Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - KRITIKA - Szántó György: Érzékkel, tudással

František Gellner költeményeit és az azokból kiválasztott hat vers magyar megfelelőjét olvasgatva arra a meggyőződésre jutottam, hogy a műfordító — aki talán más költőket szebben fordított — nem dolgozott eléggé felelősségteljesen és igényesen. Költő művészi igényű tolmácsolása, különösen, ha nem kortársról van szó, nem egyszerű feladat: a műfordítónak meg kell ismernie a korszakot, a költő életét és költészetét, más irányú munkásságát, törekvéseit, konfliktusait, győzelmeit és vereségeit is — az életmű egészét. Gellner esetében fel kell ismernie például azt is, hogy az erotikával, szexualitással túlfűtött versekben, az utca sarával, nyálával befröcskölve csupán a köznép, a kisember helyzetét kiáltja világgá, a lehető legtömörebben és legérthetőbben „fogalmazva” költői mondanivalóját.

Üssük fel a Cseh Költők Antológiája 219. oldalát, ahol a „Túlcsorduló pohár” című verssel indulnak Agai Ágnes műfordításai. A cseh eredetinek első versszakában az első sor azonos a harmadikkal:

Já držím pohár ve své dlani,

Je zpénéný a pŕetéká.

Já držím pohár ve své dlani, jenž čeká na rty človeka.

Magyarra tolmácsolva a pohár a második sorban is megjelenik. Minek?... Ami csehül: čeká és víno (a második versszakban), magyarul már várja-lesi és tüzbora. Merengőt, mélázót, ábrándozót, álmodozót jelent magyarul a snivý kifejezése, a snivé kvéty mégis lankadt virágokként várják a gyöngyös permetnek fordított krűpéj-1. A művészi tolmácsolás itt abból áll, hogy a fordító jobb megoldás híján hozzákölt, ahol Gellner súlyt ír, Agai gyöngy-súlyt; nem (szerepel az eredetiben a harmadik versszak harmadik sorában a dúsan, a negyedikben az édes kifejezés.

Olvassuk az Ottalan című költeményt: a k práci své jsem vždy byl bez lásky nem jelenti azt, hogy s rám már a munka gyönyöre se hat. S még több tévesen értelmezett és fordított kitétel, az eredetiben a költő kezét, nem karját emeli, s erre vonatkozik, a znavená kifejezés, nem az ölre, amelybe fáradtan hullna vissza; az utolsó versszakban a drzým smíchem talán inkább szemtelen vigyorral vagy kacajjal mint vigyorogva.

Az Epilógus című vers fordításában is sok értelemzavaró pontatlanság van. Találkozunk itt az Againál megszokott szótoldás helyett szófosztással is: ami Gellnernél Mdloba a hnus, nála csak Undor; sőt — és minden lélek a homályba hátrált, mint szórakozva ütlegelt kutyák, hiába keressük itt, ami a csehben megvan, hogy: a cinizmus elől. Egyébként igen szabados tolmácsa, inkább átköltője lett Agai Ágnes a gondolatilag és verstanilag fegyelmezett poétának. Az utolsó előtti versszakban: Nadeje duši otrávily a zoujalství se vrhlo na sousto, tehát remények, nem — mint ahogyan azt a műfordító értelmezi — álremények mérgezték meg lelkét, amely a kétségbeesés martaléka lett. S egyáltalán: hogyan kerültek ide kétségbeejtő sorsom gondjai? ... A vers két utolsó sorát csehül és magyarul idézem, hogy az olvasó ítélhesse meg, meddig terjed a műfordítás szabadsága, érdemes és szabad-e kétes értékű rímek miatt, ahol láb, ütem stb. amúgy sem mérvadóak a tolmács számára, így túlkomplikálni a dolgot:

Pŕes mŕtvoly snű bolestná má touha za novou jikcí v beh mne bičuje.

Fájó vágyam álmok hulláin át új képzet felé futni ösztökél — ezt jelenti magyarul, amit Gellner Irt, s ami Ágai fordításában kissé hebehurgyán hangzik:

Vágyam új álmok jele ostoroz ma, régi álmok hulláin messze túl.

Az Asztalunkra című költeményből csupán a feloldódás kedvéért idézünk sikerültebb négy sort, mert igen, ilyen is van:

Óvatosan bánni az idővel, mondhatom, ez nem túl bölcs dolog.