Irodalmi Szemle, 1982

1982/7 - Koncsol László: Fábry Zoltán levelei

tudtunk róla; hallottuk, milyen sorsra jutott Az éhség legendája, hogy Fábry kétszer is megjárta a fasiszta szlovák állam börtöneit, hogy a régi világban ő volt a falu választott kommunista bírája, hogy József Attila is figyelt rá, és így tovább. Kantról és Tolsztojról, Thomas Mannról és Arisztophaníészról, József Attiláról és Gorkijról cikkezett akkortájt, Goethéről írt, és Kisfaludy Károly értékei fölül hárított el egy proletkultos szellemű támadást; mindez más területeken is naggyá növelte szavainak hitelét. Nekem külön is kedves és hiteles volt, mert alapeszméit Ady költészetéből vezette le, Adyéból, akit éppen első komáromi évem folyamán kezdtem olvasni és nyolc éven át minden költők fölött szeretni. Később, az egyetemen hallottam az első, legendaszerű híreket Fábry rö'piratáról, melynek egyik példányát az egyetemi könyvtár is őrzi, betegségéről, magányáról, könyvtáráról, s még mielőtt jártam volna nála, megfogant bennem a terv vagy a vágy, hogy az egyetem után tanítványául szegődjem, mint Eckermann Goethéhez vagy Rilke Rodinhez, hogy külsőségeiben is vállaljam Fábry sorsát, a magányt, az aszkézist. Azt hiszem, sokat beszéltem erről évfolyam- és barangoló társamnak, Fukári Valériának, s Vali, ez a csupa szellem leány, buzgón helyeselt.

Nem kétséges, hogy ilyen hajlamokkal és rezonanciákkal szükségszerűen jutottam el Fábryhoz. Éppen huszonöt éve, akkor is egy Fábry-születésnap, a hatvanadik ürügyén, az egészen fiatal „Ifjú Szívek” néhány alapítója és hangadója (az alkalmi társaságból csajk Mede István és Tőzsér Árpád arcára emlékszem határozottan) megkért, hogy mint Ady és Fábry tisztelője fogalmazzak meg egy Stószra küldendő születés- napi üdvözletét. A válasz eredeti kéziratát talán az együttes irattára rejti, én csak két különböző géppel írt másolatát őrzöm, belőlük iktattam ide a szöveget a közös levél megfogalmazójának, a válasz egyik címzettjének és a másolatok birtokosának hármas jogán.

Nem tudom, mennyire vert gyökeret a köztudatban, hogy az „Ifjú Szívek” létrehívásából, szervezéséből és működtetéséből az irodalmi középnemzedék tagjai sajátosan nagy szerepet vállaltak. Cselényi László, Duba Gyula, Kövesdi János, Kulcsár Tibor, Simkó Tibor, Gyüre Lajos, Tőzsér Árpád, tehát a Nyolcak antológiájának öt tagja, velük együtt a nemzedék majdani prózaíró tábornoka, Duba, illetve a következő prózaíró nemzedékbe átcsúszott Kövesdi János is egész egyetemi-főiskolai pályafutása alatt buzgó énekkari tag volt, míg szobrász barátunk, Nagy János és felesége, Nóri, az együttes tánckarába járt. Gyüre, ha jól emlékszem, egy ideig táncolt is, majd szerepet vállalt a férfikar hangképzésében, s alkalmilag, mint Kulcsár, szólót is énekelt. Ugyanakkor Tőzsér és Cselényi Ág Tiborral együtt részt vett a gyűjtésekben, s Tőzsér egy nyári körúton, sőt talán egy egész idény alatt Ady Ifjú szívekben élek című versével, az együttes nevének forrásszövegével vezette be műsorainkat. Ezekre a dolgokra utal Fábry válaszának utolsó -bekezdése: „Véletlen lenne csupán, hogy soraitokban fiatal költőink — énekelnek és táncolnak? Csodás egybeszéd ez: az anyanyelv beszéde ...”

Fábryt minden szempontból kitűnően jellemzi ez a levél. Eszmerendszerének váza és forrásvidéke (Ady és Győry neve), a fölemlegetett betegség és magány, ugyanakkor hirtelen föloldódása az örömben, hogy az ifjúság mégis csak odafigyel a szavára — minden Fábry-vezérmotívum szép, természetes összhangban olvad össze mámorosán boldog feleletében. Amit pedig a nyelv, a dal és a tánc közös küldetéséről mond, csak a csehszlovákiai magyarok háború utáni sorspróbái felől lehet teljes mélységében megérteni, s az egész levelet a Fábryra oly jellemző tragikus életérzés levegője lengi át.

Mit is mond Fábry? „A nép dala és tánca: anyanyelv. Ugyanaz, mint a beszéd, mint a szó. Ha a szó elnémul, még mindig száll az ének és ha az ének elhal, a tánc pan- tomimja tovább beszél.”

E percben nemcsak a lehetséges történelmi képzettársítások miatt érzem ezt a szö'- vegrészt kiemelendőnek, hanem azért is, mert kezembe adta egy általam már boncolgatott Tőzsér-vers, a Férfikor talán legmélyebb keletkezési titkának kulcsát. Elemzésemben (lásd Kísérletek és elemzések, 50—59. 1.) kimutattam, hogy a vers mélytudatában a francia forradalom hármas jelszava bújt meg, s harmadik és negyedik szerkezeti egységében a dal és a tánc fogalomkörébe ágyazódott bele ez a mélytudati tartalom. Most vált csak világossá előttem, hogy tovább kell finomítanom az elemzést.