Irodalmi Szemle, 1982

1982/8 - Duba Gyula: Grendel Lajos: Célbaköpés (irodalmi paródia)

DUBA GYULA

Irodalmi görbetükör GRENDEL LAJOS: CÉLBAKÖPÉS

Kisfebbségi) antiremény

Miért nem Írok a nőkről, én tökéletlen. A nőkről.

Első parti (ásatag)

í.

Az alább következő sorok egyszerűek és nyitottak, de már most figyelmeztetek mindenkit, hogy amit egyszerűnek és nyitottnak hisznek (vélnek), az tulajdonképpen nagyon is zárt és bonyolult. Ám azt is megjegyzem azonnal, hogy ez így is van rendjén, különösen a kritikusoknak illik ezt tudni és ők — becsületükre mondva — tudják is, ezért remélem, szót értek velük, akárcsak olvasóimmal is, amikor arról, ami bonyolult és csukott, ironikusan azt állítom, hogy egyszerű és nyitott. Józan fővel, hideg ésszel és előre megfontolt szándékkal teszem ezt, mert ismerem őket (kritikusaimat, de olvasóimat is), és tudom, hogy ha nem így tennék, ők köpnének célba az én mondandómra és nem én a nemzetiségi lét feneketlen bugyraira és a kis(ebbségi) történelem évszázadok óta egyhangú mormolással forgó, emberi végtagokat és átkokat őrlő malomköveire. Ezt annál is inkább állíthatom, mert a történelmi Barsovszky-féle bordélyház padlásáról származó három reneszánsz köpőcsészét díszítő, kalligrafikus ábrák pontos megfejtése csak részben járulhat hozzá a bordély viszontagságos és tanulságos, de együgyű történetének felelevenítéséhez.

2.

De azért megpróbálhatjuk. Annál is inkább, mert ha meg sem próbáljuk, akkor nem lesz regény és a Barsovszky-bordély padlásán talált köpőcsészék kalligrafikus ábráinak titka örökre rejtve marad. Ez pedig kár lenne! (Neked is, te hülye! — író önkritik. megjegyz.) Az ábrák titka annyira igaz, hogy szinte már nem igaz, és annyira szép és felemelő, hogy már-már ronda és rút, az ember leesik a lábáról ennyi rondaság láttán. (Csak te le ne zuhanj, ökör! — író megjegyz. magának.) De ez természetes így, mert az élet dialektikus és hajlékony. Senki ne csodálkozzon hát azon, hogy a kalligrafikus rajzolatok a bordély első madámját, Búvalbélelt Borbálát hatalmas huszárbajusszal ábrázolják.

Búvalbélelt Borbála képe igazán csinos a köpőcsészén, a madám terebélyes, mint egy petrence, kerek, mint egy hordó és ódon, mint a lévai várrom késő őszi napsütésben. Minden tagja a helyén van, látszik rajta, hogy a szíve óriási és a lelke feneketlen. (Bár lennének ma is ilyen madámok! — író sóhajtott.) Ezért bizonyára helytelen lenne csodálkoznunk a legendás Piszkafa bégen, aki a mohácsi csatában megfáradva betért a tisztes házba és vágyakozva szemrevételezte a lányait felvonultató Búvalbélelt Borbálát.

— Százötven kiló...? — kérdezte szűkszavúan és lényegretörően.

— Százhetven... — válaszolta szemlesütve Borbála.

— Hetvenkilenc éves ... — állapította meg dörögve a hadfi.

— Nyolcvannyolc ... — mondta megadóan a madám.

— S a bajusz .. ?