, nevettében akkor majd a Schlag treffelte! A harmadik a dómtemplomi kórus volt! Hát ez aztán igazán — amint mondani szokás — kinézett! A regenschorit F. 0. Matzenauert még 1893-ban a nagyszombati városi színházban Suppé „Zehn Mädchen und kein Mann” című operett előadása alkalmából (amelynek a cimét egy „Bürgr” úgy fordította magyarra, hogy: Tiz leány és egy sem férj) — a második felvonás kezdetén a szél ütötte. A hűdés jobboldali volt. Ez a szegény élő halott így vonszolta magát élete hátralevő részén keresztül 1902-ig, amikor elköltözött az élők sorából a czukorgyár mö'gé. Tehát egy szélütötte regenschóri! A többi zenész öreg, foghias, gargalizálóhangú tehetetlen vén „fotter” volt. A szoprán és altot Matzenauer lányai szolgáltatták (mert 10 gyermeke volt az öregnek) s amig ez a készlet tartott, hát addig valahogyan még „elfiguráltuk” a miséket meg a Führer—Reisinger—Geppertes vesperákat és litániákat. Az első, ami ebből a Matzenauer-féle családi énekes garnitúrából elfogyott, volt az alt. Annyi baj legyen, hát nem volt alt! Hát ki tudta azt akkor lent a templomban megítélni, vagy felismerni, hogy nincsen alt!? Senki! Tenor egy volt, legfellebb kettő, basszus is. De a basszusnál úgy volt, hogy Skoluda volt a treffen, de nem volt hangja, hanggal megint Schramm (akit V9laki „Schmarn”-ra permutált) rendelkezett, ez a kettő igy egészítette ki egymást. Ilyenformán nem volna igaz, hogy plus és minus = nulla. Az orgona egy rozoga, öreg kaszni volt, amely úgy nyögött, ahogyan a kalkantisták a fújtatókon ugráltak. Mindezek ellenére ... Kodályból úgy lett „Kodály” hogy felcsalogattuk erre a rozoga, pókhálós, penészeskottájú kórusra, befogtuk kvártettünkbe, rávettük, tanuljon meg csellózni; s ő megtanult. Magától! Játéka azonban nem volt nyugodt, vonóhuzása nem volt kiegyenlített, az a bizonyos ideges rángatódzás vonó- huzását is befolyásolta. De tisztán játszott. A tanárok közül: a jó és aranyos Toldi Béla nagyon gyengécske muzsikus volt. Vezetése alatt a gimn. zenekarában éveken át csak egy Trubadur-egyveleget, egy Bán Bán-egyveleget és néhány magyar nótát játszottunk. Az, bizony, Kodálynak nem „mutathatott” semmit és zeneileg nem is irányíthatta. Mutschenbacher! No, requiescat in pace! Ha annak negyedannyi zenei talentuma lett volna, mint amennyi az ambíciója és kitartása volt, hát akkor még megtanulhatott volna valamit a zenéből. De értett az hozzá! A gyerekekkel bemagultatott egész csomó rövid lélegzetű kántust, félkottás chorálokat, ő aztán csak verte hozzá az ütemet, nem törődvén azzal sem, hogy a kar thésist énekel, amikor ő arsist „ver”! Zenekart sohasem vezetett, arra nem merészkedett. Orgonáit csak a Rinck-féle preludiumos könyvből; anélkül még az I-IV-V-I sem tudta összehozni. De mortuis nil, nisi bene ... bolond volt, ideges, türelmetlen, rettegett, unsympatikus akarnok, akit kár volt az ifjúságra rászabaditani... Szeszélyes volt, mint az áprilisi szél. Nem szerettem. Nekem azt mondta egyszer, „Hallja Schneider, ha maga nem tudna orgonálni, régen megbuktattam volna magát” ... pedig én vöm Haus aus folyékonyan beszéltem németül!! Akkor se tudtam, ma sem tudom megérteni, hogy egy tanár hogy mondhatott ilyet tanítványának. De attól a szegény bolondtól minden kitelt. Bejött a tanterembe kísérteties, egyenesen mefisztós arcával (az én koromban u.ú
