Irodalmi Szemle, 1982

1982/8 - KRITIKA - Mayer Judit: A magyar—szlovák és a szlovák—magyar frazeológiai szótár elemzése

tanítani gyerekeket, felnőtteket a szótárral bánni. A világos, logikusan megfogalmazott eligazítás egészen biztosan célravezető.

Szólnunk kell még a magyar—szlovák frazeológiai szótár elrendeléséről, betűtípusairól. A szótár a címszavakat félkövér nagybetűkkel közli, a címszó mellé, illetve aztán alája sorolja a félkövér kisbetűkkel szedett frazeológiai egységeket — akkor is, ha csak utal egy másik címszóra. A közmondásokat K-val Jelöli, és nagy kezdőbetűvel írja. Stílusminősítést Jelölő rövidítést a magyar—szlovák rész nem tartalmaz. Ez azért némileg hiányzik, bár azzal indokolható, hogy elavult, tájnyelvi vagy ritka szókapcsolatokat eleve nem vettek fel az anyagba. A frazeológiai egység feldolgozása a következő: a félkövérrel szedett magyar szókapcsolat után következik álló betűvel a magyar nyelvű értelmezés, utána dőlt betűvel a szlovák megfelelő — akár frazeológiai egység, akár csak értelmezés, illetve esetleg csak részben megfelelő ekvivalens. Kár, hogy ez sem betűtípussal, sem valamiféle jellel nincsen megkülönböztetve. Nem nagy hiba ez, hiszen nem fordulnak elő ezek az esetek gyakran, egy kicsit mégis zavaró.

Térjünk most rá a két szótár közti különbségekre. Az, hogy anyaguk nem teljesen megegyező, eléggé természetes. A magyar—szlovák rész összeállításában abból kellett kiindulni, melyek a magyarban leginkább használatos frazeológiai egységek. Ezeknek a szlovák megfelelői közt elég sok akad, mely a szlovákban megvan ugyan, de nem olyan általánosan használatos, mert például elavult. A szlovák anyag a szlovák nyelvből indul ki, s épp ezért a szlovák frazeológai egységek magyar megfelelői közt akadnak esetleg kevésbé gyakori, elavult vagy tájnyelvi megfelelők is.

Amit a két szótár közt lényeges különbségnek tartok, az a címszavak elrendezése, amely — mint utaltam rá — egyszerűbb és logikusabb a szlovák—magyar részben. Ahogy a szótár előszava — a Tájékoztató a szótár jellegéről és szerkezetéről — elmondja, a címszó a szókapcsolatban található első főnév, illetőleg ha nincs főnév, az első melléknév, és így tovább. A szócikk elrendezése a következő: címszó félkövér nagybetűkkel, alatta a szlovák frazeológiai egység félkövér kisbetűkkel, utána a magyar frazeológiai egység álló betűkkel, majd az értelmezés magyarul dőlt betűkkel. Ha a szlovák szókapcsolatnak nem felel meg magyar frazeológiai egység, akkor csak a dőlt betűs magyar értelmezés következik a szlovák kifejezés után. Ez a szótár alkalmaz stílusminősítést megjelölő rövidítéseket, amit helyesnek tartok, s azt is, hogy az úgynevezett részben megjelelő ekvivalenseket a magyar értelmezés után külön jellel — egyenlőségjel, felette egy fekvő S — elválasztva közli.

A szlovák—magyar szótár előszava egy kis hibát nem számítva (a 9. oldal 3. sorában hladný van sýty helyett!) igen jó, világos, egyszerű, minden kérdésre kiterjed.

Az eddig felsorolt különbségek még nem hatnak zavaróan. Ami határozottan zavaró, az az, hogy néhány esetben ugyanazt a szókapcsolatot másként értelmezi az egyik szótár, mint a másik. Ez néha sajnos talán indokolt, mert előfordulhat, hogy az első — a szlovák—magyar részben — nem egészen helyesen választották meg a magyar szó- kapcsolat szlovák megfelelőjét.

De hadd mondjak itt erre egy példát: szélnek ereszt — elbocsátja — poslaí (pustií) do vetra — így a magyar—szlovák szótár, míg a szlovák—magyar részben ezt találjuk: pustit niečo do vetra — a) levegőbe beszél, b) nem törődik valamivel, elfelejti. A szélnek ereszt valakit kifejezést a pustit niekoho, niečo dolu vodou szlovák frazeológiai egység megfelelőjeként találjuk meg. Azt hiszem, hogy az utóbbi a helyes. Sajnos, ilyen eltérés több is akad.

Visszatérve még a magyar—szlovák részre: elég nagy anyagról lévén szó, természetesen megesett, hogy kevésbé ismert, ritkábban használt szókapcsolatok is bekerültek az anyagba itt-ott, illetve hogy egy-egy szókapcsolat ismertebb, gyakoribb formája helyett a kevésbé ismert, ritkábban használatos forma szerepel.

Ennek megítélése persze egy kicsit mindig szubjektív dolog, de lássunk néhány példát:

csavaros agyvelő — gyakoribb a csavaros ész, csavaros eszű;

a pénz a bálványa — így nemigen hallottam, de nem is találtam sehol; hanem így: a pénz az istene; sarkában jár valakinek — gyakoribb: sarkában van valakinek; stb.

Vagy például közli a szótár ezt a szókapcsolatot is: egy szem, babot sem ér = teljesen értéktelen, holott ezt nagyon ritkán használja a köznyelv (elég lett volna az egy vasat, egy hatost, egy lyukas garast sem ér).