Irodalmi Szemle, 1982
1982/9 - KRITIKA - Varga Rózsa: Apológia, vagy Objektív számbavétele a múlt szellemi hagyományainak
lapokhoz viszonyított arculatának ismertetése után a bevezető tanulmány a következő fejezetcímek köré szervezi mondandóit: Az értelmiség az osztályharc frontján fejezet nagyobb hányadában a sarlósok lapbéli szereplését ismerteti; A Kultúraszervezés és közéletiség Az Ot hasábjain a marxista előadásokról, szocialista képzőművészek kiállításairól, a Vörös Barátság kulturális programjairól, a Masaryk Akadémia körüli sajíó- viharról, ankétokról és a türelmesebb szövetségi politika mellett a kommunista mozgalom potenciális szövetségesei, a szociáldemokrata és a polgári sajtóban szereplő írók — Szalatnay Rezső, Győry Dezső, Egri Viktor — elleni sajtóhadjáratokról ír. A folyóirat irodalom-politikai szempontjai és a felbukkanó kérdőjelek cím alatt olvashatjuk a tanulmány legkritikusabb fejezetét, amely a lap szépirodalmi anyagát ismerteti. A szerző igyekszik Az Ot proletkultos irodalompolitikai gyakorlatát a szocialista irodalom ekkori egyetemes, határokon túli kontextusában láttatni és mások hasonló összehasonlításból eredő sommás elmarasztalásaival a lap politikai jellegét, publicisztikájának értékeit helyezi szembe: „... különböző arcélű folyóiratokat minősítenek azonos mércével. így áll elő az a helyzet, hogy az összehasonlítás során a kétségtelenül magas színvonalú romániai Korunk vagy Barta Lajos Új Szója Az Útnál lényegesen előnyösebb helyzetbe kerül.” (36. 1.) — Elolvasva a szemelvények első két fejezetének (Perben a történelemmel; A munkanélküliség kísértete) közleményeit, a politikai és a szépirodalmi publikációk színvonalának ez a szembeállítása indokoltnak látszik. Az adott időszakban magyar nyelven kevés ilyen megrázó erejű publicisztikát, szociológiai, szociográfiai írást olvashatunk, Magyarországon öt-hat évvel ezután, s nem kis mértékben a sarlósoknak éppen ezen szociográfiai írásainak hatása alatt bontakozott ki a népi írók szociográfiai irodalma. Egyéb pozitívumok mellett a valóságirodalom Az Üt egyik legértékesebb hozadéka, de semmiféle pozitívum nem lehet ürügy arra, hogy eltakarjuk vele a negatívumokat. Fél évszázad választ el már minket az első szocialista nemzedék úttörő munkájától, érdemeinek elismerése nem apológiát, hanem összetettségét, belső ellentmondásait világosan feltáró, objektív történelmi és irodalomtörténeti értékelést kíván. Az Út küzdelmeinek, értékeinek, összetettségének feltárásában Fonod Zoltán minden eddigi, a folyóiratról írt tanulmánynál mélyebbre hatol, de értékeléseit feltehetően maga sem tartja véglegesen lezártnak, a téma megérdemelne egy monografikus feldolgozást. Az antológia szemelvényeinek egy ötödét teszik ki a szépirodalmi közlemények. Forbáth Imre, Földes Sándor, egy kollektív szerzőségű, szavalókórusra írt vers, Lengyel József, Július Fučík, Góbé (Gereblyés) László, Karikás Frigyes, Dömötör Teréz, Sellyei József, Háber Zoltán, Bányai Pál egy-egy (Forbáth és Háber esetében kettő] alkotását vette át a lapból. Forbáth Ifjúmunkás dala c. verse kötetben eddig még nem jelent meg, Mikor a néma beszélni kezd c. híres verse variáns. Mint már említettük, a bevezető tanulmány részletesen ismerteti a válogatásból kimaradt szépirodalmi anyagot is. A közölt szemelvények mennyiségét azonban igen kevésnek érezzük, még a szerkesztő koncepciójának tiszteletben tartása mellett is. Nem valószínű, hogy még egy ilyen antológia megjelenik a közeljövőben, s hogy Az Útban feltűnt munkásszerzők művei például valaha is nyomdafestéket látnak; ha az artolóPia Az Útról korhű képet akart adni, akkor azok műveit is és Július Fucíkon túl a többi nem magyar szerző művét is jó lett volna a közlemények között látni, József Att és Ady Endre verseivel egyetemben. Véleményem szerint egy ilyen antológiának nr sősorban az általunk is vállalt műveket, a mi korunk eszményeit kellene tük- rö íanem saját magát, a maga korát. Zoltán epemlíti, hogy Az Út „tudományos intézményeinkben és központi könyvtarainkban is csak hiányosan van jelen”. Megerősíthetem, hogy Magyarországon a e óvő számok ' iegészítéseképp elkészített fotómásolatokkal együtt sem található meg a lap teljességgel egyetlen könyvtárban sem. Messzemenően indokoltnak tartjuk tehát felvetett gondolatát, hogy a DAV-hoz hasonlóan Az Üt is megérdemelne egy hasonmás kiadást. MEGJEGYZÉS A szerző kritikai szempontjait figyelemreméltóknak, ám nem egyértelműen tisztázottaknak érezzük. Egyes véleményei, mivel tényekkel nem támasztja őket alá, problematikussá válhatnak. Írását ezért a kérdéskörrel kapcsolatos vita lehetőségével is számolva közöljük.
