Irodalmi Szemle, 1982

1982/7 - Koncsol László: Fábry Zoltán levelei

elszigetelt, távoli magányban élő ember kiszolgáltatott és könnyen manipulálható, s minél nagyobb egy intézmény, annál nagyobb érdekek próbálnak érvényre jutni általa. Márpedig nem vitás, hogy Fábryt mindenki intézmény értékű férfiúnak tekintette. Apollón dódonai jóspapjait az egész akkor számító világra kiterjedt tájékoztató szolgálat látta el a szükséges adatokkal. Fábrynak is volt kitűnően működő általános és külön saját adatszolgáltató gépezete, de sok mindent csak távoli hallomásból ismert, apró, de a mindennapi élethez olykor nagyon is fontos részleteket, olyanokat például, hogy a nyomdába szánt kéziratot a csehszlovák állami norma előírásai szerint kell gépeltetni, nem tudott, ezért minden pillanatban adva volt számára a félreértés, a téves tényelemzés, nagyobb kérdésekben a manipulálhatóság, a beugratható- ság, s lelki- és idegalkata, korábbi megalázó tapasztalatai, valamint betegsége, főleg szívbaja folytán a bizalmatlanság és az összeomlás veszélye. Kapcsolatunk során háromszor hoztam őt akaratlanul is ilyen !kritikus állapotba. Szerencsére nem végzetes kimenetelű megroppanásait ártatlanul okoztam; egyszer egy félreértés, két esetben magam és mások védelme izgatta föl minden elképzelést meghaladó mértékben. Levelezésünk mutatja, hogy Fábryt egészen különös módon, esetleg az átlagosnál talán bensőségesebbnek indult kapcsolatunk folytián, mindig az én apologetikus, elemző érvelésem nyomán fogta el a kétségbeesés. Rejtély, amelyre ma sem tudok megnyugtató választ találni. Két közérdekű levelemet másolattal írtam, nincs tehát szükségem az amúgy is zárt hagyatéki rész megbontására, hogy idézhessek, nem is a magam mentségére, hiszen már a Fábry-levelek tanúsága is világos, hanem közérdekű dolgokról lévén szó a történelmi háttér élesebb kirajzolása céljából.

Háború utáni kisebbségi tragédiánk egyik következménye az lett, hogy egy-egy frissen képzett magyar fiatalember gyorsan felelős munkakörbe csöppent. Közel kétéves katonai szolgálatom és két évig tartó vidéki tanárkodásom után a Madách Könyv- és Lapkiadó jogelődjének, illetve a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó jogutódjának, a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó (a későbbi Tatran) magyar szerkesztőségének a felelős szerkesztője lettem. Fejlett és mindenképpen jól rétegzett irodalomban, éles arcélű kiadókban, ahol szakosított szerkesztő- és tanácsadó közösség bábáskodik a kéziratok körül, talán nem is olyan nagy baj, ha egy-egy fiatalembert tüstént a mélyvízbe rántanaik, hiszen egyszerű rutinszerkesztésekkel kezdheti pályáját. Nálunk azonban a hatvanas évek elején sem fejlett és differenciált irodalomról, sem szakosított szerkesztőkről, sem egyéb ilyen természetes jókról nem lehetett szó, s valamilyen szempontból szinte minden beküldött kézirat, eredeti mű vagy fordítás problematikus volt. A rossz, bürokratikus, tehetségfojtogató kiadói munkaszervezés, a zsúfolt szerkesztőségi szobák, a rendkívül alacsony fizetések, a szoros terminusok, a napi normák Prokrusztész-ágya, a sok papírmunka, a nem egyszer anyagi kényszerből és ugyancsak szoros időhatárokkal vállalt műfordítói munka olyan életkorban terhelte le a kiadókban és a lapoknál dolgozó fiatal embereiket, akik mint én is főleg írni szerettek volna, és uzsorázták ki éjjeleiket és nappalaikat, amikor egy irodalmi vagy (és) tudományos pályára lépő embernek elsősorban olvasnia, tanulnia, szemlélődnie és írnia kellett volna. Amikor Fábry Palackpostá]ának kéziratát nagyon megtisztelő baráti kérésére, amolyan őáltala kiszemelt, minden pert eldönteni hivatott koronatanú gyanánt még egyetemi hallgató koromban elolvastam, mindössze huszonkét földi esztendőt számláltam, amikor pedig az ő kifejezett kérésére élete főművét, az Európa elrablását, előtte a Kúria, kvaterka, kultúrát, majd utána a Valóságirodalmat szerkesztettem, huszonhét és harminc között jártam. S micsoda három könyv, mennyi problémával, gonddal, s mennyi előre meg sem álmodható emberi különfeladattal az újra és újra megsebzett, éppen ezért a mimózánál is érzékenyebbé vált Fábryval szemben.

De honnan ez a rokonszenv és bizalom a húsz évnél alig idősebb fiatalember iránt?

Fábry írásaira már a komáromi gimnáziumban föl kellett figyelnünk. Egy kezdetleges, tetszhalálából éppen csak hogy födcihelődött írásbeliségben főleg az ő cikkei tartalmazták azt az alig megnevezhető szellemi fluidumot, mely csak nagy, lobogó, karizmatikus személyiségek műveiből árad az emberek felé. Túlfűtött lelkülete, szenvedélye, expresszivitása, mely minden fogékony ifjú lelkét az övével azonos rezgésbe tudta hozni, nagy műveltsége, egy olyan korban, mikor a szellem és a tudás, a ha gyomány és a forma kultusza vagy eleve gyanús volt, vagy a beletöltött tartalmak által kompromittálódott, vonzóvá tették Fábry nevét. Közben néhány tényt is meg