Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - NAPLÓ - Jaroslava Pašiaková: Búcsú Kemény G. Gábortól

Búcsú Kemény G. Gábortól

1981. november 8-án, hatvanhét éves korában örökre eltávozott közülünk legkedvesebb barátaink egyike, a Duna menti nemzetek kultúráinak nagy ismerője és propagátora, aki mindvégig lelkesen, fáradhatatlanul, nyugtalanul, becsületesen harcolt a közép-európai kis nemzetek megértéséért, egymás megismeréséért és kölcsönös tiszteletéért.

A budapesti Állami Széchényi Könyvtár vezető dolgozója, a kulturális kapcsolatok feszültséggel és problémákkal terhes, izgalmas területén, amelynek egész termékeny életét szentelte, minden kutatónak hiányozni fog.

A Széchényi Könyvtár vezetősége — melyben Kemény G. Gábor több mint 30 évig aktívan dolgozott, mindig készen arra, hogy a világ legkülönfélébb tájairól hozzá érkező kutatóknak segítséget nyújtson, tanácsot adjon, helyes irányt mutasson — nem választhatott találóbb mottót a gyászjelentéshez, mint Mocsáry 1860-as nemzetiségi programjából egy mondatot: „Nem elég az, hogy egymást testvéreknek valljuk, ... szükséges, hogy egymás közt egészen tisztában legyünk...” (Mocsáry Lajos: Program a nemzetiség és a nemzetiségek tárgyában, 1860.)

Kemény G. Gábor egész munkásságával, minden tettével, a különböző nemzetiségű közép-európai kutatókkal folytatott gazdag levelezésével egész életében arra törekedett, hogy megvalósítsa a 19. századi magyar történelem kivételes jelenségének, Mocsáry Lajosnak a jelszavát; azét a Mocsáry Lajosét, akinek egyik fő művét szentelte, s akit egyúttal emberi példaképének tekintett.

Mindig rendkívüli szerencse és morális kötelezettség — amelyet nem mindenki hajlandó vállalni —, ha pályánkon példaképet választhatunk. Az én nemzedékemnek megvolt az a szerencséje, hogy talált maga körül (itthon és Magyarországon) néhány rendkívül dolgos, becsületes és meggyőződéses egyéniséget, akik nemcsak megnyertek bennünket, hanem egyenesen arra köteleztek, hogy folytassuk a munkát, amelyben maguk nem kis eredményeket értek el. Kemény G. Gábor kétségtelenül közéjük tartozott.

Életműve a rövid, de jól megalapozott tanulmányoktól (pl. Csehek és székelyek. In: Századok és tanulságok) a két háború közti szlovákiai magyar irodalom szintézisére tett első kísérletén (Így tűnt el egy gondolat, A felvidéki magyar irodalom története 1918—36. Mefhosz Könyvkiadó, 1940) keresztül a háború utáni időszakban Irt impozáns, egyedülálló, s minden középeurópai kutató számára szükséges művekig terjed. 1958-ban 800 oldalon adja ki Mocsáry Lajos válogatott írásait. A terjedelmes, nagyszerűen koncipiált és dokumentált előszóban, illetve bevezető tanulmányban kimerítően kommentálja Mocsáry nak (és önmagának) a nemzetiségi kérdés megoldása értelméről és céljáról vallott nézeteit: „A nemzetiség érzete mély és természeti ösztönszerű érzemény . . . Mihelyt a nép életébe nagyobb elevenség költözik, mihelyt a haladás vágya felébred ... azonnal növekedik a nemzetiséghez való ragaszkodás.” Ugyanakkor aláhúzza Mo- csárynak a következő gondolatát: ,,... Nem is hiszem, hogy korunkban az uralkodás, azaz mások megsemmisítése, mások sanyargatása volna a jó, melyért a népek küzdenek, s mely egyedül volna képes őket erejük megfeszítésére bírni. Mai világban nem a népnélküli uralgás a népek ideálja, hanem a szabadság és civilizáció, minden előnyeivel.” (Mocsáry Lajos: Nemzetiség)

A közép-európai komparatív irodalom- kutatás egyik legimpozánsabb eredményét, a Kemény G. Gábor által összeállított és szerkesztett több kötetes antológiát (Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában j egy nagyon tartalmas, jól megalapozott — 1947-ben írt — tanulmány előzte meg A nemzetiségi kérdés a törvények és tervezetek tükrében 1790—1918 címmel (In: Documenta Danubiana, Budapest, 1948). A bevezetőben Kemény G. Gábor egy mindmáig érvényes gondolatot hangsúlyozott: „Cáfolhatatlan tanulsága történelmünknek, mint minden szabadságszerető