Irodalmi Szemle, 1982
1982/10 - Zs. Nagy Lajos: A Főszerencse elhagyott (vers)
ZS. NAGY LAJOS A Főszerencse elhagyott Se fönt, se lent, se kint, se bent. A Főszerencse elhagyott. Se itt, se ott, se a középen. Lebegek kívül a meséken. A Főszerencse elhagyott, akár a céda szerelem. Se itt, se ott. A széleken, szegélyeken sincs már reményem. Ordítanék, de nem birok, gubbasztok; sírva hull a toliam. Miután meggyújtottatok, égtem sercegve, s kialudtam. A Főszerencse nincs velem, s az alszerencsék lázadoznak. Jelentkezek a Főhelyen: elmegyek díszes Főhalottnak. S Most kotkodácsol az eszem, megtojta ezt a tarka verset, úgy gondolja, kikéi belőle egy egész krokodil-sereglet. Milyen bosszúvágy költi ki, milyen átizzott sivatag? Ki ellen ágál e szelíd bávatag, balga bandatag? ez az eszelős szent fohász (mert elhagyott a Főszerencse?) Ennyire sajnálnám magam? így üvöltök a rét után, ahol már nem legelhetek se holnap, se holnapután? Hisz torkomból fúj ez a szél, mely virágaim letarolja, belőlem nőtt ki a vihar, mely most a szót is belémfojtja. m Süket, süket, süket, süket e pesszimista őrület. Inkább örülnöm illenék: nem tiprom szét a réteket. A világ ezentúl ép marad, éppencsak nélkülem ragyog. És mégcsak ez se bizonyos, hisz ordítok még, itt vagyok. $ Fúj a szél. Fúj és fúj a szél. Kicsavarja a ceruzámat. S kitépi könnyen, ha hagyom, egyetlen álmos körtefámat. S idegesít e nyafka hang, ami besír a kéményembe,
