Irodalmi Szemle, 1982
1982/8 - Jakab István: A csehszlovákiai magyar nyelvművelés legfontosabb kérdései II.
Jakab István A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR NYELVMŰVELÉS LEGFONTOSABB KÉRDÉSEI II. C) Tükörszavak és -kifejezések Minden nemzetiség gazdasági, politikai és kulturális életében nagy szerepe van a fordításnak; ez alól a csehszlovákiai magyarság sem kivétel. A szlovák és cseh nyelven megjelent szakmai és szépirodalmi művek fordítás útján jutnak el az itteni (és a magyarországi) olvasókhoz, s a nálunk (vagy Magyarországon) magyar nyelven kiadott munkák szintén ilyen úton kerülnek a szlovák és a cseh olvasók kezébe. Még a könyvkiadóinál is nagyobb szerep jut nálunk a fordításnak — a szlovák és a cseh szövegek magyarra fordításának — a tömegtájékoztatásban: a lapok és a rádió információs anyagának összeállításában, hiszen a híranyag nagy részét a Csehszlovák Sajtóirodából kapják szlovák nyelven vagy a szlovák és a cseh lapokból veszik át, s ezt rendszerint nagyon gyorsan magyarra kell fordítani. Mindemellett jelentős szerepet tölt be a fordítás a mindennapi életben: a munkában, közéletben, tehát a szóbeli megnyilatkozásokban is. Bár dolgozóink — különösen a fiatalabbak — közül egyre többen ismerik meg és használják a szlovák nyelvet, ezt nem a magyarral párhuzamosan sajátítják el, hanem általában a magyar nyelv megismerése után, így még a szlovákban gyakorlottabbaknak is elkerülhetetlenül „le kell fordítaniuk” egy-egy magyarul ismert formulát vagy magyarul megfogalmazott gondolatot szlovák nyelvre, de az sem ritka, hogy egy-egy új, a szlovák nyelv közvetítésével megismert fogalom nevét kell „lefordítaniuk” saját anyanyelvűkre: magyarra. Ilyenkor döbbennek rá: a két nyelvnek olyan tökéletes ismerete, amely mellett az effajta „áttételek” nem okoznak gondot, igen ritka jelenség; más szavakkal: a fordítás — természetesen a jó fordítás — nagyon igényes, alapos képzettséget és gyakorlatot kívánó munka. Miben áll a fordítás nehézsége; mi okozza fordítóinknak, de maguknak a két nyelvet beszélőknek is a legtöbb gondot? Az, hogy nem lehet mindig sem a szavakat elemeik, sem pedig a szókapcsolatokat az őket alkotó szavak szerint lefordítani. A szóalak tükrözte szerkesztettségnek a hasonlósága ugyanis nem jelent megfelelést is a két nyelv szavai között: ehhez értelmi, tehát fogalmi (jelentéstartalmi) és stilisztikai megfelelésre van szükség, függetlenül a szerkesztettségi hasonlóságtól. Kevés olyan szót találunk két nyelv, ez esetben a magyar és a szlovák nyelv szókincsében, amelynek jelentésköre pontosan megegyeznék, hiszen minden fogalomra nem alkot a társadalom új szóalakot, hanem egy ismert szónak az alakját viszi át megnevezésére valamilyen okból: tartalmi vagy hangulati rokonság, a fogalmak érintkezése, kapcsolata stb. alapján. Ezt a jelenséget, szóalkotási módot nevezzük néuátvitel-nek. Még a névátvitellel keletkezett szavak is utalnak olykor szemléleti egyezésekre (daru: ’madár’ és ’emelőszerkezet’ — žeriav: ’madár’ és ’emelőszerkezet’; tyúkszem: ’a tyúk látószerve’ és ’bőrkeményedés’ — kurie oko: ’a tyúk látószerve’ és ’bőrkeményedés’; stb.). Sőt az utóbbi időben közös szemlélet is tapasztalható a fogalmak megalkotásában nemzetközi viszonylatban: tükörszókat alkotnak bizonyos fogalmak jelölésére (casus [latin] — Fali [német] — págyezs [orosz] — pád [szlovák] — eset [magyar] stb.); ha a magyar és a szlovák nyelvet vetjük össze, akkor is sok ilyen egyezést találunk:
