Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - KRITIKA - Szántó György: Érzékkel, tudással

ÉRZÉKKEL, TUDASSÁL

Amióta a Világirodalom gyöngyszemei című sorozatban megjelent a Cseh Költők Antológiája (Kozmosz Könyvek, Budapest, 1980) Zádor András összeállításában és szerkesztésében, sokat gondolkoztam: közreadjam-e a műfordítások kapcsán felmerült gondolataimat, észrevételeimet. Magát a könyvet örömmel vettem kézbe, a Hétben méltattam megjelenését, általánosan vett értékét és mérhetetlen hasznát. Számomra is esemény,, ha egy ilyen kötetet megvehetek és könyvtáramba sorolhatok. Ezért egy sokezer példányban megjelenő heti folyóiratban vagy napilapban magam is ünneprontásnak tartanám a műfordítás negatív jelenségeire vagy konkrét hibákra hívni fel a versbarátok figyelmét. Az Irodalmi Szemle azonban talán azért kritikai fórum, hogy oldalain ilyesmit is megbeszélhessünk nyíltan, becsületesen.

Előre bocsátom: itt most nem magáról az antológiáról lesz szó, amely több évtizedes hiányt pótol és óriási szerepe van abban, hogy magyar iskolák, egyetemek, lapszerkesztőségek és egyszerű irodalomkedvelők könyvtáraiban, könyvespolcain is most már átfogó kötetben, legalább jellemző szemelvényekben megtaláljuk az ezeréves cseh költészet gyöngyszemeit. Az antológiát hozzáértő szemmel és nagy ügyszeretettel válogatta és szerkesztette Zádor András; avatott szakember, Dobossy László ellenőrizte; a benne közzétett verseket harminchét magyarországi és két csehszlovákiai költő fordította.

Zádor az antológiában, „A kötet költői” című részben, amely cseh költői kislexikonnak is beillik, kellő tömörséggel mutatja be az alkotókat. Tíz sort kapott itt František Gellner (1881—1914), akinek költészetét hat vers képviseli. Tolmácsolójuk Agai Ágnes, aki a kötet fordítóinak ábécés rendje legelején áll. Nem ezért foglalkoztam részletesebben éppen az ő műfordításaival. Kizárólag azért mélyedtem bele éppen ezekbe, mert Gellner születésének 100. évfordulójára az UNESCO hívta fel a világ figyelmét és ezzel kapcsolatban cseh kiadványok, verskötetek és válogatások alapján ismerkedtem e költő' életével és alkotásával.

František Gellner századunk első évtizedének alkotója volt: azért nem írom egyenesen, hogy költője, mert ugyanúgy mondhatják magukénak más művészetek is. írt verseket, elbeszéléseket, tárcákat, nemcsak cseh, hanem francia lapokba is; rajzolt karikatúrát, festett képet. Élt Münchenben, Párizsban, Drezdában, szeretett volna eljutni Amerikába meg Afrikába is — ehelyett az első világháború kitörésekor bevonult, s a galíciai arcvonalon harminchárom esztendős korában nyoma veszett. Életében két verses kötete jelent meg: húszévesen, 1901-ben Utánunk a vízözön címmel adta ki költeményeit, két évre rá Az élet örömei címmel jelentek meg versei. Oj versek című kötete, amelynek költeményeit 1914-ben írta, csak Csehszlovákia megalakulása után, 1919-ben került kiadásra.

Költői hagyatéka — a versek, kötetek számát tekintve — szegényes. Mi az mégis, amit e kikapós diák, nomád festő és firkász, a világ szkeptikus szemlélője költészetébe varázsolt, hogy az irodalomtörténet nem csupán „nyilván tartja”, hanem kora egyik kimagasló alkotójának tekinti? Korának nem volt legnagyobb költője, de alkotása a leghűségesebben tükrözi annak társadalmát, szemléletét, jelenségeit. František Gellner költeményei nemcsak a korszak tárgyi világát, hanem gondolatait és konfliktusait is megelevenítik. S ezt a versek intonációja, dallamossága, ritmusa és csengése is érzékelteti.

Szántó György