Irodalmi Szemle, 1982
1982/8 - Ľuboslav Moza: Fiatal képzőművészek
hangot keltett képzőművészeti diszciplínák hiánya, mint amilyen a könyvillusztráciő, vagy azoké a művészeti ágaké, amelyek Szlovákiában aránylag gazdag újkori hagyományokra tekintenek vissza (művészi ékszer, design stb.). Azt sem hinném, hogy egy kiállításon szigorúan ragaszkodni kell a szabad művészetek (festészet, plasztika, grafika) meg az alkalmazott művészet sematikus elkülönítéséhez (pl. a plakátgyűjtemény a kiállítóterem végében van összezsúfolva). A jelenlegi plakátművészetet magas színvonalon alkotó szerzők képviselik a tárlaton, s a kiállított plakátok legalább olyan értékesek, mint egy festett kép. A kiállítás arról tanúskodik, hogy a fiatal művészek érdeklődnek a jelenlegi élet iránt, igyekeznek azt a maga változatosságában és alapvető változásaiban megragadni. A festmények zöme alkotó, realista módon ragadja meg a szocialista jelent, annak számos területét. Munkások az építkezésen, emberek a kórházban, a gyermeki fantázia világa, a környező természet, szép lány a nagyvárosban. Mint a többi témakört képviselő művekben, itt is látni az élet igazságának filozőfikus, mai megfogalmazására irányuló törekvést. A kiállított munkáknak több mint a fele nagyon jó minőségű. A műalkotások formájában is fellelhetünk néhány közös vonást, amelyek több képzőművészre jellemzők. Gyakran találkoztunk olyan képekkel, amelyek az öt évvel idősebb pályatársak műveit idézik. Hogy közvetlen hatásról van szó, vagy sem, ebben az esetben nem fontos. Sok képzőművész színekkel és jelentéshordozó tárgyakkal zsúfolja tele képeit, a kiegyensúlyozott képi kompozíció rovására. Ilyen „túlzsúfolt” munkákat mindenekelőtt a kamarafestészet és a grafika produkál. A képzőművészeti ágak további közös vonása a figurák, elemek, utak, tájak diagonális elrendezése. Ez megsokszorozza a mű dinamikáját, attraktívabbá teszi kompozícióját és elmélyíti expresszivitását. A diagonális vonalak sematikus vagy öncélú használata azonban jól felfedezhető a műalkotáson és csökkenti annak minőségét. A kiálitást értékes munkákkal szemléletileg is gazdagították a következő szerzők: Veronika Rónaiová, Ladislava Snopková, Ján Hoffstädter, Milan Hrčka, Chabadová, Marcel Haščič, Peter Galvánek, Martin Činovský, Róbert Brun, Dušan Polakovič, Dušan Kállay, Ján Kudlička, Viktor Hűlik és Peter Orvan. Veronika Rónaiová munkáit a kiállítás gerincének is mondhatjuk. Ezek a művek nem konstatálnak felszínesen. Érezni bennük a belső életet, az életfilozófia humanitását, a szerző jelenlegi helyzetét és problémáit. A szerző a klasszikus elv szerint tagolja a képfelület kompozícióját (első sík — figurák, hátsó sík — háttér és figurák), ahol mindkét sík egyenrangú (pl. A réten, Reggel c. képek). Az 1981-ben alkotott „Búcsúzás” című olajfestménye egy történetet ragad ki az életből. A kép vertikálisan elhatárolt kétharmadában fiatal nő ül, a bal harmadban egy vonatot látunk, alatta összegyűrt levél. A művész feldolgozásában a megszokott, mindennapi attribútumok is sajátos kifejező erőre tesznek szert. Ezt az erőt még hatványozza a kifogástalan, magabiztos festés, a színek tisztasága és a hatásos kompozíció. Rónaiová művészetét úgy jellemezhetjük, mint a szuperrealizmus sajátos megnyilvánulását, ahol a sajátosságot a művek tartalma hangsúlyozza. A szabad, dinamikus, „barokk” plasztikai kompozíciókat Ladislava Snopková a ló motívumával gazdagítja. Ebben a témában öt évvel ezelőtt biztos szobrászati eszközeivel, igényes tartalmak kifejezésével lepett meg bennünket. Műveit az invenció, a belső erő, a mozgás jellemzi. Minden munkáját megeleveníti a dinamika. Nagyon jó minőségű figurális alkotásokkal mutatkozott be Ján Hoffstädter. Jelképeivel megmozgatja a néző fantáziáját. A „Család” című kompozíciót három különböző nagyságú szék alkotja, amelyeket egy közös láb kapcsol egymáshoz. Az „Udvari bohóc” az uralkodónak (egy üres trónus) és legközelebbi környezetének (a trónus lábánál ülő, gondolataiba merült bohócnak) a viszonyával kapcsolatos bonyolult gondolatokat tolmácsolja. A kezdetben határozatlan, kifejezéstelen műveket alkotó szerző egyik jelentős fiatal szobrászunkká fejlődött. Hasonlóan kiváló kisplasztikákkal mutatkozott be Ján Vančo. A modern szlovák festészet egyik áramlatát Milan Hrčka festészete képviseli. Korszerű kifejezőeszközökkel (az elemek vagy az alakok dinamikus megsokszorozása, a negatív — pozitív ellentét alkalmazása stb.) dolgozik, újabban a finom színátmeneteket is kihasználva. Tájképfestészetünkben a hetvenes évek elején kezdték gyakrabban használni a „2e- libský-iskola” kifejezést. Ennek először Ladislav Berger volt a művész-megtestesítője, a további képek csak bizonyos változatai voltak az eredeti elképzelésnek: a táj lapos,
