Irodalmi Szemle, 1982

1982/8 - Koncsol László: Egy kapcsolat háttérvázlata

Koncsol László

EGY KAPCSOLAT HÄTTÉ RVÄZ LAT A

II.

Mozgalmas esztendő következett. Az utolsó egyetemi évfolyam, a szakdolgozat (Ady és a világháború) megírása és megvédése, utolsó vizsgáim (de nem az államvizsga), a szerelem, az Irodalmi Szemle indulása, harmadik számában két cikkemmel s a negyedikben egy könyvbírálatommal, amelyről Fábry egy későbbi kritikájában azt írta, hogy maga is vállalhatta volna, aztán a Nyolcak antológiájának megjelenése a sokak számára máig emlékezetes vitával, amelyben magam is villogtattam kardomat, Turczel első, teljesen Fábry igézetében fogant könyvének megjelenése (Írások mérlegen, 1958) és róla írt recenzióm a Hétben (1958. X. 26.), ahol nyilván egy huszonkét-huszonhárom éves fiatalember félérett hangján és egy nem éppen könnyű pillanatban (aki nem hiszi, járjon utána Dubának ezeket az időket és berkeinket nagy légkörteremtő erővel ábrázoló regényében, a Szabadesésben) egyetlen mozdulattal álltam ki Turczel és Fábry mellett, aztán egy sor szenzációszámba menő könyv megjelenése, mint az első Forbáth- és Győry-válogatás, Rácz Olivér Kassai dalok)a, amit először a hegyiparki troliban, Tankó kezében láttam meg, majd házasságkötésem, a mézeshetek (Fábry képes levelezőlapon kívánt nekünk minden jót), a nyár, az álláskeresés, ideiglenes elhelyezkedésem és munkám a rimaszombati magyar iskola összes tagozatain, az estit (levelezőt) is beleértve, bejárásom az egyik feledi kúria albérletéből, ahol Csizmár Miklós barátunk és ifjú hitvese is megszállt egy röpke nászéjszakára, végül bevonulásom és a közel kétéves katonai szolgálat szinte teljesen elterelt Fábrytól, három nappal a leszerelésem után pedig már tanítottam is egy gömöri falucskában, s volt rá bőven okom, hogy ne a szellem, hanem a csupasz lét, a helyi csaták és megkésett államvizsgám gondjait őrölgessem. Közben persze elolvastam s egy régi barátja és harcostársa címén le is adtam a Fábrytól kapott könyveket, s elolvastam és elvittem a levelében megjelölt pozsonyi magyar családnak a Palackposta kéziratát.

Ez a Palackposta lett később Fábry bizalmatlanságának és önpusztító érzékenységének egyik fő okozója. Kétéves tanárkodásom után, 1963 augusztus elején lettem a kiadó felelős szerkesztője, s a Palackposta-dráma három évvel korábban, katonáskodásom idején pergett le. Ugyanabban az időben dúltak a Fábry körüli viták, előbb a kulisszák mögött, a szerkesztőségekben, később a magyar írócsoport ülésén, végül Bábi Nyüzs- günk, nyiizsgünk (sajtóhibásan Nyüzsgyünk, nyüzsgyünk) című verses pamfletje révén (Hét, 1960. november 20.) a nagy nyilvánosság előtt is. Bábi a gúny- vagy kulcsvers minden hősét fölismerhető modell szerint mintázta (szerepelnek benne költők, prózaírók és kritikusok), s a verset ezekkel a sorokkal zárta le: „S e kis káosz felett, / mint kezdetben az ige, s a varjú szárnya, / ott lebeg a titokzatos és kaotikus vox hu- mána. / Dicsőségünk a kávéházak plafonját veri, / nyüzsgünk, nyüzsgünk, nagy idők kis emberei, / nem látva, hogy törpeségünk csinálja itt a galibát, / nyüzsgünk, s egy nap sarkunkra lép az óriás világ.” A bántó hangulatú jelzőkön túl az sérthette Fábryt a legmélyebben, hogy Bábi őt is ebbe a kisszerűre festett közegbe festette bele, ugyanolyan kisszerűnek és nevetségesnek. Azonkívül újabb árulást látott a dologban, hiszen az a Bábi fordult el tőle, akit Fábry nagy tehetségnek tartott, s aki a fönt idézett Stószról jövetben Fábry erkölcsi folytonosságát ünnepelte („s aki e házban él, mindvégig hű maradt”), s a pusztító sors fölé emelkedő embert találta meg („hogy semmi a végzet, de minden az ember”). Súlyosbította a helyzetet, hogy Bábi makacs, egy évig