Irodalmi Szemle, 1982

1982/7 - Koncsol László: Fábry Zoltán levelei

Kedves Laci,

végre elkészült „Európa elrablása”-nak (sic!) előszava. Egy hónap munkája (és nem mint féltem — l. Űj Szó-beszélgetés — még több hét ráadással].

Ogy hiszem eltaláltam a szükséges hangot és távlatot, melyre még szükség volt. Ugyanakkor néhány kritikai kifogásnak vettem el az élét.

Az előszó tehát mindjárt a címlap után jön — az „Első könyv” elé.

Mi van a íjiagyar országi példány számmal?

Szeretettel ölel Fábry Zoltán

Mellékelve:

3 példányban

Stós, 965. Vili. 28.

Stós, 965. IX. 5.

Kedves Laci,

újból irok. Az előszóban két fontos, néhány szavas kiegészítést kell átvezetni (mellékelve]. így pl. sokat jelent, ha a végén Adynál odaírjuk: 1914-ben.

Ma kaptam levelet Dr. Simó Jenőtől, a Kiadói Főigazgatóságtól. Értesít, hogy 2500 példányt vesznek át. (En 3000-et kértem, de így is jó.)

Szeretettel Fábry Zoltán

Jó, hogy elkészültem az Előszóval. Nagyon rámjár a rúd: három napon belül két rohamom volt.

Fábry Zoltán:

Értekezés egy kényes kifejezésről

Az emberi test emésztő]olyamata két, nem éppen gusztusosnak mondható kísérő- jelenséggel, illetve végaktussal jár együtt. A bélszelek elmaradhatatlanságáról és a bélsár kiürítéséről van szó. A köztudatba átment vulgáris kifejezés e funkciók megjelölésére a „fing” és a „szar” szavakat használja. A tényvalóság megköveteli jogát. „Angyal volnál, ha nem szarnál”, írta állítólag Csokonai egy lány emlékkönyvébe.

Erős indulatok, káromkodások, tréfálkozások szava így lett a „szart”, „szarok rád” kifejezés, mely oly könnyen csúszik ki az emberek száján, hogy már fel sem tűnik (lásd a német „Dreck”, „Scheisse”, vagy a francia „merde” kifejezést). Ugyanakkor a kevésbé „dinamikus” „fing” szó már gátlásokkal terhelt, ami annál érthetetlenebb és feltűnőbb, mert a „kisebbik rossz”, mert a bélsár és bélszél úgy aránylik egymáshoz, mint a gránátrobbanás és annak szele. A bélsár a tömény rondaság: látható, és szaga maradandóbb, bele is léphetünk, undort keltő, míg a bélszél rövid idő múltán elszáll, elillan. Es mégis e kevésbé undorító kifejezéssel szemben szemérmeskedünk. Szokatlanabb, nem olyan mindenapi, mint a szar, Dreck vagy merde.

Csak ez lehet az oka, hogy a lektor a kéziratból a kényes kifejezést irgalmatlanul ki akarta irtani. Rosszkor és rossz helyen.

Annak érzékeltetésére, hogy Nyugat-Németországban milyen úton és módon fertőzik háborús lelkületűvé a német Ifjúságot, egy idézetet hoztam, melyen még egy nyugatnémet polgári lap is felháborodott. Egy ejtőernyős handabandázik itt: „felvág”. Tíz szovjet katonával áll szemben: „10 nehme ich alléin, 3 mit der Pistole, 2 trete ich gegen den Bauch, und 3 furze ich um.” Fordításomban: „En egyedül tizet vettem (— ugyanakkor salutem lectori! amiért a „vettem” germanizmust jobbra fordította: vállaltam) — magamra, hármat pisztollyal intéztem el, kettőt hasba rúgtam, hármat pedig elfingottam.” (A számokat magam is pontatlanul fordítottam; nem tudom, hogy történt!)

A lektor az utolsó mondatot ügy változtatta meg: „A többi pedig meglépett”. Eltekintve attól, hogy a fordításnak hűen kell alkalmazkodni az eredetihez és adekvát módon kell visszaadni értelmét, itt a változtatás, mert a szemérmes riadozás mást mondott, mint az eredeti szöveg: egyszerűen megfosztotta azt értelmétől. Poéngyilkos lett. Eltűnt az idézet zamata, értelme, tanulsága. A német fasiszták elől ne menekül