Irodalmi Szemle, 1982

1982/7 - Koncsol László: Fábry Zoltán levelei

ügyre a házát, mely nem volt más (nem más) egy jól lakható magánkönyvtárnál. Sehol egy kép, sehol egy szabad falfelület, csak könyvek és könyvek a tömött polcokon. És rend, egyszerűség, hűvös tisztaság. Egy nap alatt nem mutathatott meg mindent, de éreztem, hogy minden titkának fölcsapja előttem a fedelét, s kész velem minden súlyos vagy bántó gondját megosztani. Őrzöm valahol a noteszt, amelybe másnap a Fülek felé himbálózó vasúti kocsiban följegyeztem, mi mindenről esett szó közöttünk, s egyszer, ha megtalálom dobozokban pihenő, huszonöt éves, rendezetten levél- és jegyzethalmaim között, talán még érdekes lesz pontosabban is idéznem az általa mondottakat. Csoportképeket mutatott, őt magát ezzel-azzal, akik érzése szerint nemcsak őt magát, hanem közös céljaikat is elárulták. Történeteket mondott, emlékeket idézett az első háborúról, a forradalmakról, beszélt a háláról, mondván, hogy a száz százalékos hála rendjén való dolog, de ez meg ez százegy százalékosan hálás, s ez bizony már nagy baj. Emlékezetből, pontosan huszonnégy év távlatából idézem föl a szavait, s lám, milyen éles nyári fényben ragyog föl minden emlék . . . Ablaka mindig nyitva állt, s valahányszor nála jártam, eljöttek háza elé a stószi cigány- gyerekek. Fábry az ablakhoz lépett, szólt hozzájuk néhárxy kedvesen ejtett mánta szót, cukorkát osztott nekik, perpatvarukat gyorsan elsimította, útjukra küldte őket, s visszafordult a dolgainkhoz.

Ebédre átvitt a gondját viselő Schreiber családhoz, az út és a patak túlsó partjára. Schreiberék a nyitott verandán terítettek, s lehet, hogy az volt életem legboldogabb ebédje. Biztosan volt benne valami az ókori és reneszánsz szümpozionok hangulatából. A nyár, a kert, a csapongó fecskék, a veranda hűvöse, a csobogó patak és a kertig lenyúló fenyvesek, a törékeny testű, kívül-belül tiszta Fábry, halk, fesztelen beszélgetésünk irodalomról, Adyról, élő és porladó emberekről, a szépen terített asztal, a köny- nyü, jó nyári ebéd... Ott lenne jó, gondoltam, Stósz eszméket dajkáló nyugalmában . . . Másnap azonban, mint mondtam, Fülek felé, háztűznézőbe robogott velem a vonat, persze Jászi Oszkár és Németh László alapműveivel, például A minőség forradalmával bőröndöm mélyén. Fábry adta őket kölcsön a könyvtárából, s jelezte, hogy eljuttatja hozzám a hagyatéki letétből kiemelt mű, a Palackposta kéziratát. Olvassam el, mondta, s írjam meg őszintén, kell-e még ez a munka, érdekelheti-e még a fasiszta szlovák állam alatt írt Fábry-cikkek gyűjteménye az ifjúságot, a jövőt. Attól teszi majd függővé, hogy fölajánlja-e a kéziratot a kiadónak vagy sem. Búcsúzáskor még egy titkári föladattal is megbízott. Átadta a Hidak és árkok Illyés Gyulának, Veres Péternek, Németh Lászlónak és másoknak ajánlott példányait, hogy küldeném el őket. Így a deregnyői postáról indultak el címzettjeikhez Fábry könyvei.

IAz írás befejező részét következő számunkban közöljük.)

Csónakok, linómetszet, 1972