Irodalmi Szemle, 1982

1982/8 - Garaj Lajos: Arany János szlovákiai kapcsolatai

páratlan fönségén s a múlt idők nagyszerű eszményein a legköltőibb ábránddal merengtem, addig Tompa Mihály aludt és hortyogott”. Aranynak meg kellett elégednie a forrásokkal és saját költői fantáziájával. „Te bejártad Murányt, — írja Petőfinek egyik levelében — de én... csupán Mednyánszkyból puskázok” (1847. szept. 7.). Mind a három költő, Gyöngyösin kívül Mednyánszky Alajos Mondák és legendák Magyarország régi korából címmel előbb németül (1829), majd 1832-ben magyarul is megjelent, s főleg a mai Szlovákia területén fekvő várakhoz kapcsolódó regék gyűjteményére támaszkodott.

Szécsi Mária murányi története súlyos konfliktust rejt magában. A történeti valóság szerint Wesselényi Ferenc és a szép várúrnő házassága politikai árulás, érdekházasság volt. Az irodalmi hagyomány azonban megszépítette ezt a tényt, átformálta, romantikus köntösbe öltöztette és teljesen elszakította a valóságtól. Mind a három költő Mária belső meghasonlottságának, a szerelem és a becsület, kötelesség közti erkölcsi választás, más szavakkal az elítélés és a felmentés dilemmájának kérdését veti fel művében. Arany szerint azt a problémát, hogy „isten a némbert szerelemre teremté”.

Petőfinél Szécsi Mária szerelme a szerelem legyőzhetetlen hatalmának szimbólumává válik, Tompánál inkább az esküszegés motívuma domborodik ki, mely szerint a vezér elárulja seregét. Aranynak Mária belső szerelmi vívódását, az „asszonyi lélek” válságát sikerült ábrázolnia a leghitelesebben. A három költő műve közül Tompáé sikerült a legkevésbé. Arany és Petőfi is elsikerültnek vélték. Petőfi és Arany szemében Szécsi Mária nem számít komoly hadvezérnek. Míg Petőfi a két központi alak szerelmi találkozásaira összpontosítja a figyelmét és csak a két főalakot szerepelteti, Arany a rá jellemző precizitással a mellékalakok szerepeltetésével mélyíti el a drámai konfliktust. Lélekábrázoló és szerkesztő művészete Mária alakjának ábrázolásában felcsillantja művészi teremtőerejének minden szépségét. Wesselényi alakja Arany bravúros igyekezete ellenére sem meggyőző. A viharos éjszaka képén kívül, amikor Wesselényi kissé könnyelműen egymagában száguld végzete felé, a táj, a nép ábrázolása nem nyer kifejezést a műben. A vár leírása szűkszavú:

Murányalja megett, délszaki oldalon,

Tiszolc felé menve domborul egy halom,

E halom lejtőjén feküvék a tábor,

Tetején piroslott a vezéri sátor.

Losonczi István című töredékes művét (1849), melyet „népies krónikának” nevez, Arany a nép számára írta. Lényegében a Murány ostromával is ez volt a célja. „A Mu- rányban — jegyzi meg a művel kapcsolatban — oly nyelvet akarék megkísérteni, mely az irodalmi s népies nyelv közt mintegy közepet tartson. . . így akarván egyrészről a költészeti nyelvnek nagyobb népszerűséget szerezni, másrészt a népet egy fokkal magasabb olvasmányhoz szoktatni.”

A Losonczi Istvánban a hazafiság és az önfeláldozás példáját kívánta Arany fel mutatni. Losonczi Temesvárnál harcol a török túlerő ellen. Felesége, a hősi lelkületű Petri Anna sereget toboroz a megsegítésére, de a fölmentő sereg még útközben szétszéled, Losonczi hősi halált hal . A mű kapcsolattörténeti vonatkozása mindössze annyi, hogy Petri Anna a csejtei (Cachtice) várban él, ezt adja el, hogy férjét kisegítse a bajból.

A szabadságharc utáni időszakban írt művei közül a Katalin (1850), A nagyidai cigányok (1851), és a Toldi szerelme (1879) kapcsolódik hazai tájainkhoz. Az előbbi'kettő- ben szlovákiai, az utóbbiban csehországi vonatkozásokra figyelhetünk fel.

A Katalin tárgyát Arany a Mednyánszky-gyűjtemény egyik vágvölgyi mondájából merítette. A byronias hangvételű remekbe szabott elbeszélő költemény, melyben a zsarnok apa a budetini vár falüregébe falaztatja be a lányát, mert megszegi parancsát — nem a kiszemelt vőlegényhez, hanem szerelméhez akar férjhez menni — zordon világával, a szerelmesek üldözésével, halálával, majd Szunyogh, az apa, tébolyult bűnhő- désével, az ötvenes évek nyomasztó lelkiállapotára utal. A romantikus tájleírások mögül felbukkannak realisztikusabb részletek is. A várak közötti völgyben zajló életet Arany így festi le: