Irodalmi Szemle, 1982

1982/10 - Mártonvölgyi László: A Zobor alatt Kodály nyomában

Kodály tanulmányokban dolgozta fel első zoboralji útját (a többit is, mert nemcsak egyszer járt erre): ezek a Magyar Néprajzi Társaság Értesítőjének XVI., XVII. és XX. kötetében jelentek meg Zoborvidéki népszokások és Balladák címmel. Kodály annyira pontos volt, hogy még az énekesek nevét is feljegyezte. Azok közül, akik Kodálynak énekeltek, Balla Katalinnal, Urbánek Józseffel és Vara Cecíliával tudtam még beszélni. Mind a hárman azt mondták, hogy az eufónos nagyságos úr nagyon jól tud bánni az egyszerű néppel. Szerették őt és szívesen elénekeltek neki mindent, amit tudtak.

A következő falu, ahol Kodály népdalokat gyűjtött, Zsére. Ha Ghýmes az isten háta mögött van, Zsére méginkább, mert oda a koloni országútról is csak egy mellékút vezet. A Zsibrica hegy tövében fekszik, s a régi népmonda szerint véletlenül került ide: mikor a teremtő már a városokat meg a falvakat osztotta szét a földön, megállt pihenni a Zsibricán. Akkor esett ki az iszákjáből véletlenül Zsére, oda, ahová nem is akarta. A Zsibricán ma is bárki megmutatja a sziklát, melyen egy óriási lábnyom van, az „isten lába nyoma”.

Ghýmesen úgy hallottam, hogy Zsérén Kuna Pál plébános készítette elő Kodály útját, őt azonban már nem találtam meg, időközben ugyanis elhunyt. Találkoztam viszont Dallos László parasztíróval, aki még jól emlékezett Kodályra.

A faluban „szakállasnak” hívták a zeneszerzőt. A „szakállas” először az iskolába hívatta össze a falut, ahol Bencz Magdolna, Elgyütt Matild, Piros Paulina, Molnár Teresa énekelt neki. Elgyütt Matild például a következő dalt:

Eltörött a sajtárom dongája,

Elhagyott a szeretőm bújába.

Ha elhagyott, majd megvár,

A zsérei hídon áll.

Kodály annak idején a Prágai Magyar Hírlapnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy a Háry János híres toborzójának a dallamát is Zsérén találta. Elgyütt József dudás állította, hogy ezt a dalt ő énekelte Kodálynak, mikor Turcsek tanító — Kodály kérésére — összehívatta a népet az iskolába.

Kodály három népszokást is feljegyzett Zsérén: a Villőzés, a Sárdózás és a Tananaj szokását, melyeket majdnem minden esetben dal kísért. A Villőzésről a következőket írta:

Virágvasárnapján létánia után járnak a lányok v illő zni. Házról-házra mennek, közben villő dalokat énekelnek, amiért tojás jár nekik. Este felé készítenek egy szalmabábot, felöltöztetik rossz kabátba, régi kalap is akad rá — ez a kice-vice (kic = zsupszalma]. Néhányon felkapják, megkerülik vele a falut.

Sárdó vasárnap előtt egy héttel van Tananaj vagy Talalaj vasárnapja. A lánykák korán reggel, már hajnali szürkületben kezdik énekelve a házakat járni. Tojás a jutalmuk és a farsangi népszokás ezt az éneket jegyzi fel:

Tananaj, tananaj, Tót Lőrinc Lángba szökött a kakas Fé döntötte a vajat Mivel süti a bélest Kutyi vízzel a bélest Patakival a rétest.

Kodály a refrént is feljegyezte, melyet Ghýmesen vagy Béden is így énekelnek:

Valahány ürgeluk, pocikluk,

Annyi verem búzájuk legyen keeteknek.

Ottjártamkor még mindhárom népszokás dívott. Alig változott a kísérőszöveg, s nem valószínű, hogy változott volna a dallam. Rosszabb volt a helyzet a szentivánéji máglyagyújtással, erre csak a legidősebbek emlékeztek.

Kodály sok népballadát is feljegyzett gyűjtő kőrútján. Ghýmesen például a Fodor Katalint és a Zöld Marcit, Zsérén pedig az Egy bagoly asszony címűt.